Greg Adam: A hívás szabadsága (Nyolc javaslat az új távközlési törvényhez)

publikálva
2000/32. (08. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Okkal vagy ok nélkül, a magyar privatizációt számos kritika érte. Érdekes módon a manapság talán legfontosabb eleméről, a telekommunikáció, illetve a Matáv privatizációjáról igen kevés vita folyt. Amint az közismert, a Magyar Postából annak idején kivált távközlési monopolcéget a magyar kormányok több lépcsőben magánosították - a mind ez idáig utolsó lépés épp néhány hete történt, amikor a német állami óriáscég, a Deutsche Telekom (DT) többséget szerzett a Matávban. A részvényeladások a monopolhelyzet állami, törvényi szavatolásával mentek kéz a kézben, melyet a törvényhozók 2002. január 1-jéig láttak jónak fenntartani. Ahogy közeleg a Matáv távközlési monopóliumának lejárta, úgy esik egyre több szó arról, hogy mit kell majd tartalmaznia az új távközlési törvénynek ahhoz, hogy ezen a piacon végre valódi versenyhelyzet alakulhasson ki.

Okkal vagy ok nélkül, a magyar privatizációt számos kritika érte. Érdekes módon a manapság talán legfontosabb eleméről, a telekommunikáció, illetve a Matáv privatizációjáról igen kevés vita folyt. Amint az közismert, a Magyar Postából annak idején kivált távközlési monopolcéget a magyar kormányok több lépcsőben magánosították - a mind ez idáig utolsó lépés épp néhány hete történt, amikor a német állami óriáscég, a Deutsche Telekom (DT) többséget szerzett a Matávban. A részvényeladások a monopolhelyzet állami, törvényi szavatolásával mentek kéz a kézben, melyet a törvényhozók 2002. január 1-jéig láttak jónak fenntartani. Ahogy közeleg a Matáv távközlési monopóliumának lejárta, úgy esik egyre több szó arról, hogy mit kell majd tartalmaznia az új távközlési törvénynek ahhoz, hogy ezen a piacon végre valódi versenyhelyzet alakulhasson ki.

H

Míg egyfelől igaz, hogy a Matáv privatizációja után ugrásszerűen megnőtt a telefonvonalak száma, az is kimutatható, hogy a Matáv monopóliumának fenntartása az elmúlt tíz évben komoly károkat okozott - és feltehetőleg még okoz is - az országnak.

A magyar telekommunikációs monopolcég eladása mellett érvelők annak idején, a 90-es évek elején éppen az amerikai AT&T közel egy évszázados, végső soron sikeresnek mondható monopóliumát hozták fel példaként. A hivatkozás már akkor is rossz volt. Egyrészt mert a 80-as évek végére az információtechnológia robbanásszerű fejlődése (a processzorok gyorsulása, a digitális technológia elterjedése, a sávszélesség megnövekedése, az egységnyi adatátvitelre eső kábelfektetési költségek csökkenése és más kiegészítő technológiák fejlődése) az addig természetes monopóliumnak tartott telefonszolgáltatást versenypiaccá változtatta. Másrészt mert az AT&T a harciasan monopóliumellenes amerikai üzleti kultúrában működött, míg manapság Kelet-Közép-Európában éppenséggel egy német tradíciójú, korporatista és versenyidegen üzleti kultúra bontogatja szárnyait.

Mindazokban az országokban, ahol liberalizálták a távközlési piacot, a verseny a telefonálás költségének drasztikus csökkenését és új, az életformát is megváltoztató szolgáltatások megjelenését eredményezte. Ezt a legszemléletesebben talán az mutatja, hogy a távolság a telekommunikációban megszűnt szerepet játszani. A versenypiacokon működő telefonszolgáltatók árajánlataiból kiderül, hogy a távolságnak és a telefontarifáknak igazából semmi közük egymáshoz. Ami a telefontarifákra és ezen keresztül az összes telekommunikációs szolgáltatásra (mint például adatátvitel, videó, kábeltévé) nagy hatással van, az a helyi szabályozás, illetve a szolgáltatók monopolhelyzete. Időnként az a nevetséges helyzet áll elő, hogy olcsóbb Budapestről, egy Matáv-vonalas készülékről egy Iowából bérelt call-back vonalon fölhívni egy budapesti mobiltelefont, mint egy egyszerű Matáv-vonalon keresztül. Ugyanis a monopolhelyzetben lévő szolgáltató, jelen esetben a Matáv, nemcsak a saját vonalainak az árát tudja nagymértékben befolyásolni, hanem a vele versenyző mobilszolgáltatók árait is - azáltal, hogy a hálózatok közötti kapcsolási díjat magasan tartja.

