Akinek még volt halovány reménye, hogy az EU – ha nem is mentes, de legalább – nem fertőzött a populizmustól, nyugodtan föladhatja a reménykedést. Manfred Weber, az Európai Néppárt megválasztott csúcsfigurája, esélyes jelölt a következő Bizottság elnöki posztjára, eloszlatott minden kétséget saját politikai identitása felől. Egyszersmind tájékoztatott minket az Európai Unió jövőjét illetően.
Csúcsemberré választása előtt megszavazta a Sargentini-jelentést, ma pedig kijelentette, hogy az nem a magyar „kereszténydemokrata” párt és kormány tevékenységét, hanem egész Magyarországot érintő bírálat.
Weber úr valószínűleg ravasz rókának tartja magát.
De nem az, hanem ugyanolyan politikai kalandor, mint pártfogoltja – a szintén erkölcsi kihívásokkal küszködő – magyar kormányfő. Az természetesen jelentős ostobaság, hogy politikai értelemben létezik egységesen elítélhető ország. Ekkorát tévedni legkevésbé egy németnek szabad. Természetesen jó lenne, ha Weber urat egyszerűen lehülyézhetnénk, de a keresztény csúcsember sajnos nagyon is jól érzékeli, hogy mi kell a sikerhez. És ez az igazi baj. Biztosak lehetünk benne, hogy az EU következő adminisztratív vezetőjét tisztelhetjük ebben a ravasz német úrban. És akkor – ki tudja, meddig – ismét szünetelni fog a keresztény erkölcs etalonnak lenni Európában. Nem csak Weber miatt.
Ó, azok a régi szép idők, amikor még uniós alkotmányról álmodtak a vezető európai keresztények. Talán komolyan is gondolták. Jó is lett volna, ha nem keveredik össze a szezon a fazonnal. De a valódi kereszténységről mit sem tudó, a keresztény erkölcsről hallani sem akaró, Krisztus arcát csak farsangi álarcként viselő populisták (élen a Semjén-Orbán párossal) ki nem kötötték, hogy az alkotmányban istennek is helyet kell biztosítani. Vagyis a hit a fontos, nem az erkölcs. Azt pedig tudhatjuk a történelemből, hogy az istenhit nem mentesít a gonoszságtól. A valódi sem, hát még a hazudott.
A szerző sebész.
