Szigeti B. Péter

Az elcseszett történelem

A Hamász terrortámadásának közép- és hosszú távú következményei

Publicisztika

A YouTube-on számtalan felvétel látható a fogolycseréről, amelyről ki tudja, lesz-e folytatása. Váratlan fordulat volt, hogy az izraeliek mellett pár hete thai illetőségű férfiakat is elengedtek. Maga a csere elképesztő körülmények között zajlott.

Talán valami diszkréciót is elvártunk volna, de a rafahi átkelőnél arab tömegek gyűltek össze, mindenkinek a kezében mobiltelefon volt, és az emberek a szokásos Allahu akbart üvöltötték, mintha valami dicsőséges dologról lenne szó, holott sem nekik, sem az izraelieknek nem volt semmi okuk ünnepelni. A brutális kalózok, emberkereskedők és vérszomjas partizánok elengedtek, s talán majd valamikor elengednek a tűzszünetért cserébe néhány öregasszonyt és gyereket (az izraeli hatóságok szerint a 105 kiszabadulton kívül még 138 túsz maradt a Hamász fogságában, közülük 18-an bizonyítottan halottak, esetükben már csak a holttestük visszaadásáról lehet szó – a szerk.), ami vereségük teljes beismerése – itt a Hamász győzelméről nem beszélhetünk, hiszen az izraeli katonai és politikai vezetés többre értékeli a foglyok kiszabadítását, mint Gáza további rombolását, és a világ palesztinbarát közvéleményére is tekintettel kellett lenni. Persze nyilván a Hamászra is nyomás nehezedett. Hogy mit ígértek nekik, vagy mivel fenyegették őket a befolyásos muszlim hatalmak, azt egyelőre nem tudjuk, mint ahogy azt sem, hogy a szervezet előtt milyen jövő áll, és milyen mértékű az a kár, amit elszenvedett. Nyilván meg kell tapasztalniuk, hogy Izrael ugyan keményen visszavágott, de a dolog nagyobbik része még hátra van, ideértve az egyes vezetők és végrehajtók levadászását, ami sokáig eltarthat.

Az elraboltak visszaadása csapdát is jelent a Hamász számára, mert ha például az izraeli katonák árán túl sokáig alkudoznak, akkor egyre súlyosabb csapásokat kell elszenvedniük, s még több civil áldozat lesz, és akkor talán Irán is elgondolkozik, hogy meddig érdemes feszíteni a húrt – hát még akkor, ha Bident újraválasztják.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.