Monostori Tibor

Isten védelme felé

Publicisztika

Miért támogathatja egy keresztény az azonos neműek házasságát és jogukat az örökbefogadásra? – Vitában Márkus Tamás református lelkipásztorral

Aki figyelemmel kísérte az Alaptörvény utolsó módosítása körüli vitákat, az joggal gondolhatja, hogy ha valahol, akkor az egyházakban legalább néhány kérdést illetően konszenzus uralkodik, és ezekben a kormány bízvást számíthat a támogatásukra. Ilyen témák az azonos nemű párok általi örökbefogadás, vagy a következő kitételek: „az anya nő, az apa férfi”, és „Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között (…) létrejött életközösséget”. Sőt, mind gyakoribb az az álláspont: akik ezzel nem értenek egyet, kizárják magukat az egyházból.

Ilyen megállapításokat tett nemrég Márkus Tamás református lelkipásztor (lásd: Miért nem támogathatja egy keresztény az azonos neműek házasságát?, 777blog.hu, 2021. január 31.). Az Evangelikál Csoport vezetője, számos hitvita résztvevője vitázott már többek között Puzsér Róberttel is. Írása figyelmet érdemel, mert a 777 az egyik legolvasottabb keresztény oldallá nőtt, nemrég Tarlós István volt főpolgármester és Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke adott itt nagy­interjút.

Márkus leszögezi: a klasszikus egyetemes hitvallások ugyan nem tárgyalják az azonos neműek házasságának kérdését, annak (és az azonos nemű párok általi örökbefogadásnak) támogatását a dogmatika mégis szükségszerűen kizárja, és azt mindig ki is zárta. A két nem teremtettsége, Jézus és egyháza kapcsolata, mint a férfi-nő házasság metaforája, a homoszexuálisokról szóló bibliai szöveghelyek erre mutatnak rá. A kérdés nemcsak a kétezer éves hagyományra nézve meghatározott, de normatív módon is, azaz a Szentírás egyértelmű szabályokat rögzít. Aki nem így látja, az egy elsődleges hittételt tagad, s ezzel a teljes dogmarendszert elutasítja.

A két kérdés (házasság és örökbefogadás) közül ma az utóbbi aktuálisabb. Az azonos neműek ugyanis, ha nem is teljes módon és fele­másan, de élettársi kapcsolatban továbbra is megélhetik a család közösségét Magyarországon. Örökbe azonban a jövőben egyre nehezebben fogadhatnak majd. Egyértelműen erre utal a február 27-én a témában megjelent kormányrendelet: a kormány szeretné bezárni azt a kiskaput, amely szerint, noha azonos neműek nem fogadhatnának örökbe, ezt sokan mégis megtették. Mégpedig „trükközve” és „jogi kiskapukat” találva: a pár egyik tagja egyéni örökbefogadóként jelentkezett az eljárásra.

Mint keresztény kutató és református egyháztag válaszolok. Világossá teszem: a keresztények biblikusan és szabadon támogathatják az azonos neműeket a fenti kérdésekben. Márkushoz hasonlóan két kérdést vizsgálok meg: a hittételek állandóságának kérdését és egyes normatívnak tekintett igehelyeket és azok értelmezését. Kitérek írása rejtett érzelmi töltetére is.

A változások természete

A szerző már írása első bekezdésében elköveti a konzervatív keresztényekre jellemző legnagyobb hibát. Úgy is mondhatnám: kilóg a fundamentalista lóláb. Ennek a lényege: az egyház kétezer éves története során a biblikus-apostoli örökséget követő keresztények és az ahhoz hűtlenné válók számos kérdésben és mindig harcoltak egymással. Az pedig, hogy ki hol áll, egyértelműen eldönthető, mert a Biblia változatlan, örök igazságokat tartalmaz.

Csakhogy ez egyszerűen nem igaz, de minimum vitatott.

Az, hogy a Biblia egyes könyveinek teológiá­ja és társadalomképe egyáltalán nem konzisztens, sőt egymásnak kifejezetten ellentmondanak, jól ismert tudományos álláspont. Miként az is, hogy a maguk korában a maihoz hasonlóan érzékeny társadalmi vitákat folytattak ma már jelentéktelenné vált kérdésekben. Peter Enns amerikai teológus a How the Bible Actually Works (Hogyan működik valójában a Biblia?) című munkájában úgy fogalmaz, hogy a Szentírás szerzői újra és újra átértelmezték a múltat és az Istennel való kapcsolatukat, hogy aktuális kérdéseikre használható válaszokat találjanak. Ennek nagyon is a tudatában voltak mint kötelességüknek. Sőt e nélkül a folyamat nélkül a kereszténység ma nem is létezne. Ezt gondolja (hozzám hasonlóan) a legtöbb progresszív vagy liberális keresztény.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.