Publicisztika

A belül részletezett hétfői - Hollán Ernő utcában celebrált - flashmob és ellenflashmob rendezvénynek akad néhány tanulsága, amit érdemes tán eszünkbe vésni. Például milyen jó, hogy ilyen sokan megtudhatták, hogy mi a bánat az a flashmob. Bár Tomcat (és szűkebb házanépének) soros akciója a spontán, látszólag értelmetlen célokból realizálódó, villámgyorsan létrejövő és hamar feloszló csődület fogalmának csupán részben felelt meg, amennyiben csak a közjó szempontjából számított értelmetlennek, sőt. Amúgy nyilván beleillik a celebbé pumpált elmebeteg médiahackre épülő önépítő stratégiájába, s némi reklámértékkel is bír, hisz nagy számban értesülhetett a publikum például arról, hogy létezik egy Hungarica nevű "hazafias" zenekar: koncertjegyeikért íme, máris "ölik egymást a népek".

Bár a kormányválság óta a két leggyakrabban használt szószerkezet az "előre hozott választás" és a "kétharmados Fidesz-többség", a nagyobbik ellenzéki pártról alig esik szó mostanában. (Nota bene: mintha mindenki magától értetődőnek tekintené, hogy a népszavazás 3,3 millió igenszavazója az utolsó szálig Fidesz-szavazó is. Holott körülbelül annyira az, amennyire a 700 ezer nemszavazó mind SZDSZ-támogató.)

Mind sivárabb etnobiznisszé züllik az erdélyi magyar belpolitika. Az utóbbi hónapokban talán csak annyi változott, hogy ez az etnobiznisz most kivonulni készül az országos politikából, és leszorul a helyi önkormányzatokba. Fókuszában immár nem a - mesterségesen gerjesztett és életben tartott - román- magyar konfliktus áll, hanem az erdélyi magyar pártközi villongások.

A múlt héten a szlovák napilapok üres címlappal jelentek meg, tiltakozásul Robert Fico kormányának azon igyekezete ellen, hogy az új sajtótörvény segítségével korlátozzák a sajtószabadságot.

Választhattam volna, hogy gyalogosként elgázoltatom magam a zebrán, de rövid megfontolás után a könnyebb változatra szavaztam: járművemmel - egy piros robogóval - magam hajtottam keresztül a piros lámpánál egy gyalogátkelőhelyen. Utána bementem a rendőrségre, és feljelentettem magam súlyos szabálysértőként.

Magyar Narancs, 2008. március 13. Kedves Narancs! Nagy örömmel és egy kis nosztalgiával olvastam a brit charity shopokról szóló beszámolót.

Nagyszerű dolog a kiszámíthatóság, a tervezhetőség, érthető, hogy a gazdaság szereplői mihamarabb adótörvényt szeretnének. Most mégis amellett érvelek, hogy várjunk a nagy adócsomaggal őszig.

A kedd délutáni helyzet szerint lesz rendkívüli küldöttgyűlés az SZDSZ-ben. Ez nem feltétlenül jelent rendkívüli tisztújítást is - bár az látszik a legvalószínűbbnek és a legcélszerűbbnek is -, arról ugyanis éppen a kedden bejelentett összejövetel dönthet. (A küldöttgyűlések rendje a neten két kattintással tisztázható.)

A kormány a népszavazást követő második munkanapon bejelentette, hogy a.) szétdarabolja a Magyar Villamos Műveket, azt az állami vállalatot, ami a magyar árampiacon a legnagyobb eladó, vevő, kereskedő, sőt, még a piac rendszerirányítójának is a tulajdonosa, és eldöntötte azt is, hogy b.) meneszti ennek az összeférhetetlenségekből összetákolt birodalomnak a vezérigazgatóját, Kocsis Istvánt. Ezután elszabadult a pokol. Először a köztiszteletnek örvendő atomfizikus, a Műegyetem atomenergetikai tanszékének a vezetője, Aszódi Attila nyilatkozott minden szembejövőnek és érvelt a feldarabolás és a piac felszabadítása ellen. Aztán megszólalt a politika is, Podolák György, az MSZP és Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa foglalt állást hasonló szellemben és uniszónóban.

