Publicisztika

November 9-én büszkén adta hírül az Alkotmánybíróság (AB) honlapja: „Az Alkotmánybíróság fellépett a rokkantsági ellátásra jogosultak védelmében.”

Bár monolit egységnek látszik, a felszín alatt komoly gazdasági feszültségek rágják az európai sportot. Az elmúlt negyedszázadban tömegével alakultak a ligák, amelyek egy részét már nem a klubok, hanem a nemzetközi és nemzeti szövetségek menedzselik.

Nem zavar be sem törvény, sem tisztesség.

Az ember, aki majd’ tíz évig úgy uralkodott Macedónián, mint valami középkori despota, nem tud szembenézni azzal a ténnyel, hogy felelnie kell a gaztetteiért.

„Nemzetmegtartó csúcsintézmény”-e az Operettszínház? S ha igen, miképpen is teljesedhet ki „az intézmény nemzetművelésre hivatott mivolta”?

Akkor sem, ha a párt kereszténynek nevezi magát.

Az ellenzék „kommunistának” nevezi a kormányt, a kormány „kommunistának” nevezi az ellenzéket.

A kórházak adóssága folyamatosan növekszik, az Állami Számvevőszék megbüntette az intézmények fenntartóját, ám az mégis rongyrázással ünnepli az idei év sikereit.

Ekkorát tévedni legkevésbé egy németnek szabad.

Miért nem pályázott más város az atlétikai világbajnokságra?

Aki belesétál abba a csapdába, hogy a kinti CEU diplomát ad-e, vagy csak oklevelet, az nagyon nem látja, miről szól a CEU-ügy.

Orbán világában morálért kiáltani egyszerűen nevetséges.

A tehetségtelenek, az ámokfutók, a kisebbrendűségi komplexusokban vergődők szabad világa ez.

Magyarországon a rendszerváltás óta várat magára az egészségügy rendszerszintű átalakítása. Tény, hogy a legnagyobb esélye, történelmi lehetősége erre – parlamenti többsége, kormányzási ideje és pénzügyi erőforrásai okán – a 2010 óta megszakítás nélküli Fidesz-kormányzásnak volt, illetve van.