Publicisztika

A szerző jogász-közgazdász, a Közgazdasági Társaság gazdaságpolitikai szakosztályának elnöke.

Ha valaki élő tévéműsorban kenyérrel dobja meg a riportereket, az akár a hónap jófeje is lehet. Ha ez a valaki magas állami hivatalnok, magyarán közszolga, és azért dobja el a kenyeret, mert a kérdések arra vonatkoznak, hogy egy döntése netán téves volt, az igen nagy valószínűséggel a hónap seggfeje. Ha pedig ennek a szakszerűtlen, jogszerűtlen, de mindenekelőtt rosszindulatú döntésnek a következtében veszélybe kerül egy ritka küldetést vállaló iskola működése, és ezzel egyúttal kínos helyzetbe kerül hivatali felettese, a belügyminiszter és a szakmai szempontból nyilvánvalóan érintett oktatási miniszter is, akkor ez az ember, nem szimpla seggfej, hanem egy nagyon kínos félreértés is a maga helyén. A két lábon járó félreértést Grespik Lászlónak hívják, az általa basztatott intézmény a rákospalotai Meixner iskola, ahol különleges foglalkozást igénylő diszlexiás gyerekeket oktatnak. Grespiknek valakik súgtak, ő meg úgy döntött, hogy ezt az iskolát lehetetlenné teszi. Pillanatnyilag úgy fest, nincs senki, aki megállítaná. Pedig a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, Felkai László már szeptember 11-én ezt írta az Oktatási Minisztérium közigazgatási államtitkárának, Gál András Leventének: "Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala vezetőjének határozata szakmai álláspontom szerint több okból jogszabálysértő. Javaslom államtitkár úrnak, kezdeményezzen felügyeleti intézkedést Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala vezetőjének mellékelt másodfokú határozatával szemben. A soron kívüli intézkedést indokolja, hogy a közoktatási normatíva folyósítása a fővárosi/megyei közigazgatási hivatalok vezetőjének hatásköre. Míg a közigazgatási hivatal határozatának a megsemmisítése nem történik meg, addig a Meixner iskola nem kaphat normatívát."

Komoly fiatalemberek valaha radikális könyveket ajándékoztak az unokahúguknak. Rám maradt egy kötet, amelynek az előzéklapjára ezt jegyezte be valamely progresszív kéz: "Születésnapi emlék! Tudom, Mariskám, hogy korod nem alkalmas arra, hogy e könyv tartalmát megértsed, s talán jó is az, miért lásson a fiatalság oly korán mindent sötét színben, de hitem, hogy az évek múlásával belekerülve a küzdelmes életforgatagba, teljesen átérzed majd e könyv szellemét, s annál nagyobb becse lesz akkor előtted. Szeretettel: Feri. Kolozsvár, 1914. március 13." (A könyv egyébként: Haladás és szegénység: A termelési válságok és a növekvő vagyonnal együtt növő szegénység kutatása. Ezek gyógyszere. Írta Henry George. Angolból fordította: Braun Róbert. Budapest: Athenaeum, 1914, 572 lap. Ára 1 korona 90 fillér. Hajh, hajh.) Feri, gondolom, egyéves önkéntes, négy hónappal később bevonult, majd bizonyára a beszippantott mustárgáztól kapott tüdőtágulást és idült hörghurutot, a sapkarózsa helyébe pedig - mint tudjuk - őszirózsát. (Henry George-ot meg elfelejtették, bár eszméi Sós Aladár, Liska Tibor és Kemény István révén még itt kísértenek közöttünk.)

Huszonhatmilliárdot, egyelőre. De ha a múlt heti fővárosi bírósági határozat netán másodfokon is megerősítést nyer, akkor jó esély van arra, hogy még bukunk vagy hetvenmilliárdot.

Ariel Saron izraeli jobboldali vezető alighanem rosszul tette, hogy múlt csütörtökön fölkereste a kelet-jeruzsálemi Templomhegyet. Tudjuk, szent hely mohamedánoknak is, zsidóknak is. Nem világos, mi halaszthatatlan dolga volt éppen ott és éppen most Saronnak a választási pontszerzésen kívül - pedig új választásokról még szó sincs, legfeljebb érik rá a helyzet (a baloldali Barak kisebbségben kormányoz).

Az ember egyre letargikusabban figyeli a híreket, közéletünkben és az ezt tükrözni igyekvő médiában van valami végtelenül egyhangú és lehangoló. Mégis, az általános érdektelenség állapotában is egyszer-egyszer még sikerül meghökkenni, vannak képek és mondatok, amelyek, mint Gizike a kórusból, kiragyognak a nagy szürkeségből. Nemrégiben például Chikán Attila, ez a kiváló, felkészült közgazdász és amúgy jellemes ember nyilatkozott oda, hogy nem engedélyezi Horn Gyula új sütetű mozgalmának összejövetelét a Közgázon, mivel az "egyetem nem adhat otthont kormányellenes rendezvényeknek".

