Melyik a lényegesebb elem ebből a hírből? Hogy két olyan kibékíthetetlen ellenfél, mint Irán és Szaúd-Arábia március 10-én bejelentette, két hónapon belül helyreállítják a diplomáciai kapcsolataikat? Vagy hogy ezt Kína közbenjárásával, Pekingben tették meg?
Korai lenne megmondani, hiszen a nagy fordulat következményei még nem látszanak, de öt dolog már most világos.
Az első, hogy Kína elérte azt, amire egyetlen más nagyhatalom sem volt képes. Oroszország meg sem próbálhatta volna ugyanezt, mert lejáratta az ukrajnai kudarc, és túl szoros kapcsolatban is van Iránnal ahhoz, hogy Szaúd-Arábia elfogulatlan közvetítőnek tekintse. Az Egyesült Államok viszont Rijádhoz áll közel, és enyhén szólva túl kritikus a mullahok rezsimjével szemben ahhoz, hogy Teheránnak egyáltalán eszébe jusson közvetítő szerepet bízni rá a szaúdi monarchia irányába. Az Európai Uniót még nem tekintik olyan politikai uniónak, amely képes lenne tényezőként fellépni a nemzetközi színtéren, és egyetlen állama, még Franciaország sem mondhatja el magáról, hogy önálló világpolitikai szereplő lenne.
Kína viszont, a világ második gazdasági hatalma és az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja annál is inkább megteheti ezt, mivel jó viszonyban van a Közel-Kelet összes országával, köztük Iránnal, Szaúd-Arábiával és Izraellel is. Régóta álmodozik róla, hogy a nemzetközi politikai színtér egyik kulcsszereplőjévé váljon. Ez most különösen nehéz terepen sikerült neki, és ez az eredmény valódi nagyhatalommá teheti, politikai és nem csak gazdasági értelemben. Hogy Kína képes lesz-e hasonló bravúrra az ukrajnai tárgyaláson is, az még nem derült ki. Sokkal nehezebb feladat, de nem lehetetlen.
Mindenesetre, és ez a második megfigyelés, a Moszkva és Peking által is hangoztatott „korlátlan orosz-kínai barátságban” Kína teljesen más súlyt képvisel, mint Oroszország. Oroszország az összes határán elveszítette a befolyását, és elszigetelődött a nemzetközi színtéren. A már említett múlt heti megállapodás rámutat, hogy mi lett belőle Ukrajna lerohanásával: hanyatló és szegény hatalom, amely még a Közel-Keleten is csak másodhegedűs Peking mellett, hiába vetette meg ott a lábát azzal, hogy megmentette a bukástól Bassar el-Aszadot.
A harmadik észrevétel, hogy a századunk első évtizedeiben eltűntek a világból a hatalmi tömbök. Ha egy olyan hosszú ideig amerikai védelem alatt álló ország, mint Szaúd-Arábia, megengedheti magának, hogy együttműködjön Kínával, akkor ez nem jelent mást, mint hogy most már minden ország úgy játssza a szerepét, ahogy jónak látja, és ahogy a saját érdekei megkövetelik. Új korszak nyílt meg, a nemzetközi anarchia korszaka.
A negyedik megállapítás, hogy a Rijáddal kötött kompromisszum azt jelenti: az iráni rezsimnek most muszáj arra a belpolitikai kihívásra összpontosítania az erőit, amellyel az elmúlt hat hónapban szembesült. Ez az iráni teokrácia gyengeségének beismerése.
Az ötödik észrevétel: a Szaúd-Arábiával kötött megállapodás segítségével az iráni rezsim minden bizonnyal képes lesz elhárítani az izraeli fenyegetést, nevezetesen, hogy Izrael bombázni kezdi az iráni nukleáris létesítményeket. Létezett egy arab-izraeli front a perzsa-síita Iránnal szemben, de ennek Szaúd-Arábia pénteken hátat fordított, és a békét választotta az Iránnal vívott regionális erőpróba helyett. Ennek a játszmának Benjamin Netanjahu a nagy vesztese.
(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)
(Címlapképünkön: Ali Samháni, az iráni nemzetbiztonsági tanács vezetője, Vang Ji kínai államtanácsos, a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottsága Főhivatalának igazgatója és Muszaid al-Aiban, Szaúd-Arábia nemzetbiztonsági tanácsadója (b-j) Pekingben 2023. március 10-én. Irán és Szaúd-Arábia a találkozót követően bejelentette, hogy helyreállítja diplomáciai kapcsolatait. Fotó: MTI/EPA/NOURNEWS AGENCY)
