De jó is lenne, ha Weber urat egyszerűen lehülyézhetnénk

  • Haskó László
  • 2018. december 12.

Publicisztika

Ekkorát tévedni legkevésbé egy németnek szabad.

Akinek még volt halovány reménye, hogy az EU – ha nem is mentes, de legalább – nem fertőzött a populizmustól, nyugodtan föladhatja a reménykedést. Manfred Weber, az Európai Néppárt megválasztott csúcsfigurája, esélyes jelölt a következő Bizottság elnöki posztjára, eloszlatott minden kétséget saját politikai identitása felől. Egyszersmind tájékoztatott minket az Európai Unió jövőjét illetően.

Csúcsemberré választása előtt megszavazta a Sargentini-jelentést, ma pedig kijelentette, hogy az nem a magyar „kereszténydemokrata” párt és kormány tevékenységét, hanem egész Magyarországot érintő bírálat.

 

Weber úr valószínűleg ravasz rókának tartja magát.

 

De nem az, hanem ugyanolyan politikai kalandor, mint pártfogoltja – a szintén erkölcsi kihívásokkal küszködő – magyar kormányfő. Az természetesen jelentős ostobaság, hogy politikai értelemben létezik egységesen elítélhető ország. Ekkorát tévedni legkevésbé egy németnek szabad. Természetesen jó lenne, ha Weber urat egyszerűen lehülyézhetnénk, de a keresztény csúcsember sajnos nagyon is jól érzékeli, hogy mi kell a sikerhez. És ez az igazi baj. Biztosak lehetünk benne, hogy az EU következő adminisztratív vezetőjét tisztelhetjük ebben a ravasz német úrban.  És akkor – ki tudja, meddig – ismét szünetelni fog a keresztény erkölcs etalonnak lenni Európában. Nem csak Weber miatt.

Ó, azok a régi szép idők, amikor még uniós alkotmányról álmodtak a vezető európai keresztények. Talán komolyan is gondolták. Jó is lett volna, ha nem keveredik össze a szezon a fazonnal. De a valódi kereszténységről mit sem tudó, a keresztény erkölcsről hallani sem akaró, Krisztus arcát csak farsangi álarcként viselő populisták (élen a Semjén-Orbán párossal) ki nem kötötték, hogy az alkotmányban istennek is helyet kell biztosítani. Vagyis a hit a fontos, nem az erkölcs. Azt pedig tudhatjuk a történelemből, hogy az istenhit nem mentesít a gonoszságtól. A valódi sem, hát még a hazudott.

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.