Antal Dániel: Verseny lesz az magyarul

publikálva
2002/28. (07. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

ANarancs nemrégiben hosszú cikket közölt arról, hogy az európai jogszabályok magyarra fordítása közben bizonyos nehézségek mutatkoznak. Szűkre szabott költségvetési keret, alulképzett fordítók, túl sok szöveg, némi mutyizás. A kérdés mindazonáltal nem tűnik túl fontosnak: mintha az Európai Közösség dokumentumaiban, az országjelentésekben, a bizottság szakmai anyagaiban jelentéktelen értelmezési nehézségekről lenne szó.

ANarancs nemrégiben hosszú cikket közölt arról, hogy az európai jogszabályok magyarra fordítása közben bizonyos nehézségek mutatkoznak. Szűkre szabott költségvetési keret, alulképzett fordítók, túl sok szöveg, némi mutyizás. A kérdés mindazonáltal nem tűnik túl fontosnak: mintha az Európai Közösség dokumentumaiban, az országjelentésekben, a bizottság szakmai anyagaiban jelentéktelen értelmezési nehézségekről lenne szó.

A látszat azonban csalóka. Az európaiak és a magyar kormány között nem csak nyelvi szakadék van. A felszín alatt inkább a Szentírás fordításának problémáival találkozunk: egy olyan közösség törvényszövegeit kell magyarra átültetni, amely egy más értékrendszeren alapuló más társadalomban született. A probléma hermeneutikai mélységű. A magyar fordító egy olyan országhoz próbálja igazítani a fordítást, amilyen Európában nincsen, az európaiak meg egy olyan világ szabályait alkották meg a jogszabályokban, amilyet a magyarok még soha nem tapasztaltak meg a sajátjukként. A két fél két különböző világról beszél. Most, hogy a csatlakozási tárgyalások a hajrába érnek, kiderülhet, hogy senki nem úgy gondolta, ahogy eddig azt a másik hallotta.

H

Az Európai Közösség olyan piacgazdaságot szeretne látni, ahol nem éri hátrány a gyengébbeket vagy a kisebbeket, és ahol a gazdasági élet szereplői tisztességes versenyt folytatnak az európai piac igen szigorú szabályai szerint - a tagállamok mindenféle átláthatatlan és ellenőrizhetetlen szándékú kavarása és támogatásai nélkül. Úgy tűnik azonban, a magyar kormány és a közösség évtizedes tárgyalása során mostanra válik világossá, hogy mást értenek versenyen, vállalkozáson, gazdasági szereplőn és főleg állami támogatáson ők, és mást mi. Az elvileg eurokonform magyar versenytörvény hatálya természetes és jogi személyekre terjed ki, illetve jogi személyiség nélküli társaságokra, vagyis elsősorban emberekre és vállalatokra (illetve külföldi vállalatok hazai telephelyeire, fióktelepeire). A közösségi versenyjog elmés magyar fordítása "vállalkozásokról" beszél, ami nem teljesen felel meg az angol "undertaking" szónak. Csakhogy vállalkozásnak (angolul: enterprise) fordítani az undertakinget több mint fordítói baki. Az európaiak ugyanis kötik az ebet a karóhoz: szerintük az undertaking kifejezés kiterjed minden, alapvetően gazdasági kooperációra létrejött szerveződésre, függetlenül attól, hogy az formális vagy informális szervezet-e, hogy van-e alapító okirata vagy nincs. Az ő versenyjoguk szabályai szerint "vállalkozásnak" minősülnek a világszínvonalú operaénekesek, ha közösen lépnek fel az anyagi haszon érdekében, vállalkozásnak minősülnek az állami hatóságok, az önkormányzati társulások, az állami gazdaságirányítási szervek és az állami vállalatok, a magánvállalkozások, az ügyvédi kamarák, az aranyrészvénnyel rövid pórázon tartott privatizált monopóliumok. Minden elképzelhető profitorientált szerveződés, amely kimerészkedik a piacra.

A magyar versenyjog ennél jóval szűkítőbb értelmű - és ráadásul az elmúlt tizenkét év gazdaságpolitikája kesztyűs kézzel bánt a nemzeti bajnoknak minősített nagyvállalatokkal meg a jelentős alkuerejű nemzetközi cégekkel is.

