Az utolsó akcióhős

publikálva
2000/34. (08. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Talán az egyik bulvártévé kezdte; talán, hazafias elkötelezettségüket bizonyítandó, nekik is kellett egy ismeretlen katona, lehetőség szerint fotogén, tehát élő állapotban; és az újratemetést már amúgy is lezongorázta tavaly ősszel az ilyen eseményekre monopóliumot birtokló magyar állam.

n Talán az egyik bulvártévé kezdte; talán, hazafias elkötelezettségüket bizonyítandó, nekik is kellett egy ismeretlen katona, lehetőség szerint fotogén, tehát élő állapotban; és az újratemetést már amúgy is lezongorázta tavaly ősszel az ilyen eseményekre monopóliumot birtokló magyar állam.

A történet akár grandiózus is lehetne. A nemzet, erőt és fáradságot nem kímélve, megkeresi és hazahozza kallódó hőseit, bárhová vetette is őket, és bármily szenvedéseket mért is rájuk a sors. Letörli arcukról a ráncot és a könnyeket, visszaadja nekik családjukat és emlékezetüket, miként ők is visszaadják a nemzetnek emlékezetét; és ha elveszett éveiket nem kaphatják is vissza, de - a nemzet életerejének élő jelképeiként - joggal számíthatnak tisztes állami kegydíjra és gondtalan évekre életük alkonyán. És a nemzet ekkor megnyugodva felsóhajt: megértük ezt is, lám, van élet a kataklizmákon túl.

Ehhez képest jelen mesénk főhőse egy jó kedélyűnek látszó, bár szemmel láthatóan bolond öregember. Nevét, egykori lakhelyét, sorsának fehér foltjait mind a mai napig nem sikerült felderíteni. Amit igazából szeretne, az nem annyira a hazatérés volt - hisz ennek a szónak a híradások szerint kevés értelmet tulajdonított -, hanem mindösszesen egy láb a hiányzó helyére (az első híradások szerint, úgy rémlik, nem is igazából protézisre gondolt a tatársztáni ápolt, hanem egy igazira) meg egy kis pálinka. A volt fogoly elméjének borultsága a fenti, ragyogó dramaturgia minden elemét keresztbe veri; a híres riporter, a híres pszichiáter, a hazahozatalát szponzoráló gyógyszergyár minden kísérletező erőfeszítése lepattan az idős férfi önmagába zárult belső világáról; a torgyáni szimbolika, miszerint ő lenne az elcsatolt országrészek visszatérésének jelképe, egyszerre morbid, viszolyogtató és röhejes. Miként a történet az elejétől fogva: visszaélés egy beteg ember védtelenségével.

publikálva
2000/34. (08. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk