Haskó László: A hálapénz csak tünet, kardinális tünet, ami egyenesen utal a diagnózisra

  • Haskó László
  • 2018. december 1.

Publicisztika

Orbán világában morálért kiáltani egyszerűen nevetséges.

Rendszerek összeomlásakor az a szokás, hogy a mindenféle szakértők megmagyarázzák nekünk, hogy miért éppen az történt, ami. Ez többé-kevésbé rendben is volna. Bajom csak azzal van, ha a múlt-elemzők átmennek jósba és tanácsadóba. Mielőtt a kedves olvasó azt hinné, hogy a magyar köztársaságot siratom, rátérek valódi mondandómra: a köztársaság bukása magával rántotta a magyar egészségügyet is. Szemünk láttára omlott össze kártyavárként. Ennek elsősorban kardinális politikai oka van, ráadásul a politika éppen a szakmai fejlődés lehetőségét küszöbölte ki. Teljes a csőd a finanszírozásban ezáltal a betegellátásban és a közegészségügyben is.

A hozzá nem értés biztos jeleként egyre többen hangoztatják, hogy a probléma igazából a hálapénz,

és a szürke-, illetve feketegazdaság létezése. Mert ne tévedjünk: amikor kormányszinten arról beszélnek, hogy „szét kell választani a magánszférát és az államit”, akkor valójában a paraszolvencia (egyik jelentéktelen, szürke formájának) ellehetetlenítésével próbálkoznának. Jól hangzik az is, amikor orvosok tiltakoznak (a teljesen fekete) hálapénz ellen. A legviccesebb mégis az, amikor „egészségügyi közgazdászok” teszik ugyanezt. Nekik aztán igazán tudni kellene, hogy ez nem vezet sehova. És azt főként, hogy a paraszolvencia csak tünet, „kardinális tünet”, ami egyenesen utal a diagnózisra. És ez a kórisme bizony nem más, mint a létezett szocializmus továbbélése az egészségügyben.  Annak idején sokan tekintettük a létezett szocializmust „állam-kapitalizmusnak”. Talán akkor tévedtünk kicsit, de ha Orbán 2010 óta ránk hozott rendszerének alapvonalait tekintjük, újra ott vagyunk, ahonnan el kellett volna rugaszkodnunk. (Orbán nevezte „elrugaszkodás évének” uralma elejét.)

A lényeghez nem sok köze van a hálapénz erkölcsi (orvos-etikai) kérdésként megejtett boncolgatásának. Először azért, mert soha sem volt kérdéses, hogy az orvosi tevékenységet – mint bármilyen más szakmunkát – anyagilag is honorálni kell. Máskülönben senki sem csinálja (ld. itt és most). Másodszor azért, mert az Orbán világban morálért kiáltani egyszerűen nevetséges.

A paraszolvencia rendszere sok tekintetben igazságtalan. Össztársadalmi viszonylatban mindenképpen, hiszen nem adózunk utána. De ez nem az egészségügyiek hibája.

Rákosi idejében bűnnek számított, Kádár alatt tűrt volt.

Miközben a jeles pártvezetők betegeskedésük alkalmából busás intézményi és személyes hálát róttak le, általában nem saját zsebből, de sokszor úgy is. 1990 óta évenként esik más-más megítélés alá a borítékos vagy a meztelenül (a fehér köpeny) zsebbe csúsztatott hálapénz. Nem csoda, hiszen az egész szakma gazdasági és politikai hátterét minden kormány másképpen ítélte meg. (Olyan gazul és ostobán, mint a mostaniak, előttük senki.) Orvos-beteg viszonyban azonban több a pozitívum, mint a negatívum. A „polgár” – akinek saját tevékenysége megfelelően honorálva van – természetesnek tartja, hogy a jó szolgáltatásért fizetni kell. Az orvos pedig igyekszik jól szolgáltatni. Tudjuk persze, hogy nagyon nagy számban vannak eltérések a rossz irányba, mindkét oldal részéről.

De amíg a politika a szocialista típusú egészségügyet erőlteti az országra, addig a szürke és a fekete pénzmozgások maradnak. Mint az átkosban. Akkor biztosan nem rontották az ellátás színvonalát. De az egy hazug rendszer volt. Most más a helyzet. (Rosszabb.)

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.