E nyilvánvaló túlzások mosolyogtatóak lennének, ha nem vált volna mára az iszlám Európa második számú vallásává, melynek rohamosan növekvő számú hívei rohamosan növekvő számú beilleszkedési problémával küzdenek. A munkanélküliség, a szociális feszültségek, az iszlámkritikus politikusok és értelmiségiek elleni támadások, a muszlim nők öltözködése körüli viták, a minaretépítési tilalmak mára a társadalmi mikrorégiókig nyúlnak: a svájci Aargau egyik általános iskolájában a muszlim szülők követelésére minden matematikakönyvben leragasztották a szerencsemalacka-figurákat, lévén ezek az iszlám szerint tisztátalan állatok.
Az elmúlt hetekben egy Németországban megjelent könyv borzolta tovább a kedélyeket. Thilo Sarazzin - a mű megjelenéséig az SPD és a Deutsche Bundesbank vezetőségi tagja, korábban a berlini szenátus gazdasági ügyekért felelős vezetője - Deutschland schafft sich ab (Németország felszámolja magát) című opusában hazája, de egyben az egész öreg kontinens eliszlámosodásának jövőképét vetíti előre, társadalmi-gazdasági folyamatokkal és demográfiai adatokkal alátámasztva. A demográfiai mutatók bár félelmet keltők, tárgyilagosságukat senki sem vitatta. A politikai korrektségre oly érzékeny német politikai és értelmiségi elit körében azonban kiverte a biztosítékot Sarazzin nem először tapasztalt szalonrasszizmusa. Szerinte a bevándorlók intelligenciahányadosa jóval a németeké alatt van, így a muszlimok arányának immár megállíthatatlan növekedése az ország társadalmának elbutulását vonja maga után.
A provokatív könyv széles körű vitát gerjesztett Németországban és Európa számos országában. Újra felmerül a kérdés: megélhető-e az iszlám vallás és kultúra az európai környezetben, illetve mennyire reális az a jövőkép, amely szerint Európát még ebben a században elnyeli az iszlám civilizáció?
Túl a bécsi kapun
A statisztikák valóban elgondolkodtatók. Míg 1950-ben 800 000 muszlim élt Nyugat-Európában, ma több mint húszmillió. Törökország esetleges EU-s csatlakozásával ez a szám 90-100 millió is lehet. De e nélkül is elképesztők a demográfiai folyamatok. Az európai népek körében tapasztalható alacsony termékenység - amit egyes országokban a fiatalok mintegy harmadának tudatos gyermektelensége tetéz - élesen szemben áll a migráns muszlim közösségek körében tapasztalható magas gyermekszámmal. Ugyan náluk is fokozatosan csökken a termékenység, de a folyamat megfordulása csak harminc év múlva várható. A jelenlegi tendenciák szerint 2030-ra Franciaország lakosságának ötöde muszlim lesz, míg Hollandiában 1:2, Belgiumban 1:3 lesz az újszülöttek aránya a muszlimok javára. És akkor a legális és illegális migrációról még nem is beszéltünk.
Vállalható, kezelhető-e ez Európának? Vajon a jövő az európaizált iszlám vagy az iszlamizált Európa képét vetíti előre? Az első változat - meglehetősen csekély számú - hirdetői az iszlám úgynevezett liberális szárnyát képviselik (mint az egyaránt nyugaton élő szír származású Bassam Tibi vagy az algériai gyökerű Mohamed Arkoun), az utóbbi elmélet első számú terjesztője pedig az orientalisztika brit-amerikai doyenje, Bernard Lewis. Az amerikai neokonokat orientalista vonalról támogató Lewis az ezredforduló óta több könyvében azt jósolta, hogy Európa elsősorban ellenálló képessége hiányában a 21. század végére teljesen az iszlám hatása alá kerül. A közel-keleti körökben - zsidó származása és cionizmuspártisága miatt is - mélységesen elutasított Lewis e jövendölése a muszlimok közt igen népszerű. Moammer Kadhafi líbiai elnök legutóbbi itáliai látogatásán kijelentette: Európa iszlamizálódása immár tény. Persze azt is hozzátette gyorsan, hogy évi tízmilliárd euró ellenében lassítja ezt a folyamatot a Földközi-tengeren át zajló migráció megakadályozásával...
