Diplomaták lapáton – Magyar külügy a kitiltási botrány árnyékában

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. október 23.

Publicisztika

Az új washingtoni lépések aligha váratnak sokat magukra. Ezek megelőzéséhez valószínűleg nem lesz elégséges beáldozni a NAV néhány, Orbánhoz bekötött bű… – pardon, csúcsvezetőjét.

Október 31-ig mintegy 220-250 alkalmazottjának mond fel a Külkereskedelmi és Külügyminisztérium. A hír senkit sem lepett meg, hiszen amikor Navracsics Tibor és Szijjártó Péter a tárcához érkezett, mintegy 250 embert hoztak magukkal. Amint Szijjártó miniszterré lépett elő, azonnal közölte: racionalizálni kell a létszámot, vagyis csökkenteni.

Kijelentését nem azzal indokolta, hogy diplomáciát sosem látott embereinek csinál majd így helyet, megválva számos szakképzett diplomatától, hanem azzal, hogy túl nagy az adminisztráció, 900 emberre mintegy 400 olyan pozíció jut, amelyek gazdálkodási, számviteli, logisztikai és egyéb, nem diplomata jellegű feladathoz voltak rendelve. Ennek a fele is bőven elegendő lesz – nyilatkozta a miniszter.

Mindenki vidám: középen Szijjártó

Mindenki vidám: középen Szijjártó

Fotó: MTI

Csakhogy ebben az érvelésben két csúsztatás is van. Való igaz, a minisztérium itthoni létszáma mintegy 900 ember, de a külföldi missziókon további 600 alkalmazott dolgozik – diplomata és nem diplomata besorolású személyek –, így az eddigi mintegy 400 fős itthoni adminisztrációs stáb egyáltalán nem luxus az 1500-as összlétszámhoz.

Ugyanakkor a korábbi ciklus gyakorlatából is jól ismert, hogy idő előtt hazarendelt, egyébként kitűnően teljesítő diplomatákat – nemcsak beosztottakat, de nagyköveteket is – nem a területi főosztályok valamelyikén vagy az elemző főosztályon, esetleg a miniszteri kabinetben helyeztek el, hanem berakták őket valamelyik gazdálkodási, logisztikai osztályra, méghozzá általában referensi, azaz a legalacsonyabb pozíciókba. Mivel emiatt ott eleve magas lett a létszám, a jövevényeket arra kérték, be se menjenek, hisz nincs elegendő asztal, szék, komputer, telefon számukra. Maradjanak inkább otthon, ezzel is segítve a minisztériumot a rezsiköltség ilyesfajta csökkentésével. Ennek jegyében szüntették meg hónapokkal korábban a világ valamennyi külügyminisztériumában kötelező módon működő nyelvoktatást is.

A most elbocsátandó legalább kétszáz – főként diplomata – helyét olyanok foglalták el máris, akiknek semmilyen diplomáciai előképzettségük nincs, hasonlóan Szijjártó miniszterhez. Nehéz elképzelni, hogyan működik majd az intézmény egy olyan korszakban, amikor a magyar kormány harcban áll legfőbb szövetségeseivel. Egy azonban tény: Martonyi Jánostól eltérően Szijjártó egyelőre nem kérte a beosztottaitól, hogy ugorjanak minden kritikai szóra, jöjjön az hivatalos forrásból vagy a sajtón keresztül. Az előző külügyi vezetés ugyanis – nemegyszer saját nevetségessé tételét kockáztatva – megpróbált mindent megtenni annak érdekében, hogy oldja a magyar politika, főként Orbán Viktor izoláltságát. Ma már erről szó sincs, mivel a Fidesz-kormány inkább vállalja az elszigetelődést, semhogy végighallgassa mások érveit.

Nem mond ennek ellent az sem, hogy Szijjártó miniszter Washingtonba utazott, megvitatandó a felmerült konfliktust a két kormányzat között. Való igaz, a találkozót a magyar fél kérte, s mint hírlik, emögött Orbán azon komoly utasítása állt, hogy Szijjártó zárja le ezzel az egyre kellemetlenebb csörtéket az Egyesült Államokkal.

A külügyminiszter eleget tett feladatának: elővezette a magyar álláspontot, miszerint „egyetlen dolgot biztosan nem fogadunk el, mégpedig a magyar emberek és a magyar kormány demokrácia iránti elkötelezettségének megkérdőjelezését”. Vagyis semmi új nincs a nap alatt. Mi tagadás, ehhez valóban luxus lenne komoly diplomáciai apparátust fenntartani; Szijjártó mellőzésével, a Bem rakpart teljes beszántásával sem veszítene már többet az Orbán-kormány.

Az új washingtoni lépések aligha váratnak sokat magukra. Ezek megelőzéséhez valószínűleg nem lesz elégséges beáldozni a NAV néhány, Orbánhoz bekötött bű… – pardon, csúcsvezetőjét.

A szerző a DK külpolitikai kabinetvezetője

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.