Publicisztika

Húzták, ameddig lehetett, de nincs tovább, lapunk megjelenésével egy időben elkezdik a XXVII. Nyári Olimpiát. Ám a verseny egy ideje tart már, úgy hívják: lélegzet-visszafojtott várakozás. Ki vár, és mire? Aranyra mindenki. Boldog, boldogtalan, érintett, érintetlen. "Én már megcselekedtem, amit megkövetelt a haza, betáraztam pár rekesz Arany Fácánt (naná, majd ezüstöt), most ti jöttök fiúk-lányok, aztán ne hozzatok rám meg a hazára szégyent!" Ha az itt felvillantott gondolatmenet túlságosan is lábszagúnak tetszik, tessék jobban körülnézni. Mi nem a polgárról beszélünk. Hanem politikusokról, újságcsinálókról, hivatásos hazafiakról, megszólalókról, véleményformálókról. Nagyon is jól emlékszünk a négy évvel ezelőtti játékokra, amikor már a harmadik napon mindenki az aranyakat reklamálta, amikor egészen a 200 hátig kellett rosszalló hangok között várakozni Egerszegi első helyére. Mert neki kötelező volt.

A szerző Vajdaságban élő magyar író.

Baromságokat tenni és mondani könnyű. Még nagyon ostobának sem kell lenni hozzá, elég, ha kikapcsol az ön- és kikapcsoltatik a külső kontroll, viszont működésbe lép a megingathatatlan elhivatottság tettvágya. A Nemzeti Színház olyan izé, ami láthatóan folyamatosan birizgálja a tettvágyat. Nincs szünet soha, az abszurd automatikusan íródik tovább. Az Erzsébet téri építkezés tényleg nagyon buta leállításával és a ´97-es építési törvénynek a sutba vágásával (ez a ´95-ös közbeszerzési törvényre utalva építészeti pályázat kiírását teszi kötelezővé ilyen esetben) kezdődött történet legfrissebb fejezetében a kormányzat Pesti Magyar Színházra változtatta a Hevesi Sándor téren álló Nemzeti Színház nevét. Azzal az álságosan bürokrata indoklással, hogy senki ne tévessze össze az új Nemzetit építő részvénytársasággal. PR-zseni legyen a talpán, aki képes eladni, hogy ez nem hülyének nézés. Ünnepi öltönyt öltünk, villamosra szállunk, hogy megnézzünk egy felemelő előadást a Nemzetiben, hát mi történik? Építési területen kötünk ki. Kérdjük a kubikost, nem-e ez a Nemzeti Színház, ide szól a jegyünk, negyedik sor, ötös, hatos szék. Az meg csak néz vissza, elment ezeknek az eszük. Homlokunkra csapunk, jaj, tényleg, összetévesztettük. De ennél is súlyosabb a névváltoztatás mögötti megalázó gesztus. A Hevesi Sándor téri társulat amúgy is régóta él ostromlott várként. A kritikusok rajta gyakorolják a levágás művészetét. Bálint András Nemzeti Színház-igazgatóvá történt kinevezésekor úgy érezték, őket már dobálják is kifelé. Aztán másik kormány jött, amelyik állítólag zsigereiben érzi a nemzet szíve dobbanását, és mit ad isten, pont ezek a fiúk rántják ki alóluk a szőnyeget. Percig sem vagytok fontosak, szól az üzenet, nehogy azt higgyétek. Mindezt tökéletes időzítéssel. Előbb havi félmillióval befogni a legtekintélyesebb színészszájakat, aztán orrba pöckölni az egész bagázst. Ennyit értek. Mehettek a ferencvárosi Fidesz-irodába megnézni a makettet. (Csak úgy félre: mit kapott volna az SZDSZ, ha belvárosi pártirodájában mutogatják Bán Ferenc épületének makettjét?) S akkor arról még el sem kezdtünk gondolkodni, hogy ha az írótársadalom kitüntetett krémje a minimálbér kétszeresét kapja havonta (és egyáltalán nem biztos, hogy életfogytig), akkor a színésztársadalom nagyjainak miért félmillió jár, és ha már őket így megbecsülik, akkor más művészeti ágak nagy öregjeit miért nem? Egyszerű: egy piktorral nem lehet reprezentálni.