Tény, hogy nincs bécsi kapu-helyzet. Nem állnak muszlim hadak Európa határán; a valóság azonban ennél sokkal komolyabb: az iszlám már a kapukon belül van. És míg a demográfiai, de még a migrációs folyamatok megállítása is lehetetlennek látszik, a muszlim közösségek európai integrálása egyre több kudarcelemet mutat fel.
Az érsek támogatása
A választ kereső elemzések mindig Európa felől közelítenek. Tegyünk azonban most egy kitérőt: nézzük meg, hogyan tekint az iszlám a Nyugatra, mi az, amit nehezen vagy egyáltalán nem tud elfogadni belőle?
Az iszlám vallási egyetemein - ahonnan a véleményformáló szellemi vezetés kerül ki - évszázada tanítják: Európa görög-zsidó-keresztény gyökerű különösségtudata valójában rasszizmus. Ez igaz a görög-barbár viszonyra, a zsidó kiválasztottságra és a keresztény üdvözüléstanra is. E rasszista gondolkodás megtestesülését látják a keresztes háborúktól kezdve a gyarmatosításon át Irak megszállásáig és természetesen az izraeli-palesztin kérdés nyugati kezeléséig. S emellett hangsúlyozzák: az iszlám az eredeti egyistenhit, amely annullálta elődeit. Ebből fakad spirituális felsőbbrendűségi tudata, amit erősít az iszlám totális, az élet minden szegmensére kiterjedő, civilizációs jellege. A két civilizáció közötti szakadékot pedig az jelenti, hogy míg az európai kultúra vallási-morális alapja az ember-ember viszony, az iszlám az ember és isten, azaz az ember és az isteni törvény viszonyát helyezi a társadalom középpontjába. Az iszlámnak tehát nem az a problémája, hogy Európa nem muszlim, hanem hogy nem vallásos.
Ezzel együtt Európa - mint minden, az iszlám világon (dár al-iszlám) kívüli terület - megtérítendő a muszlimoknak. Az iszlám hagyományosan "a háború házának" (dár al-harb) tekintette e területeket, akikkel csak átmeneti béke köthető. Mérsékelt muszlim gondolkodók mára lájtosították e szemléletet, és "térítendő területnek" (dár al-dawa) aposztrofálják a Nyugatot. A mai európai realitásokat is figyelembe vevő irányzat pedig - az integráció szándékával - "a szerződés házának" (dár al-ahd) nevezi Európát, ahol az a cél, hogy a többségi társadalom törvényeit elfogadva a kisebbségi közösség maga intézhesse az ügyeit, főként a személyi jogi kérdésekben. Bár erre vonatkozóan (a saria egyes házassági és örökösödési jogi passzusainak érvényre juttatásáról a muszlim közösségekben) - nagy vihart kavarva - még Rowan Williams canterburyi érsek is megengedően nyilatkozott, jelenleg Európában nincs vezető politikai-szellemi irányzat, amely felvállalná ennek ódiumát.
A fent leírt kulturális gyökerekkel érkező muszlimok európai beilleszkedése így erősen kudarcszagú. Liberális gondolkodóik főként a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben az asszimilációt erőltették, ami e kulturális gyökerek és az európai társadalmakban elfoglalt (alsó) helyük miatt csak részben sikerülhetett. Ugyancsak liberális oldalról indult a multikulti nyolcvanas években az európai iszlám integratív gondolata. A már említett Bassam Tibihez és az egyiptomi gyökerű Tariq Ramadanhoz (ő a Muszlim Testvérek alapítójának, Haszan al-Bannának az unokája) köthető irányzat szerint egy muszlim hívő az európai kultúrába ágyazottan is megélheti a hitét. Sőt, ez a modernizált "euroiszlám" lehet az iszlám valós jövője. A gettósodó muszlim közösségek többségi társadalomtól való lassú elszakadása azonban az integrációval szemben a szegregáció felé mutat. Miután a reformhívő vallási vezetők sem találták meg annak a kulcsát, hogyan élheti meg a vallását a muszlim bevándorló, miközben nem lép fel - akár csak gondolatban - az iszlám totalitásának igényével a többségi társadalommal szemben, mára mind a mérsékelt, mind a szélsőséges vallási vezetők a szegregációt, kvázi iszlám mikroentitások létrejöttét támogatják; ennek számos jelét látjuk Neuköllntől a párizsi elővárosokon át Bradfordig.
