Békecsapda

  • 2000. szeptember 28.

Publicisztika

Ariel Saron izraeli jobboldali vezető alighanem rosszul tette, hogy múlt csütörtökön fölkereste a kelet-jeruzsálemi Templomhegyet. Tudjuk, szent hely mohamedánoknak is, zsidóknak is. Nem világos, mi halaszthatatlan dolga volt éppen ott és éppen most Saronnak a választási pontszerzésen kívül - pedig új választásokról még szó sincs, legfeljebb érik rá a helyzet (a baloldali Barak kisebbségben kormányoz).

n Ariel Saron izraeli jobboldali vezető alighanem rosszul tette, hogy múlt csütörtökön fölkereste a kelet-jeruzsálemi Templomhegyet. Tudjuk, szent hely mohamedánoknak is, zsidóknak is. Nem világos, mi halaszthatatlan dolga volt éppen ott és éppen most Saronnak a választási pontszerzésen kívül - pedig új választásokról még szó sincs, legfeljebb érik rá a helyzet (a baloldali Barak kisebbségben kormányoz).

De a napok óta tartó háborús állapotok létrejötte akkor sem okozott volna meglepetést, ha Saron nem bőszíti fel tudatosan a palesztinokat. Az izraeli-palesztin helyzet (a "békefolyamat" kifejezés momentán ízetlenkedés lenne) immár reménytelenül kusza, főbb elemeit is nehéz elősorolni. Hét éve vonszolódik, túl minden határidőn és halasztáson, az Oslóban rögzített, akkor Nobel-békedíjjal is jutalmazott átmeneti folyamat, amelynek a független, de még elvileg is bizonytalan körvonalú és jellegű palesztin állam létrejötte volna a célja. Miközben Izraelben kormányok jövése és menése után Ehud Barak most valóban áttörést jelentő engedményeket sejtetett, a palesztin oldalon Arafat az úr, változatlanul diktatórikus módszerekkel, ám egyre fogyatkozó népszerűséggel. A mostani erőszakos megmozdulásokat állítólag megfékezni óhajtanák hatóságának rendőrei, izraeli részről azonban ennek kevéssé látják megfogható jeleit.

Mit lát ezzel szemben a külvilág? Haldokló palesztin fiút, aki köveket dobált - vagy nem -, apja karjaiban, aki hazaparancsolni akarta - vagy nem. Kevésbé látja az eset miatt tiltakozó és szigorú vizsgálatot követelő izraeli emberi jogi csoportok sorát egyfelől, másfelől azt a reménytelenséget, a normális életesélyeknek azt a hiányát, amely - a Hamasz és más csoportok erőszakos biztatásain és agresszív szervezőmunkáján túl - arra ingerli az egyre fiatalabb palesztin utcai harcosokat, hogy felvegyék és elhajítsák a követ. Győzelmi esélyeik persze nincsenek az állig felfegyverzett, szupertechnizált izraeli katonákkal szemben, az utóbbiak mögött viszont nehéz nem meglátni a politikusokat, akik számára a kompromisszumkeresés csak a tárgyalóterem ajtajáig tart, mondván, hogy az elfogadtatás ráeső részét játssza csak le Arafat a palesztinokkal, a maga erőszakos, rendőrállami módszereivel és gyengülő befolyásával.

A legnagyobb baj azonban az, hogy béke és független Palesztina bizony csak akkor lesz, ha Izrael valamennyi saját szempontját mérlegelve, ezt helyesnek fogja tartani. Ezt a kevéssé felemelő tényt kell a palesztinoknak tudomásul venniük - az, hogy vonakodnak ettől, érthető. Pedig más lehetőség a békére nincsen. Legfeljebb egyszer majd a mindkét felet sújtó nemzetközi kényszerítő intézkedések.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.