A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) a rendszerváltás előtt nem volt más, mint tipikus, primitíven ravasz Kádár-kori képződmény, melynek örve alatt a rendszer tarthatta a kapcsolatot a javarészt előle (esetleg még a hitleráj elől) elmenekült honfi- és nemzettársainkkal - és kényelmesen megfigyelhette, vagy alkalomadtán pár dollárra le is vehette őket. A képviseletből persze kimaradtak a trianoni magyarok; részvételük sértette volna a "szomszéd államok érzékenységét", meg amúgy is sóherok voltak (most is azok), így azután a jelenlétük semmi értelemmel sem bírt e pártállami szervezetben. A rendszerváltás után az MVSZ, amelyből tán még valami értelmes is kisülhetett volna, gyorsan áldozatául esett a paranoid népnemzeti jobboldal (általában konkrét cél és tárgy nélküli) amorf hatalmi étvágyának: vezetésében egymást követték a lunatikusok, tevékenysége kimerült az évről évre bezsebelt állami támogatás felélésében és a visszafogott panamázásban, a vezetőség tagjait pedig tökéletesen lekötötte az említett pénz által is tüzelt hatalmi harc. Egy ideig talán jót lehetett röhögni az egymással végletesen ambivalens viszonyban vegetáló Csoóri Sándor-Timkó Iván (béke poraira) duó által bemutatott többfelvonásos kamaradarabon, de egy idő után már a kezdő pszichiáterek is ráuntak. S amikor az ember azt hihette, hogy lejjebb már nem lehet menni, jött a legújabb, Patrubány-féle vezetés, amelyet már az Orbán-Torgyán-kormány sem bírt vállalni. Sőt ez a felállás még a MIÉP-nek sem feküdt igazán: lám, Gidai ex-MIÉP-es képviselőnő is MVSZ-béli szereplésének (sűrű, engedély nélküli trianonozásának) köszönheti, hogy nem egykori frakciótársaival együtt, hanem tőlük mintegy függetlenül zuhant ki a magyar parlamentből.