De az integrációról közkézen forog egy másik, igaz, (még?) alig hallható vélemény is. Azok a szakértők, akik nem látják megállíthatónak a muszlimok arányának rohamos növekedését, párhuzamos kultúraelfogadásról, illetve -átvételről beszélnek. A főként német értelmiségi körökben hallható nézet szerint fel kell készülni a jövőre, és miként a kisebbséget az európai kultúrával, a többségi társadalmat már az általános iskolákban meg kell ismertetni az iszlámmal: a Koránnal, az iszlám történelemmel, a vallásjoggal.
Ott és itt
Az iszlám kihívás feletti tanácstalanság oka, hogy a választ szinte minden esetben Európában keressük. Valójában szélesebb körű, globális problémáról van szó: az iszlám általános válságáról. Arról, hogy az iszlám kétszáz éve nem tud mit kezdeni a modernizációval, és teljesen tanácstalan a globalizáció kihívásaival szemben. Az autokrata vezetésű iszlám országok monokultúrás vagy szimplán koncepciótlan gazdaságpolitikája, gyengén funkcionáló állami struktúrája, a szociális elosztórendszerek hiánya vagy elégtelen működése és sok esetben a vallás megélésének korlátozása a lakosság nagy részének elvándorlásához, meneküléséhez, azaz - főként Európába irányuló - migrációhoz, illetve a helyben maradók radikalizálódásához vezet. Csakhogy Európában az integráció szegregációba hajlott, s a - főleg harmadik, negyedik generációs - társadalmi perifériára szorulás újratermeli az egykori otthoni szituációt. Fiatalok tömegei szorulnak ki a szociális hálózatokból - mindenekelőtt az oktatásból -, s tapasztalják meg az egyre növekvő társadalmi elutasítást és a szélsőségességek rasszizmusát. Ez pedig egyenes út a radikalizálódásukhoz.
Hamed Abdel-Samad egyiptomi származású, Németországban élő politológus-történész a napokban kiadott, Spenglert megidéző Der Untergang der islamischen Welt (Az iszlám világ alkonya) c. könyvében arról ír, hogy az igazi feszültség nem a Nyugat és az iszlám, hanem az iszlámon belül a modernizáció és tradicionalizmus között feszül. Ez a küzdelem pedig a Közel-Keleten zajlik, s a hullámai csapnak át Európába. Muhammad Allús libanoni politológus szerint az iszlám közel-keleti modernizációja válaszokat adhat az európai muszlim közösségeknek is. A modernizáció elmaradása pedig olyan társadalmi kataklizmákat válthat ki a Közel-Keleten, amelyek következménye újabb, minden eddiginél nagyobb migrációs hullám lenne. Akkor pedig még hamarabb megvalósulna a borúlátók jóslata: Európa iszlamizációja.
Európa akut és hosszú távú érdeke tehát, hogy az iszlám társadalmak modernizációja helyben történjen meg, de ez aligha járhat az európai liberális demokrácia kritika nélküli exportjával. Miként az egyiptomi jezsuita Henri Boulad írja: ebben segíthet a gazdaság - a globalizáció világában hontalanként bolyongó iszlám országokat az egyes gazdasági centrumok valós perifériájává kell tenni. Túl kell lépni a levegőmasszírozó Euro-Mediterrán Partnerségen vagy a két éve aláírt hangzatos, de üres lózungokat tartalmazó Muszlim Chartán - közösen kidolgozott, egységes európai gazdasági stratégia kell a Közel-Kelet országaival való gazdasági együttműködésre. Hisz a Földközi-tenger medencéje a történelem során többször volt valóban Mare Nostrum.
