Dávid Vilmos halála
"A football játék egyik rejtélye athletikai sportjainknak. (...) A laikus világban még mindig el van terjedve az a nézet, hogy durva és veszedelmes valami." Amikor e sorok a Sport-Világ 1897. január 31-i számában megjelentek, gyakorlatilag még csak néhány tucatnyi embernek volt lehetősége arra, hogy Magyarországon labdába rúgjon. Az viszont kétségtelen, hogy nálunk a labdarúgás volt az első olyan, tömegek által űzött modern sportág, ahol a résztvevők akarva-akaratlanul sérülést okozhattak egymásnak. A korszak népszerű sportágait űzők, a kerékpárosok, evezősök, atléták és mindenekelőtt a tornászok közül sokan, többek között erőszakossága miatt is néztek idegenkedve az "angol rugósdira". Jellemző például a Magyar Hírlap egyik 1899-es cikke. A lap több orvos és sportember véleményét kérte ki a labdarúgásról, s a honi tornászat egyik ikonikus alakja, Maurer János, a Nemzeti Torna Egylet művezetője kifejtette: a futball durva játék, csak múló divat, ráadásul nem fejleszti egyenletesen a testet.
1900 nyarán a futball ügye már a budapesti városházát is megjárta. A közoktatási bizottság egyik tagja kezdeményezte, hogy a főváros az összes iskolában tiltsa meg a futballjátékot - a közgyűlés azonban elvetette az indítványt. A futball az óvó kritikák ellenére gyorsan terjedt, 1901-ben megalakult a labdarúgó-szövetség, s még ebben az évben megrendezték az első bajnokságot is. A kritikus hangok elhalkultak, hiszen a pályákon csak elvétve fordultak elő komolyabb sérülések.
Az idilli állapot csak 1902 tavaszáig tartott. "Jobb szerettük volna a dolgot elhallgatni, nehogy a sport ellenfeleinek újabb anyagot szolgáltassunk arra, hogy egy szerencsétlen véletlenből vagy egyesek meggondolatlanságából és hibájából fegyvert kovácsolhassanak az egész, magában véve ártalmatlan és egészséges sport ellen" - e mondattal kezdődött a Sport-Világ "Szerencsétlenség a football-mérkőzésen" cikke. Az FTC régi, Soroksári úti pályáján 1902. május 11-én rendezték a Törekvés-BAK másodosztályú mérkőzést. Malaky Mihály bíró (később az FTC egyik vezetője) szerint "a játék maga az első félidő végéig a legfairabb volt, mikor is mindkét csapat nagy ügyességgel brillirozott, míg végre a jobb, az ügyesebb egy goalt ért el." A második félidőben a hátrányban játszó BAK "ügyességét nem találta elegendőnek, testi erejének fölényét is küzdelembe próbálta vinni, mit azonban lefütyüléseim meghiúsítottak. A BAK publikuma, illetve hangadó körei folytonos közbekiáltásaikkal akartak az ítélet kimondásában befolyásolni, s a legközönségesebb kifejezésekkel tiltakoztak azon ítéleteim ellen, melyeket több ízben a fair játék érdekében a BAK terhére kimondottam."
A második félidő közepén Dávid, a Törekvés ifjú és tapasztalatlan csatára egyedül vezette a labdát a BAK kapujára. Malaky szerint Weinber József, a "közönség által felheczczelt BAK kapuvéd" csak feltartani tudta a csatárt, aki "kezdő játékos lévén a legerősebb iramban rohant a kapuvédőre". Dávid elgurította a kapus mellett a labdát, de kikerülni már nem tudta. A testi épségét védő Weinber maga elé húzta karját, s így akaratlanul belekönyökölt Dávid gyomrába. A csatár a földön maradt, majd a bíró kérdésére kijelentette, hogy Weinber nem szándékosan ütötte meg, és tovább szeretne játszani. Malaky azonban - látva Dávid állapotát - erre nem adott engedélyt: a Törekvés tíz emberrel fejezte be a találkozót - melyet végül 3-1-re megnyert.
Sajnos a források hiányosságai miatt nagyon nehéz pontosan rekonstruálni, hogy mi vezetett Dávid Vilmos halálához. Az biztos, hogy Dávid szülei Hársfa utcai lakásában halt meg a mérkőzést követő harmadik napon, majd a Kerepesi úton temették el. A Törekvés gyászjelentést adott ki, sírjánál Barek Sándor, a klub alapító tagja mondott beszédet. A játékos édesapja gondatlanságból okozott emberölés vétsége miatt feljelentést tett, azonban az ügyészség 1903 elején megszüntette a nyomozást. A határozatból - melyet az Ügyvédek Lapjából ismerünk, hiszen az ügyre vonatkozó levéltári források nem maradtak fenn - nem derült ki a halál oka. A Sport-Világ szerint bélcsavarodás végzett Dáviddal, amiről azonban aligha tehetett Weinber. Az Est tizenegy évvel később, egy másik halálos futballbaleset kapcsán a Dávid-ügyre visszaemlékezve arról cikkezett, hogy a játékos a meccset megelőző napon fogadásból meg akart enni egy kiló csokoládét. A boncolás - írta Az Est - bélcsavarodást állapított meg, ezért a másik futballistát felmentették. Az ügyészségi határozat azonban nem említi sem a csokoládét, sem a bélcsavarodást, viszont részletesen tárgyalja Weinber szerepét: "Semmi alap sincs arra a feltevésre, hogy W. szándékosan tört D. Vilmos élete vagy testi épsége ellen. A nyomozásnak reá nézve legterhelőbb adataiból is csak annyit lehet megállapítani, hogy a verseny hevében nem tartotta be a játékszabályokat, nem oda és nem úgy rúgott, a hova és a hogyan szabad rúgni." Valószínű, ha a boncolás egyértelművé teszi a túlzott csokoládéfogyasztás szerepét, akkor a nyomozást megszüntető ügyészségi határozat nem foglalkozott volna a két játékos összeütközésével, vagy legalább említést tesz a többi körülményről is. Nem elképzelhetetlen tehát az a verzió sem, hogy a nagy mennyiségben elfogyasztott csokoládé és a két labdarúgó összecsapása együttesen vezethetett Dávid halálához.
Sporttörténeti szempontból természetesen ennél sokkal érdekesebb a haláleset utóélete. Az egyik fontos következmény, hogy - bár a sportág betiltását senki sem követelte - újra felerősödtek a futballellenes hangok, ősszel pedig a labdarúgó-szövetség első ízben fogalmazott meg erőszakellenes rendelkezéseket. A Dávid-ügy másik fontos mozzanata az ügyészség később sokat idézett, precedensértékű határozata volt. Ennek lényege, hogy ha egy sportoló játék közben sérülést okoz ellenfelének, és egyértelműen kizárható a szándékosság, akkor tettének elbírálása nem az igazságszolgáltatás feladata. Ebből az is következik, hogy az ilyen eseteket a sportági szövetségek illetékes bizottságai saját, belső szabályaik alapján szankcionálják.
Az ügyészség határozata ugyanis kimondta: "A football játékos mindig ki van téve annak, hogy egy gyakorlatlan vagy akár a legjobb játszótársnak helytelenül irányított rúgása nem a labdát, hanem az ő bokáját vagy egyik testrészét éri. Nagy izomerő, a rugékonyság és kitartás, a mit ez a játék megkíván, magával hozza, hogy a fiatalemberek játsszák. Ez a körülmény és a versenyzéssel együtt járó izgalom pedig csak növeli a játékszabályok be nem tartásának és evvel a sérülésnek esélyeit, a mint hogy mindennapi dolog, hogy a football versenyeknek súlyos sebesültjei vannak. A kik az ilyen játékban részt vesznek, azok járnak el gondtalanul (kiemelés az eredetiben - Sz. P.). Mindegyikük tudja, hogy játék közben minek van kitéve. A mikor közös egyetértéssel mégis játsszanak, életüket és testi épségüket szolgáltatják ki egymás feltételezett ügyességének és nyugodtságának. Ezen a ponton megszűnik az élet és testi épség büntetőjogi védelme."
