Bohumil Hrabal cseh író kiesett az ablakon és meghalt

  • 1997. február 6.

Publicisztika

Azt ugye ismerjük, a Karinthyt, az Így írtok tiből a Marianne három szíve címűt, amiben a Szobalány folyton bejön, és ilyeneket mond, hogy méltóságos asszonyom, a kis Jacques beleesett a hordóba, és most nem találjuk a lekvár alatt, továbbá a méltóságos úr az V. emeletnél tart.

Vagy valami hasonló: de kinek van ideje idézetet pontosítani, filologizálni, miközben jelentős irodalmi személyiségek zöttyennek az ember nyakába, még csak ki se írják, hogy vigyázz, a tetőn dolgoznak a sunyi kis párkák vagy azok a pufók kis közép-európai zsírangyalok, akik kisorsolták közötte azt az öt emeletet, miközben a Zrínyi vadkanjának mintájára néhány prágai bérgalambot uszítottak rá, megfeledkezvén arról - vagy épp nagyon is a tudatában léve annak -, hogy H. maga is kedvelője (volt) a vaskos tréfáknak, olyannyira, hogy tán még röptében is röhögött, ha máson nem, hát azon, hogy valami hasonlót, valami szintén a katasztrófa és a seggre esés határmezsgyéjén járó történetet már ő is leírt, nem is egyszer. (Méltóságos asszony, a kis Alajos felrobbantotta a gázórát, és a méltóságos úr a IV. emeletnél tart.)

Illetve dehogy röptében, zuhantában, amiben a Dosztojevszkij-szisztémát ismerhetni fel, amikor Zoszima sztarec holtteste a ravatalon szaglani kezd, hogy a testnek abból a megaláztatásából szárnyaszegetlenül reppenhessen fel a lélek. (Méltóságos asszony, a kis Marguerite gyermeket szült a néger inasnak, és a méltóságos úr a III. emeletnél tart.) Bohumil sztarec teste a neki kijáró repülés helyett a zuhanást (Méltóságos asszony, a kis Evelyne nadrágot húzott a fejére, és lelőtte a házitanító urat, és a méltóságos úr a II. emeletnél tart.) választotta, hogy elhagyja ezt a sanda és csúfondáros világot, ezt a táptalaját megannyi ízetlen tréfának, melyben a csattanót (Méltóságos asszony, a kis Rodolphe kicipelte Mérimée úr holttestét a szobából, és csúzlit csinált a hulla füléből, továbbá a méltóságos úr az I. emeletnél tart.) aztán a házmester dolga felmosni a járdáról - de csak a teste ér el a földszintre, a lelke, barátaim, az köztünk él, azt felcsipegették a túlságosan zajos galambok, csak győzzük kalapunkról lekaparni megkésett üzeneteit az elkövetkezendőkben.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.