Az Esquire magazin 2000-ben tréfás összeállítást közölt a farmernadrág történetéről. A farmerkronológiában a hatvanas évek elejéről így írt a magazin: "A kommunista Oroszországba látogató turisták a feketepiacon adják el farmerjüket. Beatnikek bukkannak fel a moszkvai utcákon. Harminc évvel később összeomlik a kommunizmus." Az Esquire szösszenete szerves folytatása a nyolcvanas-kilencvenes évek nyugati farmertémájú cikkeinek, miszerint "Orosz katonák árulják egyenruhájukat, hogy farmert vegyenek belőle", vagy "A kék farmer győzelme a vörös csillag fölött. A farmerháborút az USA megnyerte a szovjetek ellen."
*
A szakmabéli tán legyint a populáris történetírásra: ugyan, mi dolga lehet a tömegkultúrának Klióval. Ám nem kell történésznek lennünk, hogy belássuk: egy közösség kollektív emlékezetének kialakításában a történész annyi szerepet játszik, mint az oceanográfus a világtengerek ügyében. A víz az úr. A farmernadrágnak, pontosabban a hidegháborúnak erre az optimista, hetyke, partraszállós interpretációjára pontosan rímel a retró nosztalgiaipara (amikor is kiemelünk a múltból ezt-azt, és új csomagolásban, új jelentéssel ismét a kultúra részévé tesszük). És rímel az a tízmillió színkuruc vízió is, amely szerint ennek az országnak a lakói annak idején munka- és szabad idejük nagy részét a rendszerrel (esetleg a Rendszerrel) való szembenállással töltötték. A múlt karbantartásának efféle népszerű formájával persze nem is lenne semmi baj, ha nem nehezítené meg túlságosan annak megítélését, hogy hol húzódott a határ a jó és a rossz, a bűn és az erény között annak idején. Mintha arra, hogy mi történt a szocializmusban, ma már csakis úgy lehetne emlékezni, hogy gyülekeztek a rendszerváltás előjelei.
Az elképzelés, hogy a farmernadrág félmúltunk újratárgyalásakor médiumként viselkedhet, akkor ötlött fel bennem, amikor észrevettem, hogy tágabb környezetemben a 35 és 55 közötti populáció túlnyomó része rendelkezik egy-egy fontosnak tartott, aprólékos, gondosan karbantartott történettel az első farmernadrágjáról. Az pedig kimondottan talányosnak tűnt, hogy ezek a hatvanas-nyolcvanas évekből származó mesék miért tartalmazzák gyakran az elhibázottság, a kudarc, a csalódás motívumait. (Sokszor még akkor is, amikor végül meglett az a gatya.)
Felhívást intéztem tehát közelebbi és távolabbi ismerőseimhez, és arra kértem őket, meséljék el első farmerük történetét. Az eddig összegyűlt vagy 120 sztoriból legelőször az tűnt fel, hogy a válaszadók zöme nagy kedvvel nyílik meg: mintha csak várták volna, hogy valaki erről kérdezze őket. Ahogy K. K. szabadkozik levelében: "Azért szedtem pontokba a mondandómat, mert nem akarok fecsegni, amire képes vagyok, ha kellemes dolgokra kell emlékeznem". A történetekből kiderült, hogy valóságos modern kori mitológia szövődik a farmer köré.
Amin a legkevésbé sem kell meglepődnünk: elvégre dicséretes módon népszerűvé vált az a nézet, mely szerint nem csupán az írott szöveg, de bármely kép vagy tárgy is viselkedhet szövegként, amit úgymond meg lehet fejteni. Ám ez a mitológia csak nevében emlékeztet arra a marketingeszközökkel létrehozott imázsra, amit egyik-másik márka köré kerítenek a farmergyártók. A farmerhez kapcsolódó hiedelemvilág és folklór gazdagságának legfőbb oka az volt, hogy a korabeli Magyarországon nemhogy nem reklámoztak farmert, de a vele kapcsolatos információ, tudás és norma kizárólagos forrása a szóbeszéd, a pletyka, a személyes információ volt.
A farmerről szóló hidegháborús beszéd szerint a farmer értelme, jelentése a lázadás volt. Ez az elképzelés nem csak azért téves, mert egy rögzített, lexikális értelmet társít a farmerhez. A farmerhordás jelenthetett konformizmust éppúgy, mint rebelliót; kiállást valamiért és beállást a sorba egyaránt. A Kádár-rendszer kultúrájában el sem lehetett volna képzelni a farmernél alkalmasabb médiumot arra, hogy az ember anélkül fogalmazzon meg állítást, hogy ki kelljen nyitnia a száját. A farmer kommunikációs felület volt a külvilág felé. A hozzá kötődő összetett képzetekről ékesen beszél Sz. Zs. visszaemlékezése: az iskola és a tanárok hiedelme szerint azok a lányok vettek fel a formákat jobban kiadó farmert, akik úgymond tapiztatni akarták magukat. Ez az elképzelés oly plasztikus lehetett, hogy egy idő után egyre több lány szeretett volna hasonlítani ehhez az imaginárius, a "magukat tapiztatni akaró" lányok csoportjához.
A beszámolók gyakran emlékeznek meg arról, hogy a farmernadrág - a Harry Potter-regények zsupszkulcsához hasonlatosan - egy pillanat alatt egy másik itt-és-mostba repítette gazdáját. A farmer gazdája mindenekelőtt abba a csoportba tartozott, amely tagjainak sikerült farmerhez jutniuk. Sőt, a megfelelőre koptatott nadrág révén nem csupán egy farmerre, hanem egy farmerban eltöltött múltra is szert tehetett. A megszerzett farmer megtapintása, a farmer felöltése direkt, azonnali, "mediálatlan" változást hozott el a visszaemlékezők életében. Új időszámítás kezdete lett. A farmerhez jutás rögös útja kacifántos bonyolultsággal fonódott össze a farmer eredetisége miatti aggodalmakkal - hogy aztán e két motívum révén a visszaemlékező az autentikus élet élményét, a "valódit" tapasztalja meg a Kádár-rendszer életvilágában. (Mítosz ide vagy oda, azt azért például senki nem hitte volna mondjuk 1985-ben, hogy egy emberöltővel később - ez lenne ma - a trapperosok közül valaki azért hordja ezt a márkát, mert eredeti, hazai és magyar, szemben a kozmopolita Levi'sszel és társaival.)
A farmerhez kapcsolódó értékek és szabályok lehetővé tették a szerencsés tulajdonos számára, hogy kilépjen a politikai rendszer szabta osztályozási keretekből. A hetvenes években a közgázon az elsőévesek még azon a példán tanulták Marx Károly értékelméletét, hogy egy kabát pár méter szövetből, amortizációból és élőmunkából áll, miközben ugyanők már egy mítoszért mentek ki az Ecserire. A farmer viselése amúgy is gyakran jelentett egyet valamely határ átlépésével. "A farmert hordók között volt egy olyan norma, hogy a farmer szabadságot adott arra, hogy bárhol le lehetett ülni, feküdni benne, a kosz együtt járt a farmerrel, nem kellett mosni" - emlékezik N. L. A farmer tehát a testet kiegészítő, "megjavító", "helyzetbe hozó" második bőr lett - különösen, hogy a visszaemlékezőknek többnyire nem volt egynél több farmerjük egy időben. De a farmerhez kötődő "átlényegülések" nem sablonos metamorfózisok voltak. Az esztétikai élvezetet a farmerhez jutás privilégiuma (papa kiküldetésben stb.) szavatolta. Az érzéki, szexuális vonzerő - a tekintély és a hatalom - garanciája a farmer eredetisége volt. A szabadságé pedig az exkluzivitás.
A farmertörténetekből kiolvasható mágikus átlényegülések zöme kizárólag azért volt lehetséges, mert a szocialista rendszer korlátozta a farmerhez jutást. A fiatal lélek szenvedélye és a szabadság politikai korlátozása paradox viszonyban kapcsolódott össze. Ám ha egy uralmi rendszer képes saját működésének logikájába illeszteni polgárai szeszélyes szenvedélyeit és érdekeit, akkor ezt bízvást nevezhetjük, ha nem is erénynek, de legalább sikernek. A baloldali gondolkodók munkáiban az alávetettek megnyerésén alapuló hegemonisztikus hatalomgyakorlás iskolapéldái a fasiszta Olaszország és később a nyugati demokráciák voltak: ám a farmertörténetek azt sugallják, hogy e modell a Magyar Népköztársaság puha diktatúrájában nyerte el legérettebb formáját.
A történetek minden esetlegessége ellenére az öltözködési szabályok alakulása jól mutatja az állam és a társadalom közötti viszony változását a szocializmusban. A farmerhez kötődő szabályok hierarchiái és konfliktusai feltárják a hatalomgyakorlás finom manővereit és az ezekre adott válaszokat. A változó öltözködési normák és gyakorlatok a nyilvánosság új politikai geográfiáját vázolják föl. A farmertörténetekből nem csupán vonzalmak és vágyak egy rég elfeledett tájképe rajzolódik ki. A történetek összetettsége, többértelműsége azt sejteti, hogy a beszélők élő, releváns, tétre menő, érdekfeszítő viszonyban állnak saját múltjukkal. E históriák prizmáján áttörve a szocializmus nem csupán egy cammogó, lassuló vonatnak látszik, ami arra vár, hogy utolsót szusszanjon 1989-ben. A komolyságot a személyesség hitele szavatolja, azt meg, hogy az emlékezés a szocializmusra ne silányuljon édesbús, monoton litániává, a téma mulatságos kuszasága.
Egy dolgot azonban még most sem értek egészen. Miért végződik szomorúan oly sok történet az első farmernadrágról?