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a szlovéniai Ljubljanában arról tájékoztatta a Liberális Internacionálé (LI) Irodáját, hogy pártjának tagsága a Fidesz LI-beli tagságának felülvizsgálatát kezdeményezte. Orbán a Fidesz belügyének nevezte a kérdés eldöntését.

Érdekes, hogy a könyvnyomtatással közel egyidős a cenzúra. Nem mintha korábban nem lettek volna írott művek vagy eseti tiltások némelyikükkel kapcsolatban, ám csak a mechanikus sokszorosíthatóság (azaz az írott szó nagy tételben értékesíthető termékké válása) tette indokolttá annak a szabálynak is a sokszorosíthatóságát, amely kiszámíthatóvá tette a tiltást. Így született például a pápai Index, a tiltott könyvek listája (IV. Pál, 1559) vagy a könyvengedélyeztetési eljárást szabályozó törvények (például I. Ferenc, 1521). Az azóta eltelt cirka ötszáz év során a festett kép, a nyomtatott szó, az elektronikusan létrehozott szövegek és üzenetek kérdése a nyugati civilizációkban a kultúrák kulcskérdésévé vált. Nagyjából és durván a következőképpen: a liberális jogállam létrehozásáig a fő kérdés a szólásszabadság volt, az után pedig az, hogy az illető kultúrában a média milyen módon járul hozzá azon emberek méltóságának tárgyalásához, akik számára az emberi jog csupán egy az őket körülvevő világ megfoghatatlan és idegesítő humbugjai közül.

Minthogy lapunk munkatársai közül néhányan személyesen is részt vettek annak az intézménynek a működtetésében, amelynek hulltán most borongani fogunk, előre szólunk: itt egy elfogult cikk következik, ha valaki nem akar elfogult cikket olvasni, az lapozzon tovább, vagy ha már mindent elolvasott, akkor köszönjük a figyelmét, viszontlátásra a jövő héten. A Tilos Rádióról lesz ugyanis szó (viszont a félreértések elkerülése végett szögezzük le azt is, hogy alant a Nari vezércikke következik, nem a rádió álláspontja). Arról az adóról, amely e hét elején egyelőre befejezte földi sugárzását, és amelynek munkatársai kábé lapunk megjelenésével egy időben józanodnak ki a Dunán tartott tort követő szomorú mámorból.

Már éppen arra készültünk, hogy az asztalra csapjunk. A szemünk láttára sároznak be egy nyilván hótiszta férfit. Minden bűn legfőbb üldözőjét, aki a szőkített olajat csak mint hivatalból üldözött helytelenkedések bizonyítékát látta életében. Ám a múlt hét közepén Pintér Sándor odanyilatkozott, hogy a maffia épül bele a médiába, mert onnan lehet jól bemocskolni az ő személyét, kinek részéről a nevezett bűnszövetkezet a legsúlyosabb támadásokra számíthat. És már most jó lenne utánanézni, hogy egy-egy kiemelkedő riporter kinek a kocsiján furikázik. Tényleg: rendőrt minden szerkesztőségbe! Valamint: sajtórendészeti kiegészítéseket a maffiaellenes törvénycsomagba!

Talán az egyik bulvártévé kezdte; talán, hazafias elkötelezettségüket bizonyítandó, nekik is kellett egy ismeretlen katona, lehetőség szerint fotogén, tehát élő állapotban; és az újratemetést már amúgy is lezongorázta tavaly ősszel az ilyen eseményekre monopóliumot birtokló magyar állam.

A szerző jogvédő aktivista, a Habeas Corpus Munkacsoport tagja.

