Békecsapda

  • 2000. szeptember 28.

Publicisztika

Ariel Saron izraeli jobboldali vezető alighanem rosszul tette, hogy múlt csütörtökön fölkereste a kelet-jeruzsálemi Templomhegyet. Tudjuk, szent hely mohamedánoknak is, zsidóknak is. Nem világos, mi halaszthatatlan dolga volt éppen ott és éppen most Saronnak a választási pontszerzésen kívül - pedig új választásokról még szó sincs, legfeljebb érik rá a helyzet (a baloldali Barak kisebbségben kormányoz).

n Ariel Saron izraeli jobboldali vezető alighanem rosszul tette, hogy múlt csütörtökön fölkereste a kelet-jeruzsálemi Templomhegyet. Tudjuk, szent hely mohamedánoknak is, zsidóknak is. Nem világos, mi halaszthatatlan dolga volt éppen ott és éppen most Saronnak a választási pontszerzésen kívül - pedig új választásokról még szó sincs, legfeljebb érik rá a helyzet (a baloldali Barak kisebbségben kormányoz).

De a napok óta tartó háborús állapotok létrejötte akkor sem okozott volna meglepetést, ha Saron nem bőszíti fel tudatosan a palesztinokat. Az izraeli-palesztin helyzet (a "békefolyamat" kifejezés momentán ízetlenkedés lenne) immár reménytelenül kusza, főbb elemeit is nehéz elősorolni. Hét éve vonszolódik, túl minden határidőn és halasztáson, az Oslóban rögzített, akkor Nobel-békedíjjal is jutalmazott átmeneti folyamat, amelynek a független, de még elvileg is bizonytalan körvonalú és jellegű palesztin állam létrejötte volna a célja. Miközben Izraelben kormányok jövése és menése után Ehud Barak most valóban áttörést jelentő engedményeket sejtetett, a palesztin oldalon Arafat az úr, változatlanul diktatórikus módszerekkel, ám egyre fogyatkozó népszerűséggel. A mostani erőszakos megmozdulásokat állítólag megfékezni óhajtanák hatóságának rendőrei, izraeli részről azonban ennek kevéssé látják megfogható jeleit.

Mit lát ezzel szemben a külvilág? Haldokló palesztin fiút, aki köveket dobált - vagy nem -, apja karjaiban, aki hazaparancsolni akarta - vagy nem. Kevésbé látja az eset miatt tiltakozó és szigorú vizsgálatot követelő izraeli emberi jogi csoportok sorát egyfelől, másfelől azt a reménytelenséget, a normális életesélyeknek azt a hiányát, amely - a Hamasz és más csoportok erőszakos biztatásain és agresszív szervezőmunkáján túl - arra ingerli az egyre fiatalabb palesztin utcai harcosokat, hogy felvegyék és elhajítsák a követ. Győzelmi esélyeik persze nincsenek az állig felfegyverzett, szupertechnizált izraeli katonákkal szemben, az utóbbiak mögött viszont nehéz nem meglátni a politikusokat, akik számára a kompromisszumkeresés csak a tárgyalóterem ajtajáig tart, mondván, hogy az elfogadtatás ráeső részét játssza csak le Arafat a palesztinokkal, a maga erőszakos, rendőrállami módszereivel és gyengülő befolyásával.

A legnagyobb baj azonban az, hogy béke és független Palesztina bizony csak akkor lesz, ha Izrael valamennyi saját szempontját mérlegelve, ezt helyesnek fogja tartani. Ezt a kevéssé felemelő tényt kell a palesztinoknak tudomásul venniük - az, hogy vonakodnak ettől, érthető. Pedig más lehetőség a békére nincsen. Legfeljebb egyszer majd a mindkét felet sújtó nemzetközi kényszerítő intézkedések.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.