Publicisztika

ANarancs nemrégiben hosszú cikket közölt arról, hogy az európai jogszabályok magyarra fordítása közben bizonyos nehézségek mutatkoznak. Szűkre szabott költségvetési keret, alulképzett fordítók, túl sok szöveg, némi mutyizás. A kérdés mindazonáltal nem tűnik túl fontosnak: mintha az Európai Közösség dokumentumaiban, az országjelentésekben, a bizottság szakmai anyagaiban jelentéktelen értelmezési nehézségekről lenne szó.

Hol volt, hol nem volt, a sűrű mikrofonerdőn túl, ott ül Pokorni Zoltán a sajtótájékoztatón, és láthatólag megrendülten (hogy visszafogottan-e, arról később), látszólag akkurátusan (mindenesetre tűrhető, a hírértéknek megfelelő ökonómiával) elővezeti a sztorit. Még elektronikus újságíróként is megérzed a jelölők hatalmát, revelatív erejét: tudod, hogy a síráskényszer autentikus. A közönség(es) ünnepélyes lesz. Média ezerrel dolgozik a sztorin. Nyilatkoznak az illetékesek, minden politikus átteker az emberileg frekvenciára, őszintén sajnálja, és mindenképpen biztosít arról, hogy ők a pártban speciel mindig is azért küzdöttek, hogy ilyesmi soha többé ne fordulhasson elő. Nemzetijobb üzenet: erkölcsileg mi ilyenek vagyunk (gecik, látjátok, a Medgyessy bezzeg, ávós köcsög, bazzeg, mondjon le). Ballib reakció: hja, a múlttal számolni kell, sajnálatos, ha valaki ilyen késedelmes (de hát a jövőt is mi kezdtük el korábban, bocs). ´93 óta történelmi kontinuitás: a ballib azt bizonyítja, hogy az ellenfél buta, a nemzetijobb azt, hogy az ellenfél gonosz. (Mulatságos, hogy Horn és Orbán retorikája is erre épült.) Na, és éppen ez a kettő a fő oka annak (a legújabb statisztikák szerint), hogy ilyen dolgok sajnos előfordulhattak, de már a jó úton vagyunk stb. Ebben az esetben persze a nyilvános politikai diskurzus nem az a piac lenne, ahol mindenki lázasan gyűjti befelé az ellenség lelkiismeretét terhelő bizonyítékokat, mert így még a Jó és az Ész világméretű összecsapásáig se jut el a magyar, pedig az is milyen rossz op(pozí)ció, csak addig, hogy a ballibet lebutítja, a nemzetijobbot gonoszszá teszi.

´56-os szagot érzek a levegőben - mondja egy hibbant nyugdíjas a Kossuth téren -, forradalmat csinálunk.

Próbáljunk a sport nyelvén szólni, hátha abból ért a polgár.

Magyarország miniszterelnökét ma bizonyosan Medgyessy Péternek hívják. Medgyessy Péter legitim miniszterelnök lesz a jövő héten is. Magyarország választópolgárainak többsége rá szavazott, s jelenleg semmi olyan törvényi kötelezettség nem áll fenn, amelynek értelmében nem neki kellene a továbbiakban betölteni e pozíciót. Lemondani legfeljebb a lelkiismeretére hallgatva mondhatna le, de nem fog. A saját logikája szerint nincs is rá semmi oka. Hisz evvel legfeljebb azt korrigálná, hogy a benne bízókat késve tájékoztatta múltjának egy darabjáról.

