A szerk.
A szerk.
A törvény sem számít
Azt, hogy hogyan került abba a helyzetbe a CEU, hogy amerikai diplomát adó képzéseit kénytelen Bécsbe vinni, belső oldalainkon bőségesen ismertetjük.
MaNcs 30. évf. 44. sz. (2018-10-31)
Azt, hogy hogyan került abba a helyzetbe a CEU, hogy amerikai diplomát adó képzéseit kénytelen Bécsbe vinni, belső oldalainkon bőségesen ismertetjük.
Angela Merkel – állítása szerint egy héttel előrehozott – hétfői bejelentésével, miszerint a CDU decemberi tisztújító kongresszusán már nem kíván sorompóba lépni a pártelnöki posztért, nos, kissé elterelte a figyelmet a hesseni tartományi választásról, melynek esetleges tapasztalatai némileg (igazság szerint: messze) túlmutatnak azon a durván leegyszerűsítő formulán, amit oly sokan szajkóznak a napokban.
Magyarországon a rendszerváltás óta várat magára az egészségügy rendszerszintű átalakítása. Tény, hogy a legnagyobb esélye, történelmi lehetősége erre – parlamenti többsége, kormányzási ideje és pénzügyi erőforrásai okán – a 2010 óta megszakítás nélküli Fidesz-kormányzásnak volt, illetve van.
A november 6-i választás tétje nem kicsi: lesz-e erős kongresszusi ellenpont Trumppal szemben elnöki ciklusának második felére? Az eredmény ugyanakkor egy erősen polarizálódó társadalom képét is tükrözheti.
A november 6-i választás tétje nem kicsi: lesz-e erős kongresszusi ellenpont Trumppal szemben elnöki ciklusának második felére? Az eredmény ugyanakkor egy erősen polarizálódó társadalom képét is tükrözheti.
Egy új törvény megszünteti a választási plakátok esélyegyenlőségét, pedig már a 2018-as választási kampányban is több helyen „baráti” jogértelmezés segítette a Fidelitas plakátakcióit.
A felsőoktatási törvény 2017. április 4-én elfogadott módosítása, habár egyértelműen a CEU vegzálására lett kitalálva, általában is nehéz helyzetbe hozta az itt működő külföldi hátterű felsőoktatási intézményeket. Igaz, azóta szinte mindegyikkel sikerült a kormánynak megegyeznie – kivéve természetesen a CEU-t – sőt, új szereplő is feltűnt a színtéren.
Ha a kormány december 1-jéig nem ír alá egy megállapodást az egyetem további működéséről, a CEU Bécsbe költözik. Ez annak a jele lenne, hogy Orbánt a Nyugat felől már a legkisebb engedményekre sem tudják rávenni.
Botka László szerint Szeged megtartása az „európai, élhető Magyarország reményét” éltetné tovább, míg fideszes ellenzéke szerint a város fejlődése vagy további leszakadása a tétje a 2019-es önkormányzati választásnak.
Otthagyja az LMP-t a párt egyetlen európai parlamenti (EP) képviselője. Meszerics Tamást az okokról, az LMP állapotáról és az európai politika perspektíváiról kérdeztük.
Mély lélegzettel veszi kezébe az olvasó a kötetet, amely a második világháborúban Magyarországon elkövetett nemi erőszak történetét, okait, következményeit és máig ható kérdéseit elemzi.
Eleinte minden idegesített ebben a regényben. Kik ezek a valószerűtlen emberek, akik nyomdakész esszékben és frappáns definíciókban társalognak egymással a konyhában, a lépcsőházban, de még az ágyban is, egész passzusokat idéznek fejből a Tristram Shandy…-ből, Husserllel kelnek és Heideggerrel fekszenek, sőt a fizetésüket is azért kapják, hogy a Zeitgeist periferikus jelenségein töprengjenek? És mi ez a bugyutaságig leegyszerűsítő cím: Amit szerettem?
Mostanáig kellett várni, hogy az amerikai szerzőtől magyarul is megjelenjen valami; ez a valami 2003-as regénye, az Amit szerettem. Öt másik vár még fordításra. Az esszéistaként is ismert, a neurológiával is behatóan foglalkozó írónőt szokták úgy emlegetni, mint Paul Auster feleségét (hiszen az), de ma már előfordul, hogy Austerre hivatkoznak Siri Hustvedt férjeként.
Él közöttünk és mindenki gyönyörűségére szorgalmasan alkot egy britként megismert, valójában svéd énekesnő (szülei révén svéd és afrikai), akinek minden strófájában, fordulatában tükröződik a már csaknem negyvenéves, szinte folyamatos jelenlét az utóbbi évtizedek popzenéjének izgalmasabb felén.
Idén ünnepli 40. születésnapját az egyik legnagyobb hatású angol posztpunk zenekar, a jubileumi turné Budapestet is érintette. De Martin „Youth” Glover basszusgitárossal nemcsak a Killing Joke-ról beszélgettünk, Paul McCartney-val közös projektje és a produceri tevékenysége is szóba került.
Gábor Sylvie operarendezővel többek között arról beszélgettünk, hogy miért van olyan kevés nő a szakmájában.
Ilyen az, amikor a szakértők nemcsak kívülről-belülről, minden apró részletében ismerik tárgyukat, de már lényegileg azonosulnak vele; vagyis amikor róla beszélnek, tulajdonképpen magukról beszélnek. Ez számos tudományterületnek a sajátja, és sokszor valójában termékeny helyzet, kivéve mondjuk a politológiát – kár, hogy most elvileg éppen arról lenne szó.
„Valakinek holnap le kell mondani hivataláról” – ennek a mondatnak idén októberben van némi bukéja a Budapesti Operettszínházban.
Lassan negyven éve van a pályán, csodás mesterektől tanult Japántól Párizsig, sok kiváló tanítványt bocsátott útra. A W_all című előadás előtt kérdeztük művészetről és falakról.
Emlékeinket nem raktározzuk, hanem időről időre újra előállítjuk, a felejtés pedig nem holmi helycsinálást szolgál az agyban – egyebek közt erről beszélt nekünk az MTA Nemzeti Agykutatási Programjának kutatócsoport-vezetője, a BME kognitív tudományok tanszékének egyetemi tanára.
1918. október végére az Osztrák–Magyar Monarchia elkészült erejével, és vereséget szenvedett a hadszíntereken. De törvényszerű volt-e a birodalom szétesése is?
A 100 éves Gellért szálló összes híres vendégét nem lehet összehozni egy csoportképre, így szerényebb ünnepléssel kell beérnünk.
Ha van, akkor fizethetne éppenséggel jobban, sőt éppenséggel lehetne könnyebb is, jó lenne keresni helyette egy másikat, ha nincs, az meg maga a világvége, az értelmetlen élet. Ha a munkáról beszélünk, könnyen hajlunk az efféle leegyszerűsítő, általánosító, felszínes formulák használatára.
A fesztivál szervezői szerint az időhiány, és nem a nívó az oka, hogy csak hét filmet vetítenek idén a Magyar Panoráma szekcióban. A kínálatot elnézve nincs okunk kételkedni mindebben.
Az idei fesztivált egy magyar rendező munkája nyitja meg. A Kilenc hónap háború című magyar–ukrán–orosz koprodukcióban készült 71 perces dokumentumfilm egy kárpátaljai magyar fiatalember, a 24 éves Jani útját követi – az otthontól a behívón át egészen a frontig – az ukrán–orosz háborúban. Ha úgy nézzük, háborús látlelet, ha meg úgy, akkor fejlődésregény, de inkább egyszerre mind a kettő.