Lanyha közérdeklődés mellett elkészült az új abortusztörvény. A hozzászólók jó része bevezetésképp rituálisan elhatárolódott a szélsőségektől: önképe szerint majd minden publicista, politikus stb. a magzatvédőktől és a nők önrendelkezéséért szót emelőktől egyenlően messze, az arany középúton jár - annak is a felezővonalán. Hogy miért volna szélsőséges megoldás az abortusz jogának elismerése, ennek kifejtésével egyikük sem tisztelte meg a nagyérdeműt.
Ellenben az eddigi és most csak tovább durvított törvény sugallatával összhangban tekintélyes férfiak világosan leszögezték: a nem kívánt terhesség esetén a csúnya abortusznál helyesebb volna a magzat megtartása, megszülése s az azonnali örökbeadás jó előre való megszervezése. Czeizel Endre egyenesen azt állítja, hogy ez a "legemberségesebb" megoldás. Arról ő is illedelmesen hallgat, hogy a terhesség késői szakaszai és a szülés sokkal több egészségi kockázatot és terhelést jelentenek a nőkre, mint az abortusz (noha ez bármely idevágó orvosegyetemi tankönyv tartalomjegyzékéből kiviláglik). Az abortusz előtti fejtágításon csak az abortusz kockázatairól kell tájékoztatni a nőt, a szüléséiről nem - az utóbbi nyilván a nők "természetes" sorsának minősül. Hiába nyilvánvaló, hogy a nők többségét erkölcsileg inkább megviseli a megszült magzat átadása, mint a terhesség megszakítása, ha egyszer az "emberség" nevében ígértek döntést, nem a nőkében.
Ha a középúton akarsz járni, a nők szempontjainak mellőzését támogasd! Tégy úgy, mintha a nők és férfiak - felelőtlenségük folytán - egyaránt teherbe eshetnének!
Pusztai Erzsébet exállamtitkár egy fórumon demagógiázva például kijelentette: a terhességmegszakítást azért kell korlátoznia és ellenőriznie az államnak, mert az abortusz nem magánügy. Éspedig azért nem magánügy, mivel a társadalombiztosítás támogatja. Amikor azonban a férfiak felelősségéről esett szó, például arról, hogy a gumihasználattal meg lehetne kímélni a nőt a sok szenvedéssel járó (és a tb-t fejenként 16 vagy 60, mások szerint még több ezerrel megterhelő) abortusztól, vagy hogy a legdrágább gumi is kevesebbe kerül, mint a legolcsóbb női fogamzásgátlás, akkor Pusztainak, ahogy az mással is lenni szokott, rögtön megvilágosodott, hogy itt aztán már a magánszféra abszolút, kikezdhetetlen határaiba ütközünk, a "párokra" kell bízni a fogamzásgátlás módjáról való döntést. De olyannyira, hogy még a tb-nek is támogatnia kell, ha a "párok" véletlenül úgy találnak dönteni, hogy a nő viselje a fogamzásgátlás felelősségét és kockázatait, s ezért a drága tablettát választják. Mily szerencse, hogy van még, aki tiszteli a párnak nevezett férfi magánéletét.
De az esemény utáni tabletta már nem illik bele a négy kerék és három gyerek ideáljába. Koltai Ildikó Fidesz-képviselő elfogadott indítványa szerint ezt nem támogathatja az állam, mert "egészségügyi okok miatt célszerűbb, ha a nem kívánt terhességet fogamzásgátló készítmények igénybevételével előzik meg, nem pedig esemény utáni tabletta alkalmazásával". Hogy melyek ezek az egészségügyi okok, az nem derül ki, mint ahogy az sem, vajon hogyan készüljenek fel előrelátón a fogamzásgátlásra azok a nők, akik nemi erőszak áldozataivá válnak. A parlament elfogadta viszont Szászfalvi László és Csáky András MDF-képviselők azon indítványát, mely alapján "amennyiben a terhesség bűncselekmény következménye..., a tanácsadás tartalmára és a tanácsadást követő kötelező várakozási időre és ismételt megjelenésre vonatkozó rendelkezéseket nem kell alkalmazni. A kérelmezőt az örökbefogadás lehetőségeiről és feltételeiről ebben az esetben is tájékoztatni kell." A törvény utóbbi mondata azt jelenti, hogy a védőnőnek a nemi erőszak áldozatát is meg kell próbálnia rábeszélni a magzat megtartására és megszülésére, hogy aztán örökbe adja. Magyarul: a nők a magzat kihordására szóló edénynek tekintendők még akkor is, ha erőszak áldozatai.
Ha azonban a terhesség nem erőszak következménye, a július elsejétől hatályba lépett törvény hosszas hivatalos procedúra és manipuláció kiállására kényszeríti az abortuszkérő nőt. A védőnőnek igyekeznie kell még az iskolás lányokat is a gyermekszülésre rávenni. Hogy ez kinek jó, nem tudni.
