Október 31-ig mintegy 220-250 alkalmazottjának mond fel a Külkereskedelmi és Külügyminisztérium. A hír senkit sem lepett meg, hiszen amikor Navracsics Tibor és Szijjártó Péter a tárcához érkezett, mintegy 250 embert hoztak magukkal. Amint Szijjártó miniszterré lépett elő, azonnal közölte: racionalizálni kell a létszámot, vagyis csökkenteni.
Kijelentését nem azzal indokolta, hogy diplomáciát sosem látott embereinek csinál majd így helyet, megválva számos szakképzett diplomatától, hanem azzal, hogy túl nagy az adminisztráció, 900 emberre mintegy 400 olyan pozíció jut, amelyek gazdálkodási, számviteli, logisztikai és egyéb, nem diplomata jellegű feladathoz voltak rendelve. Ennek a fele is bőven elegendő lesz – nyilatkozta a miniszter.
| ||
Csakhogy ebben az érvelésben két csúsztatás is van. Való igaz, a minisztérium itthoni létszáma mintegy 900 ember, de a külföldi missziókon további 600 alkalmazott dolgozik – diplomata és nem diplomata besorolású személyek –, így az eddigi mintegy 400 fős itthoni adminisztrációs stáb egyáltalán nem luxus az 1500-as összlétszámhoz.
Ugyanakkor a korábbi ciklus gyakorlatából is jól ismert, hogy idő előtt hazarendelt, egyébként kitűnően teljesítő diplomatákat – nemcsak beosztottakat, de nagyköveteket is – nem a területi főosztályok valamelyikén vagy az elemző főosztályon, esetleg a miniszteri kabinetben helyeztek el, hanem berakták őket valamelyik gazdálkodási, logisztikai osztályra, méghozzá általában referensi, azaz a legalacsonyabb pozíciókba. Mivel emiatt ott eleve magas lett a létszám, a jövevényeket arra kérték, be se menjenek, hisz nincs elegendő asztal, szék, komputer, telefon számukra. Maradjanak inkább otthon, ezzel is segítve a minisztériumot a rezsiköltség ilyesfajta csökkentésével. Ennek jegyében szüntették meg hónapokkal korábban a világ valamennyi külügyminisztériumában kötelező módon működő nyelvoktatást is.
A most elbocsátandó legalább kétszáz – főként diplomata – helyét olyanok foglalták el máris, akiknek semmilyen diplomáciai előképzettségük nincs, hasonlóan Szijjártó miniszterhez. Nehéz elképzelni, hogyan működik majd az intézmény egy olyan korszakban, amikor a magyar kormány harcban áll legfőbb szövetségeseivel. Egy azonban tény: Martonyi Jánostól eltérően Szijjártó egyelőre nem kérte a beosztottaitól, hogy ugorjanak minden kritikai szóra, jöjjön az hivatalos forrásból vagy a sajtón keresztül. Az előző külügyi vezetés ugyanis – nemegyszer saját nevetségessé tételét kockáztatva – megpróbált mindent megtenni annak érdekében, hogy oldja a magyar politika, főként Orbán Viktor izoláltságát. Ma már erről szó sincs, mivel a Fidesz-kormány inkább vállalja az elszigetelődést, semhogy végighallgassa mások érveit.
Nem mond ennek ellent az sem, hogy Szijjártó miniszter Washingtonba utazott, megvitatandó a felmerült konfliktust a két kormányzat között. Való igaz, a találkozót a magyar fél kérte, s mint hírlik, emögött Orbán azon komoly utasítása állt, hogy Szijjártó zárja le ezzel az egyre kellemetlenebb csörtéket az Egyesült Államokkal.
A külügyminiszter eleget tett feladatának: elővezette a magyar álláspontot, miszerint „egyetlen dolgot biztosan nem fogadunk el, mégpedig a magyar emberek és a magyar kormány demokrácia iránti elkötelezettségének megkérdőjelezését”. Vagyis semmi új nincs a nap alatt. Mi tagadás, ehhez valóban luxus lenne komoly diplomáciai apparátust fenntartani; Szijjártó mellőzésével, a Bem rakpart teljes beszántásával sem veszítene már többet az Orbán-kormány.
Az új washingtoni lépések aligha váratnak sokat magukra. Ezek megelőzéséhez valószínűleg nem lesz elégséges beáldozni a NAV néhány, Orbánhoz bekötött bű… – pardon, csúcsvezetőjét.
A szerző a DK külpolitikai kabinetvezetője
