Gavra Gábor: A fiatalok és a "másik Magyarország"

publikálva
2002/27. (07. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Küzdelmes idők várnak az áprilisi országgyűlési választások eredményeként kormányra került pártokra: a társadalmat úgymond kettészelő lövészárkok betemetésére és az ideológiai bozótharc befejezésére tett ígéretük teljesítése mellett nem feledkezhetnek meg arról sem, hogy - tekintettel ellenzékük parlamenti erejére és parlamenten kívüli nyomulására - nem érhetik be áprilisi szavazótáboruk egyben tartásával, jelentősen növelniük kell támogatottságukat. Ez az MSZP-re éppúgy vonatkozik, mint az SZDSZ-re, ám az utóbbi helyzete annyival súlyosabb, hogy következő négy éve az előző választási ciklushoz hasonlóan a túlélésért folytatott küzdelemről fog szólni, támogatottságának a jelenlegi szinten történő megrekedése több lenne, mint kockázatos. Csak kitartó törzsszavazóikra támaszkodva a szocialisták 2006-ban ellenzékben, a szabaddemokraták pedig könnyen házon kívül találhatják magukat.

Küzdelmes idők várnak az áprilisi országgyűlési választások eredményeként kormányra került pártokra: a társadalmat úgymond kettészelő lövészárkok betemetésére és az ideológiai bozótharc befejezésére tett ígéretük teljesítése mellett nem feledkezhetnek meg arról sem, hogy - tekintettel ellenzékük parlamenti erejére és parlamenten kívüli nyomulására - nem érhetik be áprilisi szavazótáboruk egyben tartásával, jelentősen növelniük kell támogatottságukat. Ez az MSZP-re éppúgy vonatkozik, mint az SZDSZ-re, ám az utóbbi helyzete annyival súlyosabb, hogy következő négy éve az előző választási ciklushoz hasonlóan a túlélésért folytatott küzdelemről fog szólni, támogatottságának a jelenlegi szinten történő megrekedése több lenne, mint kockázatos. Csak kitartó törzsszavazóikra támaszkodva a szocialisták 2006-ban ellenzékben, a szabaddemokraták pedig könnyen házon kívül találhatják magukat.

A két párt egyedülálló lehetőséget kapott választóitól: a változatlanul, bár mérséklődő ütemben növekvő nemzetgazdaság bázisán, a MIÉP nélküli parlamentben hozhatták létre a Fidesz nélküli kormányt. Minden feltétel adott ahhoz, hogy kormányzásukkal ne csak megőrizzék szavazóik szimpátiáját, de megbontsák a látszólag szilárd és a polgári körök révén szervezett formát is öltő jobboldali tábort.

H

Kérdés, hogy a kormánypártok törzsszavazóik mellett mely társadalmi csoportokra számíthatnak bázisuk növelésében. Alapvető tévedés, hogy - mint Arató András a Magyar Narancs április 10-i számában a liberálisoknak tanácsolta - a két kormányerőnek a következő éveket egymás szavazóinak lenyúlásával kellene töltenie. Nem csupán amiatt, amit Seres László vetett Arató ellen az Élet és Irodalomban április 26-án, jelesül, hogy az MSZP és az SZDSZ által felkínált világkép gyökeresen, bár remélhetőleg nem kibékíthetetlenül eltér egymástól. Arató felvetése ellen komoly politikai megfontolások is szólnak: az MSZP és az SZDSZ stratégái az 1998-as kampányban súlyos hibát követtek el, amikor a nagyobbik kormánypárt és a Fidesz közötti küzdelmet eldöntöttnek vélve "csak abban" láttatták a választás tétjét, hogy a szocialista-liberális kormányban milyen súlya lesz a szocialista és mekkora a liberális pártnak. Ma világosnak kell lennie számukra, hogy a pártjaik közötti legkisebb torzsalkodás a Fidesz újbóli kormányra kerülését hozhatja magával. Ennek elkerülése pedig a magukat áprilisban "kormányváltó erőkként" meghatározó pártok legfontosabb kötelessége. Egymás szavazóinak lenyúlása helyett a szocialista és szabaddemokrata stratégák legfontosabb feladata csak pártjaik együttes támogatottságának lehető legnagyobb mértékű növelése lehet. Nem egymás, hanem a Fidesz rovására lehet és kell megerősödniük, mégpedig annak a célcsoportnak a körében, amely koránál fogva nyitott lehet - és meggyőződésem szerint nyitott is - akár a baloldali, akár a liberális értékek befogadására. Természetesen nem a legnagyobb ellenzéki párt által sikeresen integrált hagyományosan jobboldali szavazói csoportok valamelyikéről, hanem a ma zömmel a Fideszt választó fiatalokról van szó. A 2002-ben kormányra került pártoknak, ha hosszú távon kívánják megakadályozni a jobboldal kormányra kerülését, a 2002-es és 2006-os első választók körében is le kell győzniük a Fidesz - MPP-t. Nem kis feladat, de egyáltalán nem lehetetlen vállalkozás.