Annál kevésbé, mivel a közbeszéd a törvény vitája közben nem erről szólt. De nem is a férfiak felelősségéről vagy a nők mint alanyok jogáról. Hanem a nők iránti kegyes türelem fokozatairól. A parlament úgy szigorította az abortuszt, hogy közben arról szóltak a hírek, mily nagylelkűen engedik meg. Jellemző, hogy a szigorítást nagyobb arányban szavazták meg a jelen lévő női képviselők, mint a férfiak. A nemek arányát számítva háromszor több férfi szavazott nemmel (magzatvédőként).
Arról sem szólt a hír, hogy a szociálisan magát oly érzékenynek tartó MSZP képviselői közül többen szavaztak a nőket bajukért megbüntető törvényre, mint a Fidesz - MPP-ből. Történt ez annak ellenére, hogy a törvényhozatal során a kormány az ellenzéket is porig alázta: először szándékosan a végsőkig késleltette a törvény tárgyalását, aztán a kormánytöbbség (köztük 70 magzatvédő) leszavazta lényegében az összes ellenzéki módosító indítványt. Végül a kormánykisebbség - immár a magzatvédők nélkül - elvárta az ellenzéktől, hogy szavazza meg a kormány törvényét, mert különben az Alkotmánybíróság 1998-as döntése folytán július elsejével beáll a teljes abortusztilalom, ami nyilván a kukacoskodó ellenzék bűne volna. Az MSZP pedig engedett a zsarolásnak, nem használta föl az alkalmat, hogy visszazsarolja a Fideszt. Az SZDSZ tartózkodott. A legnagyobb arányban az MSZP-s nők szavaztak a szigorításra, utánuk jönnek a fideszes nők, majd az MSZP-s férfiak.
Mivel azonban nem valószínű, hogy a következő két évben hozzányúlnak a törvényhez, van időnk elgondolkodni, hogyan alakulhatott így.
Van először is az alkotmány, amely "biztosítja a férfiak és nők egyenjogúságát minden polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében", ám nem szögezi le, mi a teendő a nők olyanfajta jogaival kapcsolatban, amelyek természetnél fogva csak őket illethetnék meg. Míg a férfiakra a természetnél fogva nem leselkedik veszély, ahhoz, hogy a nők megközelítőleg hasonló biztonságban élhessenek, külön, csak rájuk érvényes jogi szabályozásra van szükség. A reprodukciós jogról szólva értelmetlen szorosan vett egyenjogúságról elmélkedni, noha például "a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról" szóló egyezmény egyik pontja szerint a nőknek a férfiakéval azonos jogokat kell biztosítani arra, hogy szabadon dönthessenek gyermekeik számáról és a gyermekszülések közé eső időközről.
A férfiak és nők jogait semlegesen kezelő jog, amelynek egy szava sincs a természeti adottságok egyenlőtlenségére s az ezekkel való nagyon is gyakori és valóságos visszaélésre, az a jog, amely nagyvonalúan figyelmen kívül hagyja, hogy a nőket férfiak meg szokták erőszakolni, s történelmileg kialakult hatalmuk folytán közvetlen erőszak nélkül is képesek a nőket annak elviselésére bírni, hogy akaratuk ellenére teherbe ejtik őket, végső soron nőellenes jog. Nem sokat jelent az alkotmány ama rendelkezése sem, amely "az anyáknak a gyermek születése előtt és után" nyújtandó "támogatásról és védelemről" szól, ha egyszer az a kérdés, akar-e anya lenni a nő. Márpedig az alkotmány megfogalmazásában a nő nem akaratnyilvánító lény, hanem a támogatás puszta tárgya - a gyes mai összege mellett ez persze még nevetséges is. (Az alkotmány mindazonáltal részletesen foglalkozik főleg férfiakat érdeklő kérdésekkel, több rendelkezés is taglalja a háborút, a katonák és a büntetőeljárás alá vont személyek jogait, talán csak a foci hiányzik belőle.)
Másodszor: van az abortusz-döntéseiig csupa férfiból álló Alkotmánybíróság, amely a férfiak és nők jogegyenlőségét kimondó alkotmányszakaszra tízéves fennállása alatt egyetlenegyszer sem hivatkozott a nők érdekében, ellenben többször is megsemmisített a nők számára előnyös jogszabályt. Nos, az Alkotmánybíróság az abortuszproblémát sem látta a férfiak és nők jogegyenlőségével összefüggésben állónak, sem 1991-ben, sem 1998-ban. Érvelésük nem tartalmaz semmilyen reflexiót a férfiak és nők terhei és felelőssége egyenlőtlenségére. A magzat feletti rendelkezés jogát úgy elemezték, mintha bárki hasában egyenlő eséllyel jelenhetne meg a magzat. Az egyik indítványozó hivatkozott a fenti egyezményre, ám az Alkotmánybíróság a nők és férfiak egyenjogúságát nem találta érdekes témának, egyszer sem tért rá ki, de facto válasz nélkül hagyta az indítványt - az abortuszjog e vonatkozása azóta is hiányzik a magyar szakirodalomból.