Az európaiak viszont nem szeretik ezt. Náluk, mondják, egységes közös piac van, és aki azon akar pénzt keresni, annak az európai versenyjog szigorú szabályai szerint kell viselkednie. Különben kitiltják és megbüntetik. Egyetlen "vállalkozás" sem torzíthatja a versenyt a piacon - legyen az önkormányzati társulás, új piacokra kikukkantó "fejlesztési" bank vagy a magasságos Microsoft maga. Talán a magyar politikusok tolmácsgépeiben volt eddig a hiba, talán nem: de az európaiak most azt mondják, hogy ők így és nem másképp értik a magyarok belépését az egységes európai piacgazdaságba.

H

Van egy másik kulcsszó a közösség országjelentésében, ami körül mintha szintén valami kolosszális félreértés alakult volna ki. Az európaiak arról beszélnek, hogy az állami támogatások alapvetően illegálisak, és csak kivételként lehet adni őket. A mieink ezt is elérthették. A fifikás magyar kormányok azt gondolták, hogy állami támogatás az, ami a költségvetési törvényben szerepel. Ha oda netán ciki valamit begyömöszölni, akkor a költségvetési sor helyett pompásan megfelel egy állami garanciavállalás, egy nagyobbacska hitel valamely állami tulajdonú bankon keresztül, tőkepótlás, baráti kölcsön elsejéig - amelyről a garancia és a kölcsön és a tőkeemelés kedvezményezettje éppolyan jól tudja, mint a hitelező, hogy a garancia le lesz híva, és a kölcsön sose lesz visszafizetve.

A baj megint a fordítással lehet. Hiszen az európaiakat nem a költségvetési támogatástól leli a hideg, hanem attól, hogy a piac zűrzavarában az állam szépen megfogja valakinek a kezét, nehogy a szegény párának baja essék a tülekedésben. Az európaiak szerint állami támogatásnak minősül, ha egy "vállalkozás" olyan könnyű feltételekkel jut az adófizetők pénzéhez, amelyek egy másik, kevésbé szerencsés vállalkozástól megtagadtatnak. Vagy úgy, hogy az zavarja a versenyt a piacon. Az európai tárgyalók számára attól még állami marad egy támogatás, ha nem az állam maga, hanem egy általa akár csak részben tulajdonolt vállalat (mondjuk egy erőmű) ad valakinek olcsóbban el valamit, ha egy részben vagy teljesen állami tulajdonú bank - például az MFB - valakinek a piacinál kedvezőbb feltételekkel, alacsonyabb kamattal ad hitelt. Ha egy bank "feltőkésít" egy olyan magántitkosszolgálatot, amit a piac ép ésszel nem tőkésítene fel. Az európaiak állami támogatást látnak akkor, ha az MTV egy gyanúsan kockázatos hitelre állami kezességet kap. Ha a Malévnak kicsit könnyítenek a biztosítási költségein azzal, hogy garanciát vállalnak rá. Az európai tárgyalók nem értik, hogy azonos feltételekkel más vállalkozásokat miért nem akar feltőkésíteni az állami bank, és a kormány miért nem ad garanciát az RTL-nek is. ´k ilyenkor sunyi kivételezést látnak, és ezt büntetni rendelik. Az európai versenybírák balkáni testvéreinktől, a görögöktől meg a közpénzügyekben mindig zavaros baloldali francia, olasz és belga kormányoktól már láttak annyi trükköt, hogy nehéz lesz nekik az adófillérek eltüntetésében újat mutatni. Például külön (európai) jogszabály rendelkezik a piaci kamat alatt felvett hitelek büntetőkamattal terhelt visszafizetéséről. És az európaiak az állami támogatások esetében sem a forrás, sem a címzett tekintetében nem tesznek különbséget magán- és állami vállalatok, önkormányzati és szakmai szervezetek között.