AMedgyessy-ügy kirobbanását követő pengeváltások alapján a közvélemény akár arra a téves következtetésre is juthatott, hogy a Medgyessy-ügy valójában nem Medgyessy Péterről, hanem a Magyar Nemzet által elkövetett államtitoksértésről, esetleg a "véleményformáló értelmiség" közéleti szerepéről, politikai felelősségéről szól. Nyilván elkerülhetetlen annak tisztázása, hogyan került a "második nyilvánosság" birtokába a pártállami Belügyminisztérium III/II-es csoportfőnökségének dokumentuma, és lehet vitát indítani közírók, politológusok és filozófusok túlzottnak vagy éppen túldimenzionáltnak tartott befolyásáról is, mindezen kérdések tisztázására azonban nem a Medgyessy-ügy előtt és helyett, még csak nem is amellett kell sort keríteni. A Medgyessy-ügy ugyanis - és ez, szerintünk helytelenül, nem derült ki lapunk múlt heti vezércikkéből - magáról Medgyessy Péterről szól. A rendszerváltás ötödik szabadon választott kormányfőjéről, aki elfelejtette választóit tájékoztatni múltjának röpke fél évtizedéről, aki a Magyar Népköztársaság (a Magyar Nemzet által már megsértett) államtitkának védelmét fontosabbnak tartotta egy, a Magyar Köztársaság Országgyűlésében neki feltett kérdés megválaszolásánál, és aki az utolsó utáni határidő elmúltával, jól neveltnek távolról sem nevezhető spéttel, beszámolt múltjáról az Országgyűlésnek, egyben operatív tiszti tevékenysége fölött érzett büszkeségének is hangot adott.

Küzdelmes idők várnak az áprilisi országgyűlési választások eredményeként kormányra került pártokra: a társadalmat úgymond kettészelő lövészárkok betemetésére és az ideológiai bozótharc befejezésére tett ígéretük teljesítése mellett nem feledkezhetnek meg arról sem, hogy - tekintettel ellenzékük parlamenti erejére és parlamenten kívüli nyomulására - nem érhetik be áprilisi szavazótáboruk egyben tartásával, jelentősen növelniük kell támogatottságukat. Ez az MSZP-re éppúgy vonatkozik, mint az SZDSZ-re, ám az utóbbi helyzete annyival súlyosabb, hogy következő négy éve az előző választási ciklushoz hasonlóan a túlélésért folytatott küzdelemről fog szólni, támogatottságának a jelenlegi szinten történő megrekedése több lenne, mint kockázatos. Csak kitartó törzsszavazóikra támaszkodva a szocialisták 2006-ban ellenzékben, a szabaddemokraták pedig könnyen házon kívül találhatják magukat.

Orbán Viktor azzal riogatott a két forduló között, hogy Medgyessy a 13. havi nyugdíjat az emelt gázszámla kompenzációjának szánja.

Az elmúlt hónapban több helyen is (na, hol, a bulvárban meg valami szép, színes magazinban) olvastunk egy hirdetést. Egy vérbeli profi ajánlotta szolgáltatásait. Ha szórakozni kíván, ne bízza a véletlenre, házibulijába, baráti találkozójára, zárszámadására, gyerekzsúrjára hívjon nagy tapasztalatú, hivatását nagy múltjával és fényes jelenével hitelesítő mókamestert, meglátja, lesz ott ereszd el a hajam, szolid díjazás, elegancia és egy híresség megrendelőre vetett dicsfénye, a hülyének is megéri. A hirdetés feladójának referenciái között, ki ne tudná, olyan tekintélyt parancsoló gesztusok szerepelnek, mint a Három kívánság című televíziós sikertörténet, illetve 1049 különösen nagy érdeklődést kiváltó, Balaton körüli, kelet-magyarországi, sőt felvidéki ORI-turné nagyvonalú levezénylése, mint "Vidám percek a szilveszteri műsor kedvenceivel", "Nóta és hahota", "Tavaszi dévajságok".

