H
Mégis vannak olyanok, akik ebből arra következtetnek, hogy Medgyessy Péternek le kell mondania. Sokan vélik viszont úgy, hogy a társadalmi szerződés változatlanul fennáll. A magam részéről merőben praktikus okokból nem követelem a miniszterelnök lemondását. Tudomásul veszem, hogy felesleges - ugyanezzel az erővel a gravitáció ellen is szervezhetnék aláírásgyűjtést. De ebből nem következik számomra az sem, hogy az eredeti társadalmi szerződés, amely Medgyessyt a hatalomba emelte, változatlanul fennáll. A politikának alapelve ugyan, hogy pacta sunt servanda, azaz a megkötött szerződések kötelezik az aláírókat és az utódaikat is, azonban az is alapelv, hogy valamennyi szerződés a rebus hic stantibus kimondatlan, de elfogadott elve alapján köttetik meg. Azaz, ha a szerződés létrejöttekori körülményekhez képest lényeges változás következnék be, a szerződés semmissé válik.
H
A kérdés tehát az, miként értékeljük a két hete ismertté vált, ennélfogva új körülményt. Bekövetkezett-e Medgyessy személyéről való ismereteinkben olyan változás, ami megkérdőjelezné a miniszterelnök politikai legitimációját?
A parlamenti ellenzék és a kisebbik koalíciós partner egyes parlamenten kívüli hívei szerint igen. Elvégre az előző rendszer titkosszolgálatával való együttműködés önmagában diszkreditálja a versenyzőt. E kérdés megfogalmazása pedig éppen azért fontos, hogy eljussunk ahhoz, amit eleve fel kellett volna tennünk, s fel is kell, ha a közelmúlthoz való viszonyunkat meg akarjuk érteni.
Miért marad ebben az országban következmények nélkül minden?
Nem elegendő ugyanis szomorúan konstatálni, hogy - tetszik, nem tetszik - a Medgyessyt a köztársaság kormánya élére segítő társadalmi szerződés továbbra is érvényben van. Azt is észre kell vennünk, hogy mennyi minden van még érvényben, aminek esetleg nem kellene. Nem elegendő csak a lusztrációról beszélnünk, ha egyébként továbbra is érvényben van a korábbi rendszer torz közmegegyezése. Perverz dolog, hogy az egykori besúgót és az őt tartó hivatásos tisztet ma is jobban védi a törvény, mint áldozatukat. Az utóbbinak annyi elégtétel sem jár, hogy belenézhessen az őt eláruló egykori jó barát szemébe, jó esetben örülhet, hogy valamivel több mint egy évtizede nem éri több pofon. A magyar jogrendszer ugyan elvben elismeri az információs önrendelkezéshez való jogot, azaz jogom van megismerni a rólam mások által tárolt adatokat, és azokról rendelkezhetnék is, csakhogy evvel a jogommal nem élhetek. Csak 1994-ben született meg a jelenlegi, az iratokba igen korlátozott betekintést engedő törvény. És miért is akarnánk eleve a legnagyobb göcsörtbe vágni a fejszénket, ha a mindennapokban elfogadjuk információs önrendelkezésünk csorbítását? Aki manapság új típusú személyi igazolványához váltaná ki a lakcímkártyáját, netán újszülöttjét anyakönyveztetné, kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy Magyarországon az Alkotmánybíróság szava gyengébb a közigazgatási apparátus logikájánál. Az Alkotmánybíróság számos határozatban korlátozta az alkotmányellenesnek, az információs önrendelkezéssel ellentétesnek tartott személyi szám használatát. Amit mégis használ boldog-boldogtalan. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a kerületi lakcímbejelentő, a temetkezési vállalkozó, a kórházi védőnő olyan adatot kezelhet, amit a rendőrség vagy az adóhatóság nem. És nem zárhatjuk ki azt sem, hogy e kivételek valahol zárt lánccá állhatnak össze, hogy egy kód alatt rekonstruálódik magánéletem minden titka. Ezt szóvá tenni éppúgy bajkeverés, mint ama régi szép időkben.
H
Tizenkét éve a köznyugalom érdekében provizóriumban élünk. E provizórium érzését csak fokozza, hogy az Alkotmánybíróság olyan alaptörvény szerint ítélkezik, amelynek már a preambuluma is utal az 1949-esből átalakított végső jogforrás ideiglenes voltára. Keserűen vehetjük tudomásul, hogy a köztársaság parlamentje tizenkét év alatt nem volt képes a köztársaság új alkotmányának megalkotására. Utoljára a Horn-kormány alatt merült fel ennek a lehetősége, akkor is eredménytelenül. A Fidesz - MPP vezette koalíció uralma idején még idáig sem jutottunk el.
H
E látszólag tárgyunkhoz nem tartozó dolgok alapvetően fontosak abból a szempontból, hogy miért nem bomlott fel az a társadalmi szerződés, amelynek értelmében ma Medgyessy Péter miniszterelnök lehet Magyarországon. A bajt ugyanis nem valami elvont összeesküvés jelenti, hanem az a társadalmi tunyaság, ami még ma is a késő kádári évek langy diktatúráját tekinti a "régi szép időknek". Nem hiszek a tündérmesékben, miszerint ez egy, a saját bölcs vezetői által tudatosan a demokrácia irányába vezetett társadalom lett volna, amelyben az ideológiának semmiféle szerepe nem volt. Az ideológiának éppen az volt a szerepe, hogy rá hivatkozva lehetett a társadalomtól elvenni alapvető jogait, s megnyitni cserébe a különalkuk kiskapurendszerét. Elfogadtatni a "semmit sem szabad, de mindent lehet" elvén alapuló közmegegyezést, amelyben a végén már valóban Tükörország posztmodern délibábjai helyettesítették a valóságot. A tükör azóta összetört, a délibábok velünk maradtak.
Ezen változtatni csak öntudatos polgárok lennének képesek. Olyan személyek, akik hajlandók megismerni jogaikat, s fel is képesek értük lépni. Nem azokra a revolvercsoportokra gondolok, amelyeknek szája folyamatosan a kormányt, az országot, sőt az egész világot pocskondiázó lózungokat hajtogat, míg a kezük a kasszakulcs irányába tapogat. Efféle, jobb híján pressure-groupként meghatározható társaságból éppen elég található a magyar politikai élet mindegyik szegletében - s bár maguk sem tudják, voltaképpen a Kádár-éra tipikus magatartási mintáit éltetik tovább. A homo kadaricus ugyanis éppen attól különleges faj, hogy miközben kifelé a lehető legtökéletesebb moral insanity, önző érdekember, aki számára a társadalmi együttműködés elképzelhetetlen, a szolidaritás meg egyenesen a gyengeség jele, belülről olyan áldozatnak látja magát, aki nem tesz mást, mint védekezik és visszaüt, s éli a maga "ahogy lehet" életét. Mindezenközben pedig fél. Félelmeit öngyűlöletbe, de leginkább a mások utálatába szublimálja. Megtanulta viszont csodálva tisztelni a hatalmat, amelyet csak valamilyen tőle távolságot tartó, számára ellenséges, átverendő vagy lekenyerezendő, vagy éppen Julien Sorelként meghódítandó jelenségnek érzett. E réteg nemcsak a szocialistákat erősítette, de a Fidesz - MPP kommunikácós stratégiája is nekik kínálta fel a kádári szemét keresztény-nemzeti szalaggal átkötött változatát. Azzal az újítással, hogy a Fidesz - MPP a piaci alkukat megtartotta a legmagasabb klientúrának. A tömegnek csoportos életbiztosítási csomagot ajánlott.
H
Medgyessyt ismerve egy percig nem merülhet fel a kétely, hogy netán a kommunista mozgalom forradalmi baloldalisága csábította volna a munkásosztály forradalmi öklének soraiba. Racionális technokrataként megkötötte azokat az alkukat, amelyeket szükségesnek látott a karrierje érdekében. Tisztként nyilvánvalóan lenézte a hálózati embereit, akiknek jelentéseiből viszont az derül ki, hogy ők milyen vitriolos gúnnyal vetették papírra a holmi emberi jogokról pampogó gyanútlan célszemélyek iránti megvetésüket. Ha másért tán már nem is, ezért a megvetésért igenis megérdemlik, hogy orcájukra csapjunk. Elvégre ők valóban áldozataik közvetlen bizalmával éltek vissza. A D-209 kódjelű tiszt ennél nyilvánvalóan úribb ember volt. Ugyanakkor első reakciói óta az is nyilvánvaló, hogy egy cseppet sem érzi, mennyiben támaszt vagy kellett volna támasztania új morális és jogi követelményeket a rendszerváltás aktusának.
Ezt viszont nem is tőle kell várjuk. Egy erős, szabad és öntudatos civil társadalomra várna a feladat, hogy kikényszerítse a szükséges morális változásokat.