Az AB 1998-as döntése szerint a törvénnyel azt kell biztosítani, hogy a nők csakis felelősen (értsd: felelősségükről való hivatalos kioktatás után) dönthessenek a magzatról, bár kissé furcsán hat itt a "döntés" szó, hisz az AB majd hatvanszor eleve "anyának" nevezte az akaratukon kívül állapotos nőket. A felelősség nemek szerinti elosztásáról az AB nem sok kétséget hagyott: a nők az állam előtt felelősek, a férfiak azonban legfeljebb az isten előtt - de világi állam lévén, ez utóbbit nem taglalták, csak az arcukon láttam, hogy az ítélethirdetéskor áhítatosan erre gondoltak.
A szigorítás elleni tüntetés röpcéduláinak hátulján volt egy mondat: "Ne szavazhasson abortusztörvényről olyan férfi képviselő, aki nem kívánt terhességet okozott!" Tőlem származik, büszke vagyok rá. Ha követelni lehet nemcsak az exügynökök és exkarhatalmisták, hanem az ávós társsal praktizáló ügyvéd-képviselő kizárását is a demokratikus politikából, akkor ez a minimum, amit a nők elleni bűnök felszámolása kíván.
Hogy az abortuszkérő nők meghurcolásáról rendelkező volt és jelenlegi alkotmánybírák, a nők önrendelkezési joga és egyenjogúsága ellen kampányoló püspökök, a törvényt megszavazó férfi képviselők közül hányan okoztak életükben terhességet nőknek azok akarata ellenére, a törvény vitája közben ez sem derült ki. Szerintem ezt ezek a férfiak maguk sem tudják. Erre akkor jöttem rá - már amennyiben rájövetelnek lehet nevezni a spekulációt -, amikor a tüntetés röpcéduláit osztogattuk a Moszkva téren (a Blahán nem így beszéltek az emberek). Amikor elhagytam a teret a piac felé, a Fény utcában utánam szólt egy ötvenes férfi:
- Öcsi, nem az abortusz szigorítása ellen, hanem mellette tüntetünk.
- Már aki.
- Minden rendes ember.
- A rendes emberek nem ejtenek teherbe olyan nőt, aki nem szeretne gyereket.
- Azok ti vagytok! Azért ellenzitek a szigorítást, hogy felelőtlenebbek lehessetek.
- Kinél? Magánál? Mi azt javasoljuk, hogy a férfiak gumihasználatát támogassák, hogy ne legyen szükség abortuszra.
- Ti vagytok a felelőtlenek! Azért akartok szabad abortuszt, hogy gátlástalanul izélhessetek.
- Eszerint a rendes ember nem él nemi életet?
- De igen, csak a feleségével.
- És a felesége nem esik teherbe?
- Rohadék!
- Rohadék maga. Vagy talán húz gumit a farkára?
A pasas ekkor odébbállt, majd egy csöpp gondolkodás után visszaszólt: Szarházi!
Az illető nem alkotmánybíró, püspök vagy képviselő. Egy átlagos férfi az utcáról, akinek van bátorsága egy harmincéves idegent leöcsizni, de nincs bátorsága felfogni, hogy az abortuszra akár még a felesége is rászorulhat miatta. Vagy azt mondani, gumit használ. Csak az tört elő belőle hirtelen és töményen, ahogyan férfiak milliárdjai hárítják el az abortuszért való felelősségüket. Az Alkotmánybíróság abortusz-határozataiban sem találunk utalást arra, hogy férfinak köze volna a nő által nem kívánt terhességhez: a férfi szó nem is fordul elő bennük, csak egy a "női és férfiivarsejt egyesüléséről" szóló magasztos idézetben.
A férfiak felelősségtudatának felébresztéséhez először az kellene, hogy a nők legalább megmondhassák, hogy teherbe estek. Egyelőre azonban jó okuk van arra, hogy ezt ne tegyék. Képzeljünk el egy ilyen szituációt. A nő megmondja. Mi a valószínűbb, hogy a férfi megkérdezi a nőt, miért nem sikerült védekeznie, vagy hogy a nő közli, te tetted ezt, király?
Hiába. Arra akár gondolni is illetlenség, hogy a rendes ember, szartalan házának falai között, az előírás szerinti harmadik gyerek után még mindig teherbe ejtheti feleségét.