Éppen két hete, hogy szégyenkezve ugyan, de Chirac orra alá dugták 108 pontos jelentésüket a bölcsek: Martti Ahtisaari, Marcelino Oreja és Jochen Frowein. (A francia elnök amúgy épp illegális pártfinanszírozási botrányba látszik keveredni - ám ezt a szálat most ne vigyük tovább.) A jelentésben az áll, hogy Ausztria a kisebbségek, menekültek és bevándorlók jogait tekintve eléri, sőt egyes pontokon meghaladja az EU-normákat, a február 4. óta országló néppárti-szabadságpárti kormánykoalíció pedig lépéseket tett a rasszizmus, az antiszemitizmus, a diszkrimináció és az idegengyűlölet ellen.

Magyar Bálintot, az SZDSZ elnökét (és vele együtt feltehetőleg a frakcióvezető Kuncze Gábort) Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere a múlt héten lényegében lemondásra kényszerítette. Demszky - akiről, bár eddig hivatalosan talán még senki nem jelentette be, köztudott, hogy a párt miniszterelnök-jelöltje lesz a 2002-es kampányban - levelében ultimátumot intézett a pártelnökhöz: vagy átadja neki a boltot, vagy a főpolgármester a továbbiakban nem vesz részt a liberális párt vezető testületeinek a munkájában. Demszky tavaly karácsonykor azt nyilatkozta lapunknak, hogy ha az SZDSZ belátható időn belül nem növeli a támogatottságát, és tovább folytatja a töketlenkedést, akár új párt alapítását sem tartja kizártnak; a mostani levélben kilátásba helyezett bojkott talán ennek lett volna a bevezetése.

Levertük az ETO-t, mint a határkarót, pupákok, simán bennmaradunk!

A XX. század utolsó évnegyede következik. Márpedig egy évszázadot és egy évezredet lezárva, számvetésre kényszerül az ember, még akkor is, ha ez az önmagunk irányába tett gesztus némi elkerülhetetlen pátosszal jár együtt, s ha a kérdés: vajon a modernség évszázadának kimentével mit hoz a holnap, és milyen lehetőségeket szalasztottunk el, nehezen tehető fel és még nehezebben válaszolható meg az öniróniára oly fogékony korunkban.

Tíz éve a közép-európai diktatúrák - puha és kemény kiszerelésűek egyaránt - saját súlyuk alatt dőltek össze. Kikoptak mögülük a nagy, történelmi személyiségek, a határozott ideák a hatalomgyakorlás módozatairól, kihunyt bennük az erőszak szeretete, és fényét vesztette bornírtságuk is. A rendszer saját pitiánerségébe fulladt bele; az apparátus feltörekvő tagjainak egyéni ambíciói hatályon kívül helyezték a történelmi víziót; márpedig a nép jól szervezett, hatékony elnyomása olyan eszme, amely némi grandiózusság nélkül nélkül nem valósítható meg.

Felpörgött a Fidesz olajügyben: míg a múlt héten a párt olajbizottsági tagjai még csak azt szorgalmazták, hogy a testület október 31-ig fejezze be munkáját (amit a többség elvetett), addig hétfőn ismertették képviselőtársaikkal a vonatkozó országgyűlési javaslathoz benyújtott kapcsolódó módosító javaslatukat. Ebben a vizsgálatokkal "kapcsolatos további feladatokról és a felelősség megállapításáról" értekeznek. A lényeg: a konkrét ügyeket az ügyészség vizsgálja (tehát a bizottságosdit abba lehet fejezni), a parlament pedig állapítsa meg a Németh- és a Horn-kormány politikai felelősségét. Az ellenzéki bizottsági tagok - ideértve a MIÉP delegáltját is - köpni-nyelni nem tudtak, de a bejelentés láthatóan megviselte Pallag László elnököt is; majd ki-ki vérmérsékletének megfelelően reagált (a szabaddemokrata Kóródi Mária "pofátlanságnak" nevezte az indítványt).

Ha mély összefüggéseket szeretnél fölfedezni, Olvasó, és csak anyagot keresel hozzá, végy egy Zsaru magazint (115 forint). A téma benne hever. Az augusztus 24-i számban például.

A múlt héten az EU által kinevezett bölcsek (Martti Ahtisaari volt finn elnök, Marcelino Oreja volt spanyol miniszterelnök és Jochen Frowein volt uniós emberjogi izé) hozzávágták a vödröt Jacques Chirac francia elnökhöz: nem szerencsés tovább játszani a szankciósdit a kis Ausztriával, mert "kontraproduktív", és felébreszti az osztrákok nacionalista érzelmeit (ilyenjük egyébként alig volt eddig nekik). Chirac, aki mellesleg az EU soros elnöki posztját is betölti, a minap már Haidertől is vehette a friss üzenetet: nagyobb vereséget szenvedett, mint Napóleon Waterloonál; van még néhány napja, hogy kenyérrel dobjon vissza a kétszáz nap magányra ítélt Ausztriának, és saját magába törölje a lábát.