Publicisztika

A nagy falat

Ha valaki élő tévéműsorban kenyérrel dobja meg a riportereket, az akár a hónap jófeje is lehet. Ha ez a valaki magas állami hivatalnok, magyarán közszolga, és azért dobja el a kenyeret, mert a kérdések arra vonatkoznak, hogy egy döntése netán téves volt, az igen nagy valószínűséggel a hónap seggfeje. Ha pedig ennek a szakszerűtlen, jogszerűtlen, de mindenekelőtt rosszindulatú döntésnek a következtében veszélybe kerül egy ritka küldetést vállaló iskola működése, és ezzel egyúttal kínos helyzetbe kerül hivatali felettese, a belügyminiszter és a szakmai szempontból nyilvánvalóan érintett oktatási miniszter is, akkor ez az ember, nem szimpla seggfej, hanem egy nagyon kínos félreértés is a maga helyén. A két lábon járó félreértést Grespik Lászlónak hívják, az általa basztatott intézmény a rákospalotai Meixner iskola, ahol különleges foglalkozást igénylő diszlexiás gyerekeket oktatnak. Grespiknek valakik súgtak, ő meg úgy döntött, hogy ezt az iskolát lehetetlenné teszi. Pillanatnyilag úgy fest, nincs senki, aki megállítaná. Pedig a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, Felkai László már szeptember 11-én ezt írta az Oktatási Minisztérium közigazgatási államtitkárának, Gál András Leventének: "Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala vezetőjének határozata szakmai álláspontom szerint több okból jogszabálysértő. Javaslom államtitkár úrnak, kezdeményezzen felügyeleti intézkedést Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala vezetőjének mellékelt másodfokú határozatával szemben. A soron kívüli intézkedést indokolja, hogy a közoktatási normatíva folyósítása a fővárosi/megyei közigazgatási hivatalok vezetőjének hatásköre. Míg a közigazgatási hivatal határozatának a megsemmisítése nem történik meg, addig a Meixner iskola nem kaphat normatívát."
  • 2000. október 5.

Tamás Gáspár Miklós: A forradalmi turisztika szépsége és buktatói (Prága, 2000. szeptember 26.)

Komoly fiatalemberek valaha radikális könyveket ajándékoztak az unokahúguknak. Rám maradt egy kötet, amelynek az előzéklapjára ezt jegyezte be valamely progresszív kéz: "Születésnapi emlék! Tudom, Mariskám, hogy korod nem alkalmas arra, hogy e könyv tartalmát megértsed, s talán jó is az, miért lásson a fiatalság oly korán mindent sötét színben, de hitem, hogy az évek múlásával belekerülve a küzdelmes életforgatagba, teljesen átérzed majd e könyv szellemét, s annál nagyobb becse lesz akkor előtted. Szeretettel: Feri. Kolozsvár, 1914. március 13." (A könyv egyébként: Haladás és szegénység: A termelési válságok és a növekvő vagyonnal együtt növő szegénység kutatása. Ezek gyógyszere. Írta Henry George. Angolból fordította: Braun Róbert. Budapest: Athenaeum, 1914, 572 lap. Ára 1 korona 90 fillér. Hajh, hajh.) Feri, gondolom, egyéves önkéntes, négy hónappal később bevonult, majd bizonyára a beszippantott mustárgáztól kapott tüdőtágulást és idült hörghurutot, a sapkarózsa helyébe pedig - mint tudjuk - őszirózsát. (Henry George-ot meg elfelejtették, bár eszméi Sós Aladár, Liska Tibor és Kemény István révén még itt kísértenek közöttünk.)
  • 2000. szeptember 28.

Emberek, vesztettünk!

Huszonhatmilliárdot, egyelőre. De ha a múlt heti fővárosi bírósági határozat netán másodfokon is megerősítést nyer, akkor jó esély van arra, hogy még bukunk vagy hetvenmilliárdot.
  • 2000. szeptember 28.

Békecsapda

Ariel Saron izraeli jobboldali vezető alighanem rosszul tette, hogy múlt csütörtökön fölkereste a kelet-jeruzsálemi Templomhegyet. Tudjuk, szent hely mohamedánoknak is, zsidóknak is. Nem világos, mi halaszthatatlan dolga volt éppen ott és éppen most Saronnak a választási pontszerzésen kívül - pedig új választásokról még szó sincs, legfeljebb érik rá a helyzet (a baloldali Barak kisebbségben kormányoz).
  • 2000. szeptember 28.

Dessewffy Tibor: Az örök visszaérés undora

Az ember egyre letargikusabban figyeli a híreket, közéletünkben és az ezt tükrözni igyekvő médiában van valami végtelenül egyhangú és lehangoló. Mégis, az általános érdektelenség állapotában is egyszer-egyszer még sikerül meghökkenni, vannak képek és mondatok, amelyek, mint Gizike a kórusból, kiragyognak a nagy szürkeségből. Nemrégiben például Chikán Attila, ez a kiváló, felkészült közgazdász és amúgy jellemes ember nyilatkozott oda, hogy nem engedélyezi Horn Gyula új sütetű mozgalmának összejövetelét a Közgázon, mivel az "egyetem nem adhat otthont kormányellenes rendezvényeknek".
  • 2000. szeptember 21.

