n Az elmúlt választási kampány egyik legtöbbet vitatott mozzanata a papság szuperszonikus aktivizálódása volt. Szükségtelen felidézni: agitáció, pártpropaganda a szószékekből, röplapozás, ilyenek. Hogy mindennek mennyi haszna vagy mennyi kára volt, szorosan véve nem tartozna mondandónk lényegéhez, de nehéz megállni. Haszna semmi, az ő szempontjukból pláne, hisz vesztesre tettek, bár föllépésük kontraproduktív voltának mérlegelése ugyancsak megérne egy mesét. Kára? Kinek kár az manapság, hogy az ember kilencvenéves öreganyja, aki eddig csak vasárnap délelőttönként mozdult ki a misére, most a jelzett időpontban zokog a szobájában, hogy ő oda többet nem megy. Talán csak a Jóistennek, esetleg.
Félreértés ne essék, a klérus a helyenként már-már arcátlanságig fokozott korteshajszájával semmiféle jogsértést el nem követett. Amit tett, megtehette. Jogi értelmű kifogások a szerepvállalásuk hogyanját sem érhetik. Ilyenek a módszereik.
Egyéb probléma sincs az egyházakkal. Magyarországon dicséretesen szétválik állam és egyház. Nem gyakorol közhatalmi funkciókat a papság, nem kötelező az egyházi esküvő, nem vezetnek anyakönyvet, nem árulnak halat. Nem is harsogják, hogy olyan nagyon akarnának.
De a dolog még sincs rendben úgy, ahogy van. Valamit - épp e választás nyomán, ennek eredményeként - ki kell igazítani.
Jelesül azért, igen, azért, mert a papság elveszítette a választásokat, mert a magyar nép - bölcsen - kifejezte ebbéli akaratát. Amit az új kormány nem hagyhat figyelmen kívül.
Be kell fejezni az egyházak extra anyagi támogatását!
De ez az egyházak eminens érdeke is. Hiszen az elmúlt esztendőben - különösen a nagy egyházak - egy alattomos politikai játszma részesei voltak. A hatalomból most távozó kormány kifejezetten önös érdekektől vezérelve tömte őket pénzzel. Éppen a mondott politikai szerepvállalásukat megvásárolandó. Hogy nem jött be ez a dolog, az pusztán részletkérdés, a lényeg az, hogy nem lett volna szabad, hiszen ez nem volt más, mint korrupció, a szó legszorosabb értelmében, melynek során az érintett egyházak megengedhetetlen mértékig váltak korrupttá, s nem csak anyagi értelemben. Mindenhogyan.
A papság átvilágítását a rendszerváltás óta (tizenkét hosszú éven át) sikerült például teljességgel elszabotálni. Leginkább természetesen ennek a mindent átható megvesztegetésnek a segítségével.
Ilyetén módon a papságnak a legtávolabbról sem kell tartania sem a következő kormánytól, sem a nép akaratától. Bár kétségtelenül nem kis lelkierő szükséges szembenézni még a legkívánatosabb megtisztulási folyamattal is.
Félnivalónk nekünk, megválasztóknak sem mindevvel kapcsolatban lehet. Éppen ellenkezőleg, ennek esetleges elmaradásától kellene félnünk. Ha a következő kormány, csak azért, hogy lecsendesítse a ma még oly hangos klérust, kézen-közön csak fönntartana valami törvényen túli csöpögtetést valami rosszul értelmezett alku részeként, valami félszből.
De az új kormány ezt nem teheti meg. Mert nem erre szavaztunk.