Az Alkotmánybíróság testülete a közelmúltban egyhangú közleményt fogalmazott meg "az elmúlt napokban az Alkotmánybírósággal kapcsolatban elhangzott egyes kijelentésekről". A közlemény érintettjeit ennél sokkal pontosabban meg nem nevező állásfoglalás kifogásolta, hogy "alkotmányos szervek vezetői és tagjai tesznek rendszeresen olyan nyilatkozatot, melyben a testületnek az alkotmányos jogállam melletti elkötelezettségét és pártatlanságát a politikai nyilvánosság előtt vitatják". Név, cím és pozíció nem lett megjelölve.

Tavaly nyáron néhány kollégámmal olyan kutatásba kezdtünk, amely a bíróságok igazgatásának valóságát tárja fel, hogy kicsit oszlassuk a ködösítést és képmutatást, ami a hazai jogszolgáltatást jellemzi. Tapasztalataink szerint már régen mérlegre kellett volna tenni, hogy a tíz évvel ezelőtt a semmiből létrehozott bírósági igazgatás beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket.

Dávid Vilmos halála "A football játék egyik rejtélye athletikai sportjainknak. (...) A laikus világban még mindig el van terjedve az a nézet, hogy durva és veszedelmes valami." Amikor e sorok a Sport-Világ 1897. január 31-i számában megjelentek, gyakorlatilag még csak néhány tucatnyi embernek volt lehetősége arra, hogy Magyarországon labdába rúgjon. Az viszont kétségtelen, hogy nálunk a labdarúgás volt az első olyan, tömegek által űzött modern sportág, ahol a résztvevők akarva-akaratlanul sérülést okozhattak egymásnak. A korszak népszerű sportágait űzők, a kerékpárosok, evezősök, atléták és mindenekelőtt a tornászok közül sokan, többek között erőszakossága miatt is néztek idegenkedve az "angol rugósdira". Jellemző például a Magyar Hírlap egyik 1899-es cikke. A lap több orvos és sportember véleményét kérte ki a labdarúgásról, s a honi tornászat egyik ikonikus alakja, Maurer János, a Nemzeti Torna Egylet művezetője kifejtette: a futball durva játék, csak múló divat, ráadásul nem fejleszti egyenletesen a testet.

Magyar Narancs, 2008. március 13. A BKV döbbenetes méretű járatritkításáról szóló cikkük kapcsán két tényt érdemes rögzíteni. Egyfelől még a BKV számításai szerint is 20 milliárd forintos nemzetgazdasági veszteséggel jár a járatritkítás, és ezzel szemben a mindössze 6 milliárd forintos megtakarítás áll. Másfelől a járatritkításra azért van szükség, mert a 4-es metró gyakorlatilag a főváros összes szabad forrását elvonja. Ez utóbbi azért kényes ügy, mert Demszky Gábor az építés előtt ígéretet tett, hogy a metró miatt nem fog romlani a felszíni tömegközlekedés.

Magyar Narancs, 2008. február 28. Kedves Mancs, Bretter Zoltán cikkére szeretnék reagálni. A problémám ott kezdődik, ahol az ő írása véget ér: a felsőoktatás egyik nagy problémája a mobilitás, és annak jellege. Beszélünk ugyanis arról, hogy az új rendszerben a felsőoktatás átjárható (vagy ez a cél), csak ebből semmi nem igaz. Ma egy adott egyetemen megkezdett képzést sikeresen, tisztességgel teljesített félévek után sem lehet "csak úgy" folytatni máshol, azonos szinten, időveszteség, netalán felvételi/átvételi hercehurca nélkül. Ez az egyik. A másik, hogy a felsőoktatásban oktatók úgy mozognak ebben az országban intézményről intézményre, hogy ebben őket (talán) semmi nem korlátozza. Félreértés és sértődés ne essék, nem a pénzt sajnálom, nyilván nincsenek ők sem eleresztve. Ám ha egy jó középiskolai tanár kipurcanva esik az ágyba esténként, engedtessék meg nekem az a feltételezés, hogy ennek magasabb szinten fokozottan így kellene lennie. És persze sokszor úgy vagyunk mi hallgatók a tanárokkal, mint a Mátyás-mesékben: itt is van, meg nincs is.