Tévedtek, akik azt gondolták: Magyarország megúszhatja az igazi ügynökbotrányokat. Torgyán József és Csurka István első ciklusbeli ügye könnyed vígjátéknak tűnik a miniszterelnök körül az elmúlt héten történtekhez, hát még a lengyelországi botrányokhoz képest. De tévednek azok is, akik abban bíznak, ebben a kényszerhelyzetben végre hozzá lehet kezdeni az ügynökkérdés jó megoldásához. Túl sok alkotmányos értéket és politikai érdeket kell összeegyeztetni; és aligha van olyan törvényi szabályozás, amely egyszerre és maximálisan megfelel olyan igényeknek, mint az állambiztonsági iratokban szereplő emberek személyes adatainak védelme, a közélet átláthatósága, a múlt megismerése és a jogállami körülmények között is méltányolható titkosszolgálati érdekek.

Idén április 7-én és 21-én általános országgyűlési választásokat tartottak Magyarországon. Bár a kampányban az akkori kormánypártok számos alkalommal megsértették a jelöltek esélyegyenlőségét szavatoló törvények betűjét és szellemét, maguk a választások demokratikusan és korrektül zajlottak. Nyert a Magyar Szocialista Párt, amely az Országgyűlésbe szintén bekerült Szabad Demokraták Szövetségével koalícióra lépve május végén megalakította a köztársaság új kormányát.

Apolitikusok és a nemzetközi sajtó a múlt hónapban ünnepélyes keretek között, gyors egymásutánban háromszor is végleg lezárták az egyébként már rég lezárult hidegháborút. Előbb az Oroszországnak a huszadik NATO-fotelt felajánló reykjavíki külügyminiszteri találkozón (május 14.), majd az atomrobbanófejek számát csökkentő moszkvai Bush-Putyin-csúcson (május 23-24.), végül a NATO-Oroszország Tanácsot életre hívó római NATO-csúcs kapcsán (május 28.). Gyanítjuk, nem lesz ez másként az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének novemberi prágai csúcstalálkozóján sem, ahol a "big bang" (vagyis a hét tagjelölt meghívása) ad majd kiváló alkalmat a hidegháború ismételt, végleges, látványos befejezésére. Pedig az elmúlt hónapban történelmi értelemben nem történt semmi rendkívüli, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy Oroszország - szeptember 11-ét követő politikájának mintegy elismeréseként - ismét lehetőséget kapott arra, hogy immár normális európai hatalomként kapcsolódjon be az európai biztonságpolitika folyamataiba és a világ gazdasági vérkeringésébe.

Emlékeznek Duff piruettjére a spanyol-íren? Diouf merész vetődésére a Szenegál-Uruguayon? És Macduffra a Macbethből? Vagy Todo ipponjára az orosz versenyzővel szemben az első körben, amiből nem lett büntető? Hierro esetére, aki megfogta ugyan Quinn pendelyét egy beadásnál, de az idős sportembernek jól láthatóan esze ágában sem volt felugrani? A dél-koreaiaknak megadott jogtalan tizenegyesre az olasz meccsen? Hát a valóban gáncsoltaknak a vélt műesésért kiosztott sárgák gyűjteménye megvan? Az igaztalanul vádoltak szomorú seregét ki vigasztalja meg, a félhülye Lopez Nieto által lebüntetett Nationalelfet ki pótolja kár? És azon szabályos gólok szerzőit, akiket a lesre lendülő partjelzői zászló fosztott meg örömüktől? Vierit (a horvátok ellen) és Morientest (az írek ellen) ki viszi át a túlsó partra? Ki magyarázza meg Székely Ferencnek, hogy Tomasson nem kézzel, hanem mellel vette le a szenegáliak ellen?

"Sikerült olyan partnereket találni a magyarországi cigányságon belül, akik hajlandók voltak leszállni a megélhetési romákra jellemző útról, amit Horváth Aladár képvisel" - jelentette ki egy márciusi tatabányai választási fórumon Kövér László, a Fidesz akkori ügyvezető alelnöke a Fidesz- Lungo Drom megállapodás indoklásaként. A bíróság hétfőn meghozott elsőfokú ítélete szerint Kövér megsértette a polgárjogi aktivista személyiségi jogait, és ezért kártérítést kell fizetnie, valamint két napilapban saját költségén meg kell jelentetnie az ítélet rendelkező részét.