Huszonhatmilliárdot, egyelőre. De ha a múlt heti fővárosi bírósági határozat netán másodfokon is megerősítést nyer, akkor jó esély van arra, hogy még bukunk vagy hetvenmilliárdot.

n Huszonhatmilliárdot, egyelőre. De ha a múlt heti fővárosi bírósági határozat netán másodfokon is megerősítést nyer, akkor jó esély van arra, hogy még bukunk vagy hetvenmilliárdot.

A fővárosi önkormányzat a múlt pénteken újabb pert nyert tudniillik a Magyar Állam ellen, és a Magyar Állam bizony mi vagyunk, emberek. Ráadásul nem először picsázott ki minket bíróság ebben az ügyben, hanem, ha jól számoljuk, harmadszor. Az első két esetben az történt, hogy a Fővárosi, majd a Legfelsőbb Bíróság érvényben levőnek mondta ki azt a szerződést, amit az előző kormány a fővárossal 1998 áprilisában a 4-es metró finanszírozására kötött, és amelynek értelmében a fővárosnak a dohány (110 milliárd) 40, az államnak (a központi költségvetésnek) pedig 60 százalékát kell letennie, valamint az államnak hitelgaranciát is a beruházás mögé kell pakolnia. Ez után a vesztes per után az állam nem teljesítette a szerződésből rá háruló fizetési kötelezettségét, így a főváros ismét bírósághoz fordult, ezúttal pénzbehajtási céllal (szakszerűen: lejárt követelés érvényesítése érdekében). Első fokon sikerrel.

Pedig, emberek, egészen váratlan helyekről kaptunk segítséget. Egy, a Magyar Állam ügyét nyilvánvalóan mélyen magáénak érző, törekvő fiatalember még az ítélethirdetés előtt terjedelmes írást közölt a konzervatív napilapban, amelyben ismertette az alperes állam álláspontját. Jegyezzük fel a nevét is: Rogán Antalnak hívják őt, a Fidesz országgyűlési képviselőjét és rájzing sztárját: ő próbálta meg még időben felnyitni a bíróság szemét, és nyilván csak érvelésének szenvedélyessége keltette bennünk azt a benyomást, hogy egy politikus kevéssé burkolt fenyegetésekkel igyekszik nyomást gyakorolni a tőle abszolúte független bíróságra. (Ugyanilyen, egy jogállamban finoman szólva is szokatlan eljárás volt az, hogy az államot képviselő ügyvédek - szintén az ítélethirdetés előtt - sajtótájékoztatót tartottak.) Az alperes államon azonban ez sem segített. Jogi képviselőinek érvei szerint (és ezek az érvek, ne legyenek illúzióink, sokkal inkább politikai, kormánypárti ihletésűek voltak, mint jogiak) a metróberuházás költségei olyan volumenűek, amelyeknek szerepelniük kellene, illetve kellett volna a költségvetési törvényben. És mivel a költségvetési törvényt a parlament hagyja jóvá, az állam szerződéses kötelezettségvállalásához nem lett volna elegendő a Horn-kormány határozata, illetve a kormányt képviselő akkori pénzügyminiszter, Medgyesi Péter aláírása.

Ez az érv azonban nem állja meg a helyét. Először is azért nem, mert az államháztartási törvény meglehetősen nagy szabadságot hagy a kormánynak a közpénzek elköltésében, amennyiben nem köti összeghatárhoz azt, hogy hány HUF-on felül köteles a kormány módosíttatni menet közben az aktuális költségvetést; ráadásul épp a mostani kormány tágította saját mozgásterét akkor, amikor megkönnyítette a költségvetési előirányzatok átcsoportosításának lehetőségét. (Lehetne persze másmilyen is a törvény, és akkor Rogánnak meg Orbánnak lenne igaza. De, banyek, a törvény nem másmilyen. Hanem ilyen.) A jelenlegi kormány egyébként többször is döntött már saját hatáskörben, parlamenti felhatalmazás nélkül a metróperben forgóhoz hasonló nagyságrendű összegekről: például a futballtámogatásra szánt 21 milliárd, az autópálya-építésre szánt ki tudja, hány száz milliárd vagy az árvízkárokra szánt 30 milliárd forint esetében.

És ez még nem minden. A bíróság tudniillik azt is kimondta, hogy az állam nem hátrálhat ki kénye-kedve szerint a mindenkori képviselője - azaz a mindenkori kormány - által kötött szerződések mögül; az állam, ha szerződést köt, éppolyan jogi személy, mint bármelyikünk ebben az országban, nem élvez semmiféle védettséget, nem hivatkozhat a parlamentre, a nemzetre, a közjóra, semmire: fizetnie kell. A nevében kötött polgári jogi szerződéseket nem mondhatja fel sem kormány, sem parlament, sőt a parlamentnek éppenséggel kötelessége lenne úgy hoznia a törvényeket, hogy az érvényes szerződéseket a végrehajtó hatalom be tudja tartani.

És ez az elv talán még a 4-es metrónál is fontosabb.