Az arab tavasz utolsó áldozata

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. október 6.

Publicisztika

Teljességgel kizárható, hogy a jelenlegi palesztin elitnek valaha is lesz elég nemzetközi hitele, hogy fenyegetőzéseit Izraellel szemben komolyan valóra váltsa.

Mahmud Abbasz ismét előállt régi ötletével. Azt nyilatkozta, hogy az Izrael és a palesztinok korábbi vezetője, Jasszer Arafat között 1993-ban megkötött úgynevezett oslói megállapodás semmis. Ezt egyebek mellett azzal indokolta, hogy a Netanjahu-kormány továbbra sem hajlandó leállítani a Jordán nyugati partján levő zsidó telepek bővítését.

Abbasz a Charlie Hebdo-merénylet utáni felvonuláson

Abbasz a Charlie Hebdo-merénylet utáni felvonuláson

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

Nyugodt szívvel megjósolható, hogy Abbasz nem utoljára állt elő ezzel, de az is látható, hogy az efféle harcos kijelenéseknek a politikai súlya egyre inkább inflálódik. Mi több, eleve ez az „infláció” szüli a harciasság kényszerét. A palesztin politikai elit, mely nem csak saját népén, de a „donor” országokon is évtizedek óta élősködik, 1993 óta nem állt elő új érvekkel, semmit sem tett annak érdekében, hogy megegyezzen Izraellel, hogy kilépjen a mártírszerepből s valódi, tartós, hihető és konstruktív pozíciót foglaljon el abban a dialógusban, mely elkerülhetetlen ahhoz, hogy megoldódjék a palesztin nép krízise. Abbasz – a volt terrorista vezérrel, Arafattal szemben – különösen bűnös abban, hogy elszalasztotta megteremteni a palesztin közigazgatás, szellemi élet, politikai vezetés új elitjének 21. századdal kompatibilis generációját. A segélyek nem a szellemi beruházásokra mentek el, hanem egy törzsi szokások által még inkább megfertőzött oligarchisztikus világ kiépülésére, melyben a nagy többség csak egyre szegényebb lesz, egyre műveletlenebb, egyre kiszolgáltatottabb és egyre radikálisabb.

A frusztrált palesztin értelmiség

előtt eddig két út állt: többnyire emigrálnak valamelyik környező országba, illetve ha tehetik, Nyugatra. Vagy feladják, és csatlakoznak azokhoz az esélytelen lázadó csoportokhoz, melyek Izraelen próbálják megtorolni életük fájdalmas kudarcát. Meglehet, hosszabb távon megnyílik előttük egy harmadik lehetőség is, mely logikusan következik abból a „történelmi kompromisszumból”, amely apró lépések formájában a szemünk előtt bontakozik ki. Számos izraeli – vagyis nem a Palesztin Nemzeti Hatóság fennhatósága alatt élő – palesztin már elfoglalta helyét a zsidó állam felkínálta kulturális, államigazgatási és egyéb pozíciókban, s alighanem ez az „agyelszívás” a jövőben nem marad meg a Nyugat vagy a szomszédos arab államok eddigi egyedi kiváltságának. De nyilvánvalóan ők jelentik a szerencsés kivételeket.

Mit kínált fel Izrael

a palesztinoknak Oslóban? Egy gyakorlatilag szabad államiságot, melyre már csak azért is esély lehetett, mert a palesztin társadalom – nagyrészt a zsidókkal való kényszerű kohabitáció miatt – sokkal szekulárisabbá vált 1948 után, mint a legtöbb arab állam. Biztonsági szempontok miatt Izrael bizonyos távon nyilvánvalóan fenntartotta magának a jogot, hogy az ekként kialakuló palesztin állam védelmét és belső biztonságát egyedül ő garantálja, de ha nyugvópontra jutott volna az izraeli–palesztin konfliktus, ma már e téren sem lenne túl sok akadálya a teljes szuverenitásnak. Ám a palesztin társadalom többször bebizonyította, hogy önálló állami létre teljességgel képtelen. E számtalan, kudarcokkal teli alkalom közül említsük itt a két legfontosabbat:

2006. január 25-én, a Gázában megtartott szabad választásokon nagy többséggel győzött

a Hamász nevű terrorista

szervezet, mely egy korrupt és oligarchisztikus katonai diktatúrát vezetett be, s azonnal háborút hirdetett Izrael megsemmisítésére, illetve a Jordán nyugati partján lévő további palesztin területek Hamász általi elfoglalására s az ottani politikai vezetés megdöntésére.

2008. szeptember 16-án Ehud Olmert akkori izraeli miniszterelnök átnyújtott Mahmud Abbasznak egy olyan békemegállapodást, melyhez foghatót a Palesztin Nemzeti Hatóság addig és azóta sem kapott. Izrael ebben gyakorlatilag ígéretet tett, hogy leállítja a nyugati parti építkezéseket, onnan visszatelepíti a zsidókat az izraeli határok közé, és kivonul minden olyan területről, melyeket a nemzetközi megállapodások Palesztinának szántak. Ráadásul megteremtik a közvetlen kontaktust a Jordán nyugati partja és Gáza között. Abbasz az ajánlatot rövid úton elutasította.

Mindez nemcsak

a palesztin vezetés eredendő rosszhiszeműségét

bizonyítja, hanem azt a gyengeséget is, mely megakadályozza, hogy a nyilvánvalóan előnyös kompromisszumokat a békéért és egy konszolidált államiság létrehozása érdekében megtegye. Épp ezért teljesen értelmetlen arra számítani, hogy Mahmud Abbasszal létrejöjjön bármilyen megállapodás, ám az is teljességgel kizárható, hogy a jelenlegi palesztin elitnek valaha is lesz elég nemzetközi hitele, hogy fenyegetőzéseit – egy palesztin állam kikiáltását Izraellel szemben – komolyan valóra váltsa. Ebből az is következik, hogy az oslói megállapodás felrúgása csak üres fenyegetőzés. Már csak azért is, mert ez az 1993-as megállapodás a maga valójában már nem is létezik. Egyrészt azért, mert a Hamász permanens háborút visel Gázából Izrael ellen, másrészt pedig azért, mert Abbasz kormányának már nincs ereje, hogy a megállapodásban vállalt kötelezettségeinek eleget tegyen.

Az „arab tavasz” utolsó áldozata a palesztin közösség lehet.

A szerző a DK elnökségi tagja.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.