A magyar telekommunikációs hatóság és a politika nagy hibát követett el, amikor a privatizáció során a Matáv monopolhelyzetét évekre konzerválta, s ezt még azzal is tetézte, hogy a 900 MHz-es mobilszolgáltatás koncessziójának eladásakor a Matávot - vagy mondjuk ki: a Deutsche Telekomot - hagyta részt venni a Westel konzorciumban, aminek eredményeként a Matáv nemrégiben felvásárolhatta a Westel részvényeit, és így lényegében megszabadult egy potenciális versenytárstól. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a versenyhivatal komoly vizsgálatai nélkül a DT vásárolja fel a helyi kábelszolgáltatókat, amelyek technológiailag telefonszolgáltatásra is alkalmassá tehetők, és alkalmasak is lesznek mindenütt, ahol nem a telefontársaság a tulajdonosuk.

Arra pedig, hogy a verseny, annak élénksége vagy hiánya, milyen hatással van a gazdaságra, rengeteg tapasztalat létezik már a világban. A telekommunikációs verseny késői bevezetése például Németországban, a DT hazájában oda vezetett, hogy az ország az információtechnológia fejlettségét tekintve már-már a harmadik világ szintjére süllyedt. A monopolszolgáltatók - például a DT - pozíciója Németországban a telekommunikációs piac liberalizációja után sokat romlott, sokat javult viszont a fogyasztók helyzete: az országon belüli távhívások tarifái két év alatt 85 százalékot estek, miközben a DT piaci részesedése 60 százalékra esett vissza. Az új szolgáltatók megjelenésének köszönhetően felére csökkent a nemzetközi hívások díja is.

A Deutsche Telekom globális ambíciókkal rendelkező európai nagyhatalom. Európa egyik nagyvállalata, pontosabban: Európa egyik állami nagyvállalata. Részvényeinek 58 százalékát egészen a legutóbbi időkig a német állam, azaz a német adófizetők birtokolták. Azért csak a legutóbbi időkig, mert ez az arány nemrégiben csökkent azáltal, hogy a DT megvásárolta Amerika nyolcadik legnagyobb mobilszolgáltatóját, méghozzá mintegy 50 milliárd dolláros - nevetségesen magas - összegért.

A DT természetesen tanult a Németországban történtekből, és megpróbálja lobbizással elkerülni, hogy Kelet-Európában, így Magyarországon is erre a sorsra jusson. Csakhogy ezt a csatát nem üzletemberként vívja, nem kreatív üzletpolitikával vagy technológiai innovációval rukkol elő, hanem politikai lobbizással igyekszik a telekommunikációs törvényt részben késleltetni, részben úgy legyengíteni, hogy az új versenyzők fellépését a lehető legjobban megnehezítse. Valószínűleg nem véletlen annak a két hírnek az egyidejűsége, miszerint a kormány a KHVM helyett a Miniszterelnöki Hivatalba delegálta az új hírközlési törvény megalkotását, valamint az, hogy lecserélték a Matáv kormányzati kapcsolatokkal foglalkozó alelnökét.

Mivel a közeljövőben a színfalak mögött még nagy meccseket fognak vívni a lobbisták és a törvényhozók, érdemes áttekinteni, hogy mik azok a főbb pontok a megalkotandó telekommunikációs törvényben, amelyek az eddigi nemzetközi tapasztalatok szerint a valódi piaci liberalizációt és a monopóliummal való visszaélés megakadályozását, ezzel pedig a fogyasztók érdekeit szolgálják.

Először: a szolgáltatások szétbontása és a viszonteladás. A monopolhelyzetben lévő szolgáltató minden szolgáltatását és szolgáltatásainak különböző elemeit (például hívások eljuttatása a hívótól a központig, majd a központtól központig vagy másik központtól a végállomásig, az adatbázis-lekérdezések, a jelátvitel, a tudakozói szolgáltatás) a piacra belépő versenytársak számára nagykereskedelmi áron kell hogy elérhetővé tegye, amely nem tartalmazhat profitelemet.