H

Orbán Viktor a fején találta a szöget, amikor kijelentette: pártja, illetve az általa vezetett "polgári összefogás" soha nem volt olyan erős, mint a 2002-es országgyűlési választás két fordulója között. Orbánnak sikerült az, amiről Antalltól Torgyánig a 90-es évek összes jobboldali vezetője álmodott: úgy integrálni a Kisgazdapárttól a MIÉP-ig valamennyi jobboldali erő szavazóbázisának jelentős részét, hogy eközben nem találkozott érdemi ellenállással az önnön létezéséről a közvéleményt egyre reménytelenebbül győzködő jobbközép vezetőinek részéről. Csurka taccsvonalon kívül; a Kisgazdapárt szabadlábon lévő egykori vezetőinek egy része Fidesz-kongresszusokon házal politikai túlélése érdekében, a többiek nem számítanak; a Békejobbot egykor életre hívó, majd ebbéli szövetségeseit habozás nélkül eláruló Dávid Ibolya hiába demonstrálja különállását és bélyegzi meg a karizmatikus igazságügyi exállamtitkár és nyelvészfenomén Hende Csaba dezertálását, többé maga sem léphet ki a megélhetési pártelnök szerepéből.

A Fidesz több mint a hazai jobboldal vezető ereje: gyakorlatilag azonossá vált vele, miután sikerrel monopolizálta a jobboldali törzsszavazók eléréséhez szükséges eszközök, mindenekelőtt a történelmi egyházak és a "polgári" sajtótermékek használatát; ezek együttműködése a következő években az összes egykori "keresztény-nemzeti erő" szavazóbázisának a támogatását biztosítja számára. Ezen felül pedig sikerült besöpörniük az 1998-as és 2002-es első szavazók voksainak mintegy négyötödét is. Ez azonban korántsem Gyulay megyéspüspöknek vagy a pénteki Sajtóklub szellemóriásainak a meggyőző erejét dicséri.

Érthető az igyekezet, amellyel a Fidesz ideológiai alapú magyarázatokat igyekszik találni a legfiatalabb szavazók támogatásának megszerzésére: Orbánék ezekkel a magyarázatokkal igyekeznek elhitetni magukkal, hogy az ebben a korosztályban talán számukra is váratlanul megszerzett támogatottságuk magától értetődően kitart 2006-ig. Tévedés azonban azt hinni, hogy a Testnevelési Egyetemen, a Kossuth téren és a Millenáris Parkban Orbán Viktor iránti rajongásuknak tanújelét adó tizen- és huszonéves magyar állampolgárok többsége a kokárdás-millenniumos-szentkoronás magyarkodás, Lovas és Bayer őrjöngései, esetleg a katolikus papság agitációja miatt zarándokolt el a jobboldal politikai gyűléseire. A Fidesz nekik nem ideologikus frázisokat kínált támogatásukért cserébe, hanem egy, az ő nyelvükön is folyékonyan beszélő vezetőt, valamint - különösen a két választási forduló között - a közösen megélt, és a résztvevők által heroizált és romantizált küzdelem közösségi élményét. Hazájuk korban hozzájuk legközelebb álló politikusai (szavakban) felnőttszámba vették őket, és (szavakban) egyenrangú partnerként kérték segítségüket az első fordulós bukta után.

A Fidesz a magyarországi pártok közül elsőként ismerte fel, hogy téves, illetve megváltoztatható a huszonöt évesnél fiatalabb korosztály apolitikus, individualista világszemléletéről a hazai politikai elitben kialakult kép; a korosztály közéleti passzivitása a feléjük irányuló politikai tartalmú üzenetek hiányára és nem kellően hatékony célba juttatására, nem pedig a fiatalok közügyek iránt érzett eredendő szkepszisére vezethető vissza. A Fidesz vezérkarának tagjai arra is rájöhettek, hogy a célközönségüktől őket elválasztó, a rivális pártok vezetőinél lényegesen kisebb korkülönbség révén akkor is elnyerhetik az első választók szimpátiáját, ha aktuálisan hirdetett ideológiájuk idegen ettől a korosztálytól. Tovább növelte esélyüket, hogy a baloldali és liberális értelmiségi és politikai elit tagjai javarészt egyetlen nemzedékhez, az úgynevezett "nagy generációhoz" tartoznak, akik a nyolcvanas évek második felében megindult politikai-gazdasági átalakulás, majd a rendszerváltás során kerültek a politikai, gazdasági és kulturális szféra vezető pozícióiba (a reformközgazdászok, a demokratikus ellenzék tagjai, a lakitelki MDF-alapítók egy része). A "nagy generáció" tagjai részben az őket az 1998-as és 2002-es első szavazóktól elválasztó korkülönbség, részben pedig a "Fidesz-generációnál" erősebb csoporttudatuk miatt nehezen értetik meg magukat a legfiatalabb választókkal, akik kulturális orientációjához sokkal inkább illeszkednek a Philip által konferált millenáris parkbeli happeningek, mint a változatlanul Bródy János zenei hegemóniájára épülő, posztchartás demokráciaféltő szeánszok. A középkorú politikai elit és a felnőtt társadalomba frissen belépő szavazók közötti nemzedéki-kulturális távolság magától értetődően teremtette meg a rendszerváltozás után szocializálódott fiatalok igényét egy őket megszólítani tudó vezetőre, Orbán Viktor pedig kielégítette ezt az igényt. Míg a Fidesz az Országházba hurcolt Szent Koronával a vallásos, a Terror Házával pedig az antikommunista jobboldal szavazóit kötelezte le, addig Orbán szónoki képességeivel az előző két csoporttól teljesen idegen fiatal választók között tarolt. A Fideszre e körben leadott szavazatok jó része nem jobboldali, nem vallásos, nem antikommunista, de nem is a szó szoros értelmében vett Fidesz-szavazat volt: 2002-ben az először és másodszor szavazó magyar állampolgárok négyötöde Orbán Viktort választotta. Választásuk nem ideológiai kötődésüket, hanem személyes szimpátiájukat, továbbá Orbán szónoki és vezetői képességeit minősíti, és rámutat az MSZP és az SZDSZ vezetőinek a felnőttkor küszöbén álló honfitársainkkal folytatott kommunikációjának kudarcára. Ha a baloldal és a liberálisok leszámolnak azzal a tévképzettel, mely szerint a legfiatalabb szavazók négyötöde konzervatív-jobboldali beállítottságú, lehetőségük nyílik arra, hogy bebizonyítsák ennek ellenkezőjét.

H

Ha a 2002-ben kormányra került pártok úgy gondolják, hogy nem érdemes lemondaniuk a legfiatalabb választók szélesebb körének megnyeréséről, akkor éppen azokon a területeken kell megkezdeniük a megnyerésükért folytatott küzdelmet, ahol a Fidesz vezette kormány (propagandája ellenére) deficitet halmozott föl velük szemben. A felsőoktatás versenyképességének biztosítása, a kényszersorozás eltörlése, az idiotisztikus drogszabályozás (egyelőre sajnálatos módon elnapolt) megváltoztatása esélyt teremthet arra, hogy a jelenlegi kormánypártok négy év múlva legyőzzék a Fideszt a huszonöt év alatti választók körében.

Mindez azonban kevés: a Fideszt - ezt 1998 óta tudjuk - csak jól átgondolt, offenzív és agresszív kommunikációs stratégiával lehet legyőzni. A kormánypártoknak fel kell készülniük a huszonöt évesnél fiatalabb választók elhódításáért a Fidesszel folytatandó négyéves kommunikációs hadviselésre. Ezt a küzdelmet csak olyan politikusok felvonultatásával lehet megvívni, akik életkoruknál és kommunikációs képességeiknél fogva meg tudják jeleníteni előttük a Fidesszel szembeni baloldali és liberális ifjúságpolitikai alternatívát, mondanivalójuk minél közérthetőbb tolmácsolására törekedve (ebben van mit tanulniuk Orbán Viktortól). A 2006-ban első, illetve második alkalommal szavazó honfitársainknak világosan kell látniuk az SZDSZ és a Fidesz társadalomfelfogása közötti különbségeket, és ezek gyakorlati lecsapódását. Az MSZP-nek és az SZDSZ-nek az elkövetkező négy évben a fiatalok előtt ellen-Fideszként kell megjelenniük, az ISM és az oktatási tárca minden intézkedésének, irányítóik minden gesztusának a Fidesz ifjúságpolitikájának elutasításáról és az azzal szembeni alternatíva életképességének bizonyításáról kell szólnia. Világossá kell tenni: a fiatalok számára Magyarországon nem csak a Fidesznek van mondanivalója. A jobboldal és a kormánypártok elképzeléseinek különbségei határozottan képviselhetők és hatásosan kommunikálhatók. A teljesség igénye nélkül: a fegyverforgató férfi orbáni ideája helyett az SZDSZ és az MSZP a piacképes diplomával rendelkező fiatal alternatíváját kínálja, a kiemelten támogatott egyházi oktatás helyett a világi közoktatás sokszínűvé tételére és a benne dolgozók anyagi megbecsülésére helyezi a hangsúlyt, a háromszoba-háromgyerek-négykerekes orbáni jövőkép helyett a családtervezés szabadságát és az otthonteremtés családmodelltől független támogatását ajánlják a pályakezdőknek.

Ha a baloldali és a liberális politikai pólus nem mond le a 2002-ben a Fideszt választó fiatalok megnyeréséről, és amiben csak lehetséges, támaszkodik saját politikusi utánpótlásának munkájára, áthidalható a kormánypártok mai vezetői és a huszonéves szavazók közötti életkori szakadék. Utóbbiak ma a Fidesz és szatellitszervezetei stabil támogatóinak tűnnek, de ideológiai kötődésük lazasága vagy éppen hiánya következtében a jobboldal mostani tömegbázisának Achilles-sarkai lehetnek.

publikálva
2002/27. (07. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk