Az alábbi eset nem a képzelet szüleménye. Ha az ön vagy gyermeke intézményében hasonlókat tapasztal, az, sajnos, nem a véletlen műve. A jelenségre szeretném felhívni a figyelmet; nem a személyek a fontosak, hanem a diktatúrák lélektana.
Írjátok: a Klik nagyszerű
Kormányunk és Pártunk feje, és a közt átnevelni szándékozó stábja (cserélhető fejekkel) azt nyilatkozta az országosan beindult pedagógusmegmozdulások kezdetekor, hogy márpedig a Klik marad. Az a Klik, amelyik létrejötte óta egy erőszakosan erőltetett állami központosítás szerve. Erőszakos, mert voltak esetek, amikor a felálló új Klik-lerakat berendezéséhez a körlet iskoláiból szabályszerűen rekvirálták a berendezési tárgyakat. Egy korábbi írásomban egy iskola életén keresztül igyekeztem bemutatni, milyen inverz fellendülésen is ment keresztül a NER-intézményrendszer a köznevelési törvény és a Klik aktív ráhatásának köszönhetően.
Ennek vízfejnek az útját létrejötte óta bomlás, foszlás, hanyatlás jellemzi. Bő egy éve a kormány kiadta parancsba, hogy a tantestületek írjanak jövőképet a Kliknek – persze, tegyék ezt úgy, mintha önként tennék. Értik? Van egy évek óta működő bizonyítottan csődtömeg szervezet, és akkor hopp, meg kell alkotni neki az ő jövőképét. Több helyen fotókat is kellett mellékelni mintegy bizonyítékként, hogy ez a tantestületi rémagyalás megtörtént.
Csak én érzem úgy, hogy ez a hatalom mérhetetlen cinizmusa?
Az iskolák nekigyürkőztek. Azok is, amelyek most tiltakozó aláírásukat adták. A nem NER-kompatibilis kollégák igyekeztek a fotósnak hátat fordