Miközben a kórházak adóssága növekszik, az intézmények fenntartója fényűző partival ünnepel

  • Kincses Gyula
  • 2018. december 20.

Publicisztika

A kórházak adóssága folyamatosan növekszik, az Állami Számvevőszék megbüntette az intézmények fenntartóját, ám az mégis rongyrázással ünnepli az idei év sikereit.

Le style c’est l’homme, tartja a mondás, melynek újmagyar fordítása: a stílustalanság maga az ember.

Ez jutott eszembe arról a hírről, hogy az adóssághalmozó kórházakat, nagyobb rendelőintézeteket fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a Népszava információja szerint „reprezentatív rendezvénnyel ünnepli meg az év sikereit, miközben 100 millióra büntették, a rábízott intézményekben pedig WC-papír sincs.”

A 4-500 fős fullextra ünneplés az Európa hajó honlapján található árjegyzék alapján valóban 10 millió körüli buli lehet. Mielőtt bárki félreértene: tízmillió forint (nekem) sok pénz, de az egészségügy költségvetésében ez a kerekítési hiba alatt van, ennyi pénzből semmit nem lehet megoldani az egészségügy mai problémáiból.

De ettől még ízléstelen, arcpirító gesztus.

A kórházfenntartó akkor rongyráz, amikor az általa fenntartott intézményekben égető, a betegbiztonságot (az életünket) veszélyeztető pénzhiány van, és helyette más, külső szereplő (az ÁSZ) kíván rendet teremteni. Így ez a buli valóban nélkülöz minden mértéktartást, jó ízlést, empátiát. Elvárható lenne valami „együtt sírunk, együtt nevetünk”-ből fakadó önmérséklet.

Alulfinanszírozás

Akormány megelégelte a kórházi adósságok növekedését, az évről évre visszatérő, már-már hagyományőrző hiánygyártást és konszolidációt. A sokadik „komoly” figyelmeztetés után a kormány most bekeményíteni látszik: az ÁSZ elnöke, mint a párt ökle kőkeményen lecsap a pazarló, hedonizáló, túlköltekező kórházigazgatókra. Pedig tudható, hogy ez nem az a kérdéskör, amit kancellárral, szigorral meg lehet oldani. A hiány alapvető oka az alulfinanszírozás, illetve a problémák rendszerszintű kezelésének halogatása. A belső, kórházi pazarlás ehhez képest csak harmadlagos, már - már elhanyagolható mértékű. Mert min tud spórolni egy jó menedzser? A béren, a beszerzéseken, és a „termelés” költségein.

Az egészségügyben ez nem működik, mert egy kórházigazgató mozgástere minimális. A béren nem nagyon tud spórolni, mert az úgynevezett a minimumfeltételek megmondják a kötelezően alkalmazandó létszámot, a bértábla meg kijelöli hozzá a bért. Lehet persze vállalkozói szerződéssel is alkalmazni a dolgozót, de az egészségügyben ez sem olcsóbb, mert ez általában a hiányszakmákban terjed, ahol a dolgozók nem akarnak a közalkalmazotti bérekért dolgozni. (És az altatóorvosnak, radiológusnak muszáj odaadni a több pénzt, mert különben leáll a kórház.)

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

 

A kormányzatnak fel kellene fogni, hogy az erősödő magánellátás olyan bérnyomás alá helyezi a kórházigazgatókat, aminek nem lehet ellenállni. A beszerzésekben sincs sok mozgástere az intézményvezetőknek: a közbeszerzések zöme központosított, ezekért kapta a százmilliónyi büntetést az ÁEEK. Ráadásul a kórházellátó egy rakás közpénzt fizetett külsős tanácsadóknak, akik megmondták, hogy ne vegyenek 700 millió forinttal olcsóbb lélegeztetőgépeket. (Az igazi kár nem a kidobott százmillió, hanem a beszerzések késésével kockáztatott életek.)

Érzéketlenség

A kórházak költségvetésének legalább 70 százaléka fix költség (bér, „rezsi”, őrzés – védés stb.) amit akkor is ki kell fizetni, ha egy beteg sem fekszik a kórházban. Bevétel az ellátás után van, de csak egy bizonyos szintig, mert működik az úgynevezett teljesítmény volumen korlát (tvk), ami felett csak részben, vagy egyáltalán nem fizetik ki az ellátást. Így spórolni csak a kvóta feletti ellátások visszafogásával, a várólisták növelésével lehet. De 27-én sem lehet azt mondani a mentőnek, hogy ne hozzon több beteget, mert betelt a finanszírozási kvóta. (Persze tudom, van belső mozgástér, le lehet mondani a konferencia részvételeket és mindenki maga hozza a kávét, de a 60 milliárd hiány ezekből nehezen jön össze.)

A kórházak tehát nem tudják magukat Münchhausen módjára megmenteni. Sokan és számtalanszor elmondtuk: ezt az ellátórendszert ennyi telephelyen, ilyen szabályozatlansággal, ennyi pénzből nem lehet működtetni.

A több (elég) pénz kormányzati, parlamenti felelősség, nem az Ellátó Központ sara. De az, hogy 8 éve késik az ellátórendszer korszerűsítse, hozzáigazítása a megváltozott szakmai lehetőségekhez és lakossági igényekhez, és hogy az intézményfinanszírozás nem javult, nincsenek eredmény- és minőségorientált elemek beépítve, az viszont már elsődlegesen fenntartói felelősség, azaz az ÁEEK, és a mögöttes minisztérium sara.

Igen, tudom, hogy nem ez a hajókázás a legnagyobb baj, botrány az egészségügyben. De ízlés nélküli, mert nincs ok az ön-ünneplésre, és jól jelzi a vezetés és a szakma szétszakadását, érzéketlenségét.

Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica a magyarnarancs.hu-n.

Materia Medica

A Magyar Narancs új, egészségügyi problémákkal foglalkozó blogja. Fogyasszák egészséggel!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.