Másodszor: a telefonszámok hordozhatósága. Minden fogyasztó, amikor szolgáltatót változtat, nyilvánvalóan meg akarja tartani a telefonszámát. Ez - ügyfélkapcsolataik miatt - elsősorban a nagy fogyasztók, a vállalatok számára fontos. A távközlési piacon a telefonszámok hordozhatósága nagy szerepet játszik a nagy fogyasztók megnyeréséért folytatott versenyben, és ezért ez értelemszerűen nem a monopolhelyzetben lévő szolgáltatónak kedvezne. A Matáv azt szeretné elérni, hogy erre a provízióra tíz év haladékot adjon a készülő törvény. Ez teljességgel elfogadhatatlan. A Matáv ugyan technikai nehézségekre hivatkozik, de ha figyelembe vesszük azt, hogy az Egyesült Államokban ezt a províziót 24 óra alatt vezették be, valamint azt, hogy a Deutsche Telekom az információtechnológiában nem tartozik a világ élvonalába, az egy hónapos határidő elégségesnek tűnik.

Harmadszor: közös alállomások biztosítása. A monopolhelyzetben lévő telefontársaságnak a saját helyiségeit ingyen kell a versenytársak rendelkezésére bocsátania ahhoz, hogy azok elhelyezhessék kapcsolóikat. Mivel a meglévő, már lefektetett kábelek oda érkeznek be, az egyenlő verseny megköveteli azt, hogy az új szolgáltató ne az új kábelek fektetésével megterhelt tőkeköltségekkel lépjen be a képbe.

Negyedszer: a szolgalmi jogokhoz és a távközlési póznákhoz való egyenlő hozzáférés. Diszkrimináció nélküli elérést kell biztosítani a monopolvállalat szolgalmi jogaihoz és póznáihoz mind a versenyző telefonszolgáltatók, mind a kábeltársaságok részére. Ha a monopolhelyzetben lévő telefonszolgáltató a saját szolgalmi jogait és póznáit használja kábelfektetésre, akkor saját költségeiben ugyanannyival kell azt szerepeltetnie, mint amennyiért a versenytársaknak eladja.

Ötödször: egyenlő tárcsázási feltételek. A fogyasztó minden szolgáltatót ugyanannyi számjegyből álló telefonszám tárcsázásával és hasonlóan könnyen megjegyezhető számmal érhessen el, legyen szó akár a hálózat használatáról, akár az operátor vagy a tudakozó hívásáról.

Hatodszor: a reciprocitás. A szolgáltatók közötti átkapcsolási díjakat kölcsönösségi alapon, a monopolhelyzettel való visszaélés nélkül kell megállapítani. A nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy e megállapodásoknak a létrejöttéhez független döntőbíráskodó szervezetet kell igénybe venni. Ez rendkívül fontos lesz a magyar piacon, mivel infrastrukturális verseny van kialakulóban, és így a különböző hálózatok közötti átkapcsolási díj döntő fontosságú lesz. A kezdeti monopolhelyzetben lévő vállalat nagyon könnyen meg tudja fojtani a versenyt - azaz a párhuzamos hálózatok kialakulását -, ha az átkapcsolási díjakat magasan tudja tartani.

Hetedszer: a távközlési felügyeletnek kritikus szerepe lesz a távközlési törvényben. Magyarországon nagy szükség lenne politikai befolyástól mentes, a Nemzeti Bankhoz hasonlóan független, ugyanakkor nagy hatalommal rendelkező versenyfelügyeletre. Ha az állam a továbbiakban is politikai állásnak tekinti a különböző felügyeletek vezetését, azzal könnyen (vissza)élhetnek a versenyben politikai előnyökkel és nem új technikai és üzleti megoldásokkal küzdő vállalatok. A mindenkori kormánynak a versenyszabályozással az ország hosszú távú érdekeit kell szolgálnia a pillanatnyi politikai és hatalmi érdekek helyett.

Nyolcadszor: az UMTS- (széles sávú, drót nélküli távközlési szabvány) koncesszió eladása, amely a következő nagy lépés lesz a magyar telekommunikáció fejlődésében. Minél hamarabb írják ki a tendert, annál jobb, mivel ez a szabvány mind adat, mind hang átvitelére alkalmas, így jelentős versenyt generálhat, és tovább gyengítheti a DT monopolhelyzetét. (Hacsak a DT nem lobbizza ki magának az UMTS-koncessziót is.) Sajnos már vannak erre utaló jelek: a DT szeretné minél jobban kitolni az UMTS-tender kiírásának idejét, hogy aztán a meglévő pozícióiból, a megtérült tőkével a reálisnál magasabb ajánlatot tegyen.

