Haskó László: A hálapénz csak tünet, kardinális tünet, ami egyenesen utal a diagnózisra

  • Haskó László
  • 2018. december 1.

Publicisztika

Orbán világában morálért kiáltani egyszerűen nevetséges.

Rendszerek összeomlásakor az a szokás, hogy a mindenféle szakértők megmagyarázzák nekünk, hogy miért éppen az történt, ami. Ez többé-kevésbé rendben is volna. Bajom csak azzal van, ha a múlt-elemzők átmennek jósba és tanácsadóba. Mielőtt a kedves olvasó azt hinné, hogy a magyar köztársaságot siratom, rátérek valódi mondandómra: a köztársaság bukása magával rántotta a magyar egészségügyet is. Szemünk láttára omlott össze kártyavárként. Ennek elsősorban kardinális politikai oka van, ráadásul a politika éppen a szakmai fejlődés lehetőségét küszöbölte ki. Teljes a csőd a finanszírozásban ezáltal a betegellátásban és a közegészségügyben is.

A hozzá nem értés biztos jeleként egyre többen hangoztatják, hogy a probléma igazából a hálapénz,

és a szürke-, illetve feketegazdaság létezése. Mert ne tévedjünk: amikor kormányszinten arról beszélnek, hogy „szét kell választani a magánszférát és az államit”, akkor valójában a paraszolvencia (egyik jelentéktelen, szürke formájának) ellehetetlenítésével próbálkoznának. Jól hangzik az is, amikor orvosok tiltakoznak (a teljesen fekete) hálapénz ellen. A legviccesebb mégis az, amikor „egészségügyi közgazdászok” teszik ugyanezt. Nekik aztán igazán tudni kellene, hogy ez nem vezet sehova. És azt főként, hogy a paraszolvencia csak tünet, „kardinális tünet”, ami egyenesen utal a diagnózisra. És ez a kórisme bizony nem más, mint a létezett szocializmus továbbélése az egészségügyben.  Annak idején sokan tekintettük a létezett szocializmust „állam-kapitalizmusnak”. Talán akkor tévedtünk kicsit, de ha Orbán 2010 óta ránk hozott rendszerének alapvonalait tekintjük, újra ott vagyunk, ahonnan el kellett volna rugaszkodnunk. (Orbán nevezte „elrugaszkodás évének” uralma elejét.)

A lényeghez nem sok köze van a hálapénz erkölcsi (orvos-etikai) kérdésként megejtett boncolgatásának. Először azért, mert soha sem volt kérdéses, hogy az orvosi tevékenységet – mint bármilyen más szakmunkát – anyagilag is honorálni kell. Máskülönben senki sem csinálja (ld. itt és most). Másodszor azért, mert az Orbán világban morálért kiáltani egyszerűen nevetséges.

A paraszolvencia rendszere sok tekintetben igazságtalan. Össztársadalmi viszonylatban mindenképpen, hiszen nem adózunk utána. De ez nem az egészségügyiek hibája.

Rákosi idejében bűnnek számított, Kádár alatt tűrt volt.

Miközben a jeles pártvezetők betegeskedésük alkalmából busás intézményi és személyes hálát róttak le, általában nem saját zsebből, de sokszor úgy is. 1990 óta évenként esik más-más megítélés alá a borítékos vagy a meztelenül (a fehér köpeny) zsebbe csúsztatott hálapénz. Nem csoda, hiszen az egész szakma gazdasági és politikai hátterét minden kormány másképpen ítélte meg. (Olyan gazul és ostobán, mint a mostaniak, előttük senki.) Orvos-beteg viszonyban azonban több a pozitívum, mint a negatívum. A „polgár” – akinek saját tevékenysége megfelelően honorálva van – természetesnek tartja, hogy a jó szolgáltatásért fizetni kell. Az orvos pedig igyekszik jól szolgáltatni. Tudjuk persze, hogy nagyon nagy számban vannak eltérések a rossz irányba, mindkét oldal részéről.

De amíg a politika a szocialista típusú egészségügyet erőlteti az országra, addig a szürke és a fekete pénzmozgások maradnak. Mint az átkosban. Akkor biztosan nem rontották az ellátás színvonalát. De az egy hazug rendszer volt. Most más a helyzet. (Rosszabb.)

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.