Visszatérni készül az elbitangolt nyáj: a múlt héten megtudhattuk, hogy az MDF elnök asszonya szívesen tárgyalna szeptemberben a Fidesz elnökével a választási együttműködés hogyanjáról. Megtudhattuk továbbá azt is, hogy a Békejobb munkacímen futó Nagy-MDF-reinkarnáció kedden, lapzártánk után dönti (döntötte) el, mi a bánatot kezdjen magával. A mozgalom "futottak még" kategóriába tartozó tagjai (MDNP, Vállalkozók Pártja, Kisgazda Szövetség, valamint "a kereszténydemokrata értékeket személyében képviselő Semjén Zsolt") uniót sürgetnek, a bűvös 5 százalékos bejutási határ közelében mozgó demokrata fórum (a kicsik között a legnagyobb) jó néhány tagja azonban attól tart, hogy a szorosabb kötelék maga után vonná Kövér László haragját. A Fidesz első embere soha nem titkolta: ha a Békejobb nem kerül a parlamentbe - amire most nagyobb az esély, mint az ellenkezőjére -, s ily módon jobbos szavazatok tízezreit pocsékolja el, a koalíció nagy valószínűséggel bukik; így szórakozzanak Dávid Ibolyáék, figyelmeztetett Kövér.

Okkal vagy ok nélkül, a magyar privatizációt számos kritika érte. Érdekes módon a manapság talán legfontosabb eleméről, a telekommunikáció, illetve a Matáv privatizációjáról igen kevés vita folyt. Amint az közismert, a Magyar Postából annak idején kivált távközlési monopolcéget a magyar kormányok több lépcsőben magánosították - a mind ez idáig utolsó lépés épp néhány hete történt, amikor a német állami óriáscég, a Deutsche Telekom (DT) többséget szerzett a Matávban. A részvényeladások a monopolhelyzet állami, törvényi szavatolásával mentek kéz a kézben, melyet a törvényhozók 2002. január 1-jéig láttak jónak fenntartani. Ahogy közeleg a Matáv távközlési monopóliumának lejárta, úgy esik egyre több szó arról, hogy mit kell majd tartalmaznia az új távközlési törvénynek ahhoz, hogy ezen a piacon végre valódi versenyhelyzet alakulhasson ki.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága meghallgatná Nógrádi Zsolt olajtanút arról, hogy volt-e kapcsolata a titkosszolgálatokkal, de az istennek sem találja a férfit. Pedig Keleti György elnök (MSZP) elmondása szerint a bűnbánó maffiózó telefonszámát Pallag Lászlótól, az olajbizottság kisgazda elnökétől kapták meg, úgyhogy biztosan jó helyen keresték. De Nógrádi nem felel. Vajh´ miért nem? A) verzió: a tanú beijedt. B) verzió: a tanú felkészítői azt javallhatták Nógrádinak, hogy kicsit pihenjen. Hogy ez utóbbiak kik lehetnek, arról megint csak vannak találgatások: a jelöltek között pártemberek éppúgy előfordulnak, mint volt titkosszolgák vagy újságírók. Az olajbizottság egyik szocialista tagja például a múlt heti ülésen sejtelmesen célozgatott arra, hogy mely cég látja el talán Nógrádi védelmét, amiből csak a hülye nem jött rá, hogy Tóth Károly képviselő a Nyírfa-botrány miatt elbocsátott volt hírszerző tiszt, Földi László cégére, a Fidesz-éra alatt állami megrendelések garmadáját kapó Defend Kft.-re utalt.

Finoman szólva is hosszas tökölődés után megszületett az első türelmi rendelet. A mogyoródi önkormányzat - igaz, csak a Forma-1-es vb-futam és a kapcsolódó edzések idejére - a falu végi erdőben kijelölte a zónát, ahol lehet űzni a vigalmi ipart.

Szerkesztőségünk a nyílt örökbefogadásról szóló vitát dr. Czeizel viszontválaszával lezárta.