H

A fentiek a kialakítandó törvénynek csak néhány, legszükségesebb elemét jelentik, amelyek, ha jól belegondolunk, még csak nem is túl drákóiak a monopolhelyzetben lévő szolgáltatóval szemben. Ne felejtsük el, hogy a nemzeti monopolszolgáltatók mindeddig óriási előnyöket élveztek. Egy normális üzleti vállalkozó először a saját pénzét befektetve kiépíti vállalkozásának alapelemeit, abban reménykedve, hogy a más piaci résztvevőkkel folyatott versenyben a kockázatát a fogyasztói jutalmazni fogják. Ez mindeddig nem így volt az úgynevezett természetes vagy annak hitt monopóliumok esetében. Ezek a vállalatok ugyanis semmiféle kockázatot nem vállaltak, mivel a fogyasztó csakis tőlük vehette meg a hálózatuk használatához szükséges eszközöket, és utána - választása nem lévén - csak az ő hálózatukat használhatta. A magyar telefonvonalak szaporodásának költségeit a fogyasztók fizették meg - busásan. A monopol-telefonhálózatokba való befektetés kockázatmentes, de rendkívüli haszonnal kecsegtető vállalkozás volt, ahol a monopolbefektető elsősorban nem technológiai és üzleti kreativitását kamatoztatta, hanem a kormányzatokkal való kapcsolatait és lobbizási képességeit.

Ennek gyökeresen meg kell változnia ahhoz, hogy Magyarország a globalizálódó világ teljes jogú tagja legyen. A törvényhozás felelőssége ebben a kérdésben óriási. Sokkal nagyobb, mint például abban, hogy ki a köztársaság elnöke. Ha sikerül az európai versenyreguláció elől - többek között - Magyarországra menekülő vállalatok monopolhelyzetét akár a legkisebb mértékben is konzerválnia, annak hosszú távon rendkívül súlyos negatív következményei lesznek az ország fejlődésére. Ugyancsak elgondolkodtató, hogy a DT-nek és a többi, a piaci verseny elől Kelet-Európába menekült közműszolgáltatónak mennyire érdeke Magyarország mielőbbi EU-tagsága. És vajon van-e elég politikai befolyásuk otthon ennek késleltetésére?

Szögezzük le: nagyon jó, hogy külföldi vállalatok vannak a magyar piacon, még több kéne belőlük. És még csak nem is a Deutsche Telekom a probléma. Valljuk meg, a DT tulajdonképpen monopóliumhoz illően viselkedik: védi a pozícióit. Az viszont minden, a megbízását egy kicsit is komolyan vevő törvényhozó felelőssége, hogy a DT-t tisztességes és rendkívül kemény versenyre kényszerítse, amelyben a történelmileg kialakult monopóliumhelyzetéből származó minden előnyétől meg van fosztva.

Ha létezik épeszű szociálpolitika, akkor a liberalizált telekommunikációs piac éppen az. Semmi sem tesz többet a szegényekért és a leszakadtakért, mint az, ha megfizethető áron biztosítjuk, hogy információhoz jussanak, és bekapcsolódjanak a globális világba. Itt is igaz az általános tétel: a legjobb szociálpolitika a versenypiac. A realitás pedig sajnos az, hogy a politikát leginkább befolyásoló réteg a középosztály. ´k pedig, monopólium ide vagy oda, hozzá fognak jutni a telekommunikáció áldásaihoz.

Éppen ezért Kelet-Európa politikusai jól tennék, ha a nemzeti zászlóba való burkolózás helyett azzal foglalkoznának, hogy az országaikban lévő külföldi vállalatok valóban versenyezzenek, és ne az Európai Uniótól menekülve saját hazájukban elvesztett privilégiumaikat próbálják újrateremteni. Végső soron ez lenne a módja annak, hogy ezek az országok ne csak csatlakozzanak Európához, hanem akár meg is előzzék azt.

(Fordította: bha)

A szerző bostoni illetőségű információtechnológiai szakértő.

publikálva
2000/32. (08. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk