A kereszténységet nem sajátíthatja ki egyetlen párt sem

  • Joób Márk
  • 2018. december 22.

Publicisztika

Akkor sem, ha a párt kereszténynek nevezi magát.

Keresztény vagyok. Hiszem, hogy az Isten szeretet és hogy az ember fő feladata szeretettel szolgálni embertársai javát. Vallom, hogy a tízparancsolat örökérvényű erkölcsi normákat tartalmaz.

Az elmúlt napokban a kormánypártok képviselői és sajtóorgánumai ismételten keresztényellenesnek állították be azokat, akik utcára vonultak, hogy a kormány politikája ellen tiltakozzanak. A Magyar Idők december 15-i számának főcímében például „kereszténygyalázás”-ként jellemezte a tüntetéseket és Latorcai János, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a tüntetők nem tisztelik „a nemzet karácsonyfáját, magát a karácsonyt, a kis Jézust sem.”

A tüntetők viszont egyértelműen a kormány politikája ellen tiltakoztak és egyetlen olyan megnyilvánulásuk nem volt, amely a kereszténység ellen irányult volna (a szánkó nem keresztény jelkép). A keresztényellenesség vádja tehát szöges ellentétben áll a keresztény erkölccsel, hiszen a 8. parancsolatba ütközik, amely arra szólít fel, hogy: „Ne hazudj!”

A „kis Jézus” álságos emlegetése bulvárromatika tárgyává degradálja azt a Jézust, aki kora vallási-politikai önkényuralmának megkínzott áldozata volt. A Biblia alapján feltételezhető, hogy Jézus, ha most közöttünk lenne, éppen a kormánypártok képviselőinek farizeusi viselkedését leplezné le, azt, hogy a kereszténységet politikai eszközként akarják felhasználni. A 2. parancsolat azt mondja: „Ne használd álságosan Istened nevét!”

 

 

Jézus, ha most közöttünk lenne, minden bizonnyal szent haragra gyúlna

 

 

és – ahogy a jeruzsálemi templom megtisztításánál – azt mondaná a kereszténység leple alatt zsákmányt gyűjtő politikusoknak: „Az én házamat imádság házának nevezik, ti pedig rablók barlangjává teszitek.” (Máté evangéliuma 21,13b) Az ország és az adófizetők meglopása egyébként a 7. parancsolatba ütközik: „Ne lopj!”

Nekünk, keresztényeknek nem szabad egyetlen politikai párt mellett sem feltétel nélkül elköteleződnünk, akkor sem, ha a párt kereszténynek nevezi magát. A józan ész tükrében kell mindig újra kritikusan felülvizsgálnunk, hogy az, amit a kereszténység címkéjével ellátnak, valóban az-e? Mérceként egyedül a keresztény erkölcs normáira hagyatkozhatunk. Ezt a mércét nem írhatja felül semmilyen pártpolitikai érdek.

A szerző filozófus, közgazdász

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.