Kovács Éva:Butiknácik és ad hoc européerek

Éppen két hete, hogy szégyenkezve ugyan, de Chirac orra alá dugták 108 pontos jelentésüket a bölcsek: Martti Ahtisaari, Marcelino Oreja és Jochen Frowein. (A francia elnök amúgy épp illegális pártfinanszírozási botrányba látszik keveredni - ám ezt a szálat most ne vigyük tovább.) A jelentésben az áll, hogy Ausztria a kisebbségek, menekültek és bevándorlók jogait tekintve eléri, sőt egyes pontokon meghaladja az EU-normákat, a február 4. óta országló néppárti-szabadságpárti kormánykoalíció pedig lépéseket tett a rasszizmus, az antiszemitizmus, a diszkrimináció és az idegengyűlölet ellen.
  • 2000. szeptember 21.

Innen? Hová? Jönnek a Jugoszlávok

Magyar Bálintot, az SZDSZ elnökét (és vele együtt feltehetőleg a frakcióvezető Kuncze Gábort) Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere a múlt héten lényegében lemondásra kényszerítette. Demszky - akiről, bár eddig hivatalosan talán még senki nem jelentette be, köztudott, hogy a párt miniszterelnök-jelöltje lesz a 2002-es kampányban - levelében ultimátumot intézett a pártelnökhöz: vagy átadja neki a boltot, vagy a főpolgármester a továbbiakban nem vesz részt a liberális párt vezető testületeinek a munkájában. Demszky tavaly karácsonykor azt nyilatkozta lapunknak, hogy ha az SZDSZ belátható időn belül nem növeli a támogatottságát, és tovább folytatja a töketlenkedést, akár új párt alapítását sem tartja kizártnak; a mostani levélben kilátásba helyezett bojkott talán ennek lett volna a bevezetése.
  • 2000. szeptember 21.

Dobrovits Mihály: Mielőtt minden egész eltörik

A XX. század utolsó évnegyede következik. Márpedig egy évszázadot és egy évezredet lezárva, számvetésre kényszerül az ember, még akkor is, ha ez az önmagunk irányába tett gesztus némi elkerülhetetlen pátosszal jár együtt, s ha a kérdés: vajon a modernség évszázadának kimentével mit hoz a holnap, és milyen lehetőségeket szalasztottunk el, nehezen tehető fel és még nehezebben válaszolható meg az öniróniára oly fogékony korunkban.
  • 2000. szeptember 14.

Ájul-e Szerbia?

Tíz éve a közép-európai diktatúrák - puha és kemény kiszerelésűek egyaránt - saját súlyuk alatt dőltek össze. Kikoptak mögülük a nagy, történelmi személyiségek, a határozott ideák a hatalomgyakorlás módozatairól, kihunyt bennük az erőszak szeretete, és fényét vesztette bornírtságuk is. A rendszer saját pitiánerségébe fulladt bele; az apparátus feltörekvő tagjainak egyéni ambíciói hatályon kívül helyezték a történelmi víziót; márpedig a nép jól szervezett, hatékony elnyomása olyan eszme, amely némi grandiózusság nélkül nélkül nem valósítható meg.
  • 2000. szeptember 14.

Apo él!

Felpörgött a Fidesz olajügyben: míg a múlt héten a párt olajbizottsági tagjai még csak azt szorgalmazták, hogy a testület október 31-ig fejezze be munkáját (amit a többség elvetett), addig hétfőn ismertették képviselőtársaikkal a vonatkozó országgyűlési javaslathoz benyújtott kapcsolódó módosító javaslatukat. Ebben a vizsgálatokkal "kapcsolatos további feladatokról és a felelősség megállapításáról" értekeznek. A lényeg: a konkrét ügyeket az ügyészség vizsgálja (tehát a bizottságosdit abba lehet fejezni), a parlament pedig állapítsa meg a Németh- és a Horn-kormány politikai felelősségét. Az ellenzéki bizottsági tagok - ideértve a MIÉP delegáltját is - köpni-nyelni nem tudtak, de a bejelentés láthatóan megviselte Pallag László elnököt is; majd ki-ki vérmérsékletének megfelelően reagált (a szabaddemokrata Kóródi Mária "pofátlanságnak" nevezte az indítványt).
  • 2000. szeptember 14.

Kuruc labancok

A múlt héten az EU által kinevezett bölcsek (Martti Ahtisaari volt finn elnök, Marcelino Oreja volt spanyol miniszterelnök és Jochen Frowein volt uniós emberjogi izé) hozzávágták a vödröt Jacques Chirac francia elnökhöz: nem szerencsés tovább játszani a szankciósdit a kis Ausztriával, mert "kontraproduktív", és felébreszti az osztrákok nacionalista érzelmeit (ilyenjük egyébként alig volt eddig nekik). Chirac, aki mellesleg az EU soros elnöki posztját is betölti, a minap már Haidertől is vehette a friss üzenetet: nagyobb vereséget szenvedett, mint Napóleon Waterloonál; van még néhány napja, hogy kenyérrel dobjon vissza a kétszáz nap magányra ítélt Ausztriának, és saját magába törölje a lábát.
  • 2000. szeptember 7.