H

Az EU-tárgyalók viszont nem ellenségesek az állami segélyekkel szemben. Sőt maguk is adnának közösségi segélyeket, ha viszonylag hihető volna, hogy azok nem tűnnek el a magyar állam vagy inkább az állam- és pártközeli cégek gyomrában. A közösségi joganyag tekintélyes része foglalkozik azzal, hogy miként lehet, sőt kell támogatást adni azoknak, akik valóban rászorulnak úgy, hogy közben nem szívatjuk meg a kevésbé tűzközeli vállalkozókat, és nem utazik körbe az országon a pénz, hogy minden kanyarban valaki lecsíphessen belőle egy kis sápot. Azok a szabályok, amelyek az állami támogatások elosztását a versenykonformitás szempontjaihoz igazítják, majdnem ezer oldalra rúgnak (plusz a függelékek). Európa nem ellenzi, hogy a fagyoskodó nyugdíjasok kiegészítést kapjanak a fűtésszámlájukhoz, sőt ezt helyes és erényes dolognak tartja: de a segélyt annak kell adni, aki rászorul, nem annak, aki arra hivatkozva akarja lenyúlni, hogy majd ő az állam helyett megsegíti a nyugdíjasokat. A segélyt a legrövidebb úton a rászorulók kezébe kell adni, és az nem épülhet bele az alacsony gázárakat kompenzáló földhivatali illetménybélyegárakba, a zöldséges magasabb petrezselyemáraiba, amivel ő továbbkompenzálja a gázárakat kompenzáló magasabb benzinárakat; a segélyezés aktusába nem kell mindenkit bevonni az Országimázs Központtól kezdve az adót fizető kegytárgyárusokig. Továbbá. Az EU nagyvonalú regionális fejlesztési támogatásokat folyósít - ha biztos lehet abban, hogy azokat az adott térségben élő emberek felelős, hovatovább választott vezetői felelős testületek döntései alapján, nyomon követhetően osztják szét. E célra már az előző kormány alatt is tízmilliárdokat szántak volna, ha az előző kormány el tudta volna hitetni velük, hogy a pénzről valóban a régiókban élők fognak dönteni, és nem fog eltűnni ismerősök és jó barátok által gründolt lovas tanyák, a pannon sár kellős közepébe vert látványfürdők, befolyásos politikusok kerti klozettjéhez vezető vasúti szárnyvonalak, érthetetlen célokat szolgáló kváziállami intézmények útvesztőjében. Ehhez azonban a magyar politikai osztálynak meg kéne bíznia a régiókban, és a csak falból, az "eukonformitás" ürügyén létrehozott regionális szervezetekre kéne bízni ezen summák szétosztását. Az állami költségvetés jelentős részét. Ám e szervek jelenleg a büdzsének csupán az ezrelékeivel gazdálkodhatnak.

H

Az Európai Közösség a tavalyi országjelentésében megsimogatta ugyan a magyar tárgyalók buksiját, de a diplomácia nyelvén közölte az elvárásait is. "Az állami támogatások ellenőrzésére vonatkozó új jogszabályok jelentősen erősítették a rendszert, de még mindig nem teljes körűek" - írták. Szerintük ugyan "az állami támogatások területén az államháztartási törvény módosítása bevezette az állami támogatások nyújtásának a helyi önkormányzatokra is kiterjedő általános tilalmát, míg az általános tilalom alóli mentesítéseket a végrehajtási rendelet részletezi", de az állami támogatásokat ellenőrző nyolcfős (!) "Támogatásokat Vizsgáló Iroda nem hoz kötelező döntéseket. Vitatott esetekben a döntést a kormány hozza meg. Az iroda jogalkalmazási gyakorlata minőségét tekintve jó, de az iroda hatásköre nem kielégítő, mivel nem terjed ki az adókedvezmények rendszerének harmonizálására. Az irodának megfelelő hatáskört és forrásokat kell kapnia, hogy biztosítani tudja az állami támogatások teljes körű ellenőrzését." Az unió diplomatikus: jelentős előrelépésnek tekinti, hogy tíz évvel az átmenet kezdete után elkészült a leltár az - európai értelemben vett - állami támogatásokról (hisz eddig az állam még azt sem vette számba, hogy milyen címeken és milyen réseken folyik el a pénzünk), de dorgál is. Nem nagyon hitték el, hogy a Pénzügyminisztériumon belül létrehozott iroda, amelynek a vezetőjével együtt összesen hét munkatársa van, és amelynek nincsen döntési joga, megreformálhatja a magyar állam furcsa költési praxisát.

