Kemény Lili kapta idén a Margó-díjat

  • narancs.hu
  • 2024. október 10.

Sorköz

A tavasszal megjelent Nem című regényéért.

Nem című regényével Kemény Lili nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál megnyitóján adtak át.

A Margó-díjat a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megrendezett Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon immár tizedik alkalommal adták át. A 2015-ben indított kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet az első prózakötetes szerzőkre. Az elmúlt években Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna, Fehér Boldizsár, Harag Anita, Halász Rita, Vonnák Diána, tavaly pedig Visky András kapta meg az elismerést.

Az idei győztest az Antal Nikolett (Fiatal Írók Szövetségének volt elnöke) Czinki Ferenc (Szépírók Társasága elnöke), Ott Anna (Hadik Kávéház, Margó Irodalmi Fesztivál) és Valuska László (Margó Irodalmi Fesztivál, Könyves Magazin) alkotta szakmai zsűri választotta ki. Kemény Lili Nem című első kötetében az azonos nevű elbeszélő életét kísérhetjük figyelemmel a gyermekkortól, az SZFE filmerendező szakán eltöltött éveken át, egészen a 2020-as egyetemfoglalásig.

A nyertes a díjjal egymillió forintot, valamint kiemelkedő mértékű kereskedelmi- és médiatámogatást is kap, hiszen a Bookline, a Margó-díj kiemelt támogatója 15 millió forint értékben járul hozzá a nyertes könyv népszerűsítéséhez. A Margó-díjas szerző a következő évben egy önálló esten mutatkozhat be a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében, továbbá próbafordítást, valamint publikációs lehetőséget is kap a Könyves Magazinon egy éves tárcasorozat formájában.

Idén második alkalommal adták át az Erste támogatásának köszönhetően a Margó x Erste #higgymagadban különdíjat. A különdíjat Kovács Dominik és Kovács Viktor nyerték, Lesz majd minden című közösen írt regényükkel. A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár egészen október 13. vasárnap estig magyar és külföldi könyvbemutatókkal, dedikálási lehetőséggel, és különleges zenei-irodalmi produkciókkal várja az érdeklődőket a Millenárison, a Nemzeti Táncszínházban.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.