Belarusz

Publicisztika

Helytelenül tennénk, ha megadnánk magunkat a közönynek, és felülnénk a magyar nyilvánosságban szinte egyeduralkodó magyarázatnak, miszerint Belaruszban tulajdonképpen tízmillió birka lakik, akik kifejezetten szeretik elnöküket, s a maguk szerény módján elégedettek mindavval, amit a rezsim kínál. Ezt a képet a választások végeredménye hivatott igazolni: az eddigi elnök, Alekszandr Lukasenko a szavazatok közel 90 százalékával diadalmaskodott vetélytársai felett. Jó, kalkuláljuk bele, hogy Lukasenko csalt, de ennyit nem csalhatott.

Ő nyert, az ország polgárai tehát birkák, finomabb megfogalmazásban az olcsó orosz gázt és a "létbiztonságot" semmiképpen nem cserélnék el a kapitalizmus meg a privatizáció zavaros világára. A tudatlan szláv lélek, na ja.

Ez a magyarázat figyelmen kívül hagyja a lényeget. Az, ami Belaruszban március 19-én történt, nem választás volt, hanem a diktatúra megszilárdítása, hovatovább a katonai szükségállapot bevezetésére és az ellenzék tömeges bebörtönzésére irányuló provokáció.

Azt természetesen nem jelenthetjük ki teljes magabiztossággal, hogy a belarusz polgárok ne lennének birkák, és ne lenne döntő hányaduknak ínyére a lukasenkói társadalommodell. Pusztán azt állíthatjuk, hogy rájuk nézve a két héttel ezelőtt történtekből semmiféle következtetést le nem vonhatunk. Csak arról a rendszerről, amelyik brutálisan elnyomja őket. Hiszen Belarusz semmiképpen nem hasonlítható egyetlen, nem kellőképpen demokratikus európai országhoz sem – ha valaki netán a százezres, Szerbiában vagy Grúziában látott tüntetéseket hiányolná Minszk utcáiról.

Az ország elnöke, a volt téeszelnök politikai pályáját a belarusz függetlenség híveként, majd a korrupciót vizsgáló parlamenti bizottság elnökeként kezdte. Miután 1994-ben – többé-kevésbé normális körülmények között – megszerezte az elnöki posztot, alig két év alatt felszámolta az amúgy sem túl szilárd lábakon álló demokratikus intézményrendszert. Bevezette az elnöki kormányzást; a parlamenttől nemcsak a jogköreit vonta el, de a tagjait is ő nevezi ki. Azóta minden választást megnyert, és ezek közül egy sem volt demokratikus és szabad. Belaruszban nem pusztán nem érvényesülnek kellően az alapvető szabadságjogok – Belarusz a legrosszabb rendőrállam; Argentína vagy Paraguay úgy harminc évvel ezelőtt. Sem a gazdaságban, sem a politikában, sem máshol nincs helye az egyéni vagy civil kezdeményezésnek. A sajtó ellenőrzése totális; nemcsak a médiumok állami tulajdonlását jelenti, de azt is, hogy a határon a katonaság elkobozza a rezsimmel szemben kritikus, Ukrajnában, Lengyelországban vagy Litvániában nyomtatott sajtótermékeket. Az ellenzéki vezetők az elmúlt tíz évben részben emigrációba kényszerültek, részben belső száműzetésbe; mindennapos a másként gondolkodók elleni fizikai erőszak. Lehet, hogy Lukasenko bomlott, nyilván nem véletlenül beszél magáról egyes szám harmadik személyben és hívatja magát Apucinak, Batykónak, de nem ez a legjellemzőbb tulajdonsága. Hanem hogy diktátor.

A március 19-i eseményeket választásnak hívni már önmagában is blaszfémia. A "szavazás" a vidéki körzetekben már napokkal március 19. előtt elkezdődött, a helyi apparátus az urnával a kézben házhoz ment, s helytelen ikszelés esetére termény-, valamint mezőgazdasági kisgépelvonást helyezett kilátásba. Lukasenko stábja a grassroot kampányt a belügyi szakszolgálatok szíves közreműködésével végezte (amelyek szoros kapcsolatban állnak az orosz társszervezetekkel). Az ellenzéki jelöltek nem állíthattak szavazatszámlálókat, a nemzetközi ellenőrzés hézagos volt. Azt a néhány ezer, nagyon bátor embert, aki Lukasenko győzelmi bejelentése után a minszki Október téren követelt új, igazi választást, a rohamrendőrség a múlt hét végén brutálisan szétkergette. Sokuk sorsa azóta ismeretlen; és semmi okunk arra, hogy ne tételezzük fel súlyos bántalmazásukat.

Mindez számunkra leginkább a miheztartás végett fontos. Persze, persze, Magyarország az unió tagja, s ha már Brüsszel a hangoskodáson kívül konkrét intézkedéseket nem tart indokoltnak, legalább a saját kormányunk tehetne néhány gesztust. Nem lenne túlzott elvárás: különösen, hogy Lukasenko ellenfelei az életükkel játszanak, s másban, mint a nemzetközi nyomásban, aligha bízhatnak. De ha már a köztársaság kormánya szarik bele (biztos nem érnek rá), legalább mi ne tekintsük a tüntetőket tiszteletre méltó, ám a világpolitika realitásairól alulinformált fantaszták maroknyi csoportjának. Hisz oly sokat kockáztatnak – miközben nem akarnak mást, csak azt, ami nekünk már régóta természetes.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.