H

Az európai kormányként funkcionáló bizottság részét képező verseny-főigazgatóság pár napja kiadott értékelése szerint "a trösztellenes szabályok bevezetéséhez képest az állami támogatások ellenőrzésének bevezetése általában sokkal ellentmondásosabb, lassabb és politikailag kényesebb ügynek bizonyult". Hát persze: ők is tudják, hogy a "kényes" ügyek huszonötszörös áron továbbszámlázott mozgó reterátokat, "második nyilvánosságot", az adófizetők kontójára regionális imperialistát játszó magyar nagyvállalatokat takarnak. E tyúkszaros részletek említése nélkül szögezi le a bizottság: a csatlakozás feltétele az, hogy a jelentkezők számba vegyék, és az unióval - az európai szabályok szerint - jóváhagyassák minden, már meglévő állami támogatásukat. De ez csak a kezdet. Az irodának a közösség szabályai szerint kell nyomon követnie és engedélyeznie minden új állami támogatást - amelyeknek szintén az európai szabályoknak kell megfelelniük.

Dobbanj meg, szív: nem kisebb dolog következne mindebből, mint a "költségvetés reformja" vagy az "egészségügy modernizációja" című 12 éves szomorújáték gyors befejezése. És az uram-bátyám kapitalizmus felszámolása - VIP-hitelestül, Defendestül, Országimázsostul, Happy Endestül, MÁV-val, Malévval, MTV-vel, Magyar Nemzettel, Heti Válasszal, harmincdokumentumos csatornákkal, haveri fejlesztési kölcsönökkel.

H

Az európai szabályok bevezetésének szinte csak nyertesei lesznek. Hiszen legtöbbünk soha nem volt pártközeli vállalkozó, és soha nem élvezte a fifikás magyar piacgazdaság előnyeit. A legtöbbünk számára érthetetlen, hogy miért kerülnek másfélszer-háromszor annyiba a Malév repülőjegyei, mint a versengő európai légitársaságokéi, és miért kell évente minden adófizetőnek súlyos ezresekkel kipótolnia a Malév rossz gazdálkodásának költségeit. Nem értjük, hogy a Ryanair, a világ egyik legnyereségesebb légitársasága hogy a bánatba bírja 10 ezer forint alatt adni az Európán belüli akciós jegyeit, és miért annyi nála egy átlagos repülőjegy ára, mint a Malévnál a legolcsóbb akciós - miközben a Malév gigantikus támogatást kap a soha nem repülő polgároktól. Ahelyett, hogy ezt a pénzt a munkanélküli nincsteleneknek adnánk, és hagynánk, hogy a Ryanair szolgálja ki az utazóközönséget. Elegünk van abból, hogy rossz élmény vonatra szállni Magyarországon, hogy drága és rossz a kiszolgálás, és hogy mindezért, adófizetőként, a vonatjegy árán felül még vagy tízezer forintot fizetünk évente. Leesik az állunk, amikor arról értesülünk, hogy a távközlés liberalizációjáról rendelkező jogszabályt a távközlési cégek fejléces papírjain beadott módosító indítványok vizezték fel, minek következtében a többi európai országban bekövetkezett árverseny és áresés minálunk sajnálatos módon ad acta helyeződött (további intézkedésig). És belefáradtunk annak a szövegnek a hallgatásába is, mely szerint a Posta, a MÁV, a Malév, az MTV csődtömegét azért kell fenntartani, mert az állam vagy a nemzeti tőke humánusan bánik a munkavállalókkal, és nem teszi az utcára a felesleges embereket. A kapun belüli munkanélküliséget nem az adóból, a nemzeti nagyvállalatoknak nyújtott támogatások révén célszerű kezelni. Ezeket az összegeket azok kezébe kell adni, akik eddig - éhbérért - értelmetlen "munkát" végeztek az értelmetlen struktúrákban. Egy darabig: amíg új megélhetést nem találnak. Ha a valódi magyar tőkések kevesebb adót fizetnének, több pénzük maradna arra, hogy bővítsék, építsék a vállalkozásaikat, és ezzel tisztességes munkalehetőséget kínáljanak azoknak, akik most megalázóan alacsony könyöradomány-fizetéseken élnek a követhetetlen úton finanszírozott állami mamutokban.

És e népmesék hallgatása immár nem csak minket hangol le. Az EU az elmúlt évben többször kinyilvánította, hogy mindehhez neki sincs se ideje, se kedve.

H

Az európaiak kezében két ütőkártya van: az, hogy felvesznek minket, és az, hogy nem. Ha felvesznek, akkor az európai versenyjogot egyre több helyen fogják bevezetni, és egyre több magyar ügyet tárgyalnak majd a közösség bírái. Hiszen attól, hogy valaki a piac egy távoli zugában disznólkodik, még az egész piacot zavarja - az egyes nemzeti piacokon folyó sötét állami üzelmeket az EU így szokta saját joghatósága alá vonni. A nemzeti hatóságok és bíróságok nem tehetnek akármit, hiszen az egységes piacon egységes szabályoknak kell lenniük: az európai szabályokkal elvileg harmonizált helyi joganyagot gyakorlatilag is harmonizálni kell. És nem fogják beszopni, hogy a Microsoft vagy valami nemzeti gigász azért nem minősül erőfölényes vállalkozásnak, mert a magyar döntéshozók a jogszabály pontatlan fordítását olvassák. A diplomatikus, szép, európai nyelven megírt sorok között világos az üzenet: a közösségi piacon nincs helye a magyar vircsaftnak.

Az Európai Közösség célja a harmonikus és kiegyensúlyozott gazdasági tevékenység, a fenntartható és az inflációt nem gerjesztő gazdasági növekedés, a munkalehetőségekben meglévő különbségek nagyfokú közelítése, a foglalkoztatottság és a szociális védelem magas foka, az életszínvonal növelése és az élet minőségének javítása, a tagországok közötti gazdasági és társadalmi kohézió és szolidaritás megteremtése az európai alkotmányosságnak a szabadságra, egyenlőségre, emberi méltóságra és szolidaritásra épített alapelvei alapján.

Aki járt már a Lajtán túl, tudja, hogy a közösség fantasztikus sikereket ért el ezen a területen, és tudja azt is, hogy ők nemigen hisznek a sokkal kevésbé sikeres Magyarország sajátos módszereiben. E fennkölt célokkal, az Európai Közösség fő céljaival alighanem szinte minden magyar polgár egyetért; a többség szívesen csatlakozna az Európai Közösséghez, ha hihetné, hogy Magyarországon ezek az elképzelések megvalósíthatók. Sokan talán legyintenek, hogy mindez csupán álom - pedig nem az. A háború után a semmiből épített közösség e gazdagságot ötven év fáradságos munkájával hozta létre. És most nem akar rablókat, olajbárókat, állami pénznyelőket, reménytelen adósokat, lázadókat tudni a határain belül. Akik a disznóölést is túlbürokratizáló, a sajátos nemzeti utat erőszakkal kiegyenesítő gyarmatosítót látnak bennük, akik furfanggal körbeutaztatott pénzeken működtetett, köztársaságnak csúfolt ipari magánterületet szeretnének a gazdag Európához csatolni, azokat el fogják utasítani. Ahogy a csatlakozási tárgyalások kritikus szakaszukba érnek, a kelet-európai politikai erőknek és intézményeknek világos alternatívát kínál az unió. Azt fogják beengedni a verejtékes munkával felépített közösségbe és piacra, akik egy államszerűen működő tagköztársaságot és az emberekért folytatott, tisztességes versenyen alapuló piacgazdaságot ajánlanak az uniónak. Ha nem fogadjuk el a feltételeiket, Magyarország tovább haladhat az állami támogatásokkal segített nemzeti piacgazdaság építésének sajátos harmadik útján. És akkor kezdhetünk barátkozni a szomszédainkkal, és virágokkal integethetünk a kivonuló nyugati tőkének.

H

Nem hiszem, hogy az elvárásaik nagyon különböznének a mi álmainktól. ´k nem szeretnének egy vétójoggal felfegyverzett Potemkin-köztársaságot engedni a demokratikus intézményeik közé, és nem akarják az udvari szállítók rablókapitalizmusát látni a piactéren, mi pedig nem szeretnénk egy ilyen országban élni. Ha választott politikusaink egy-másfél éven belül valami hihető képet tudnak vázolni az európai Magyarországról, akkor felvesznek, és az európaiak a többit már leverik rajtuk. Ha nem, akkor nem vesznek fel, és nekünk kell az egészet leverni a politikusainkon. Háromszor, mint a Ludas Matyiban.

publikálva
2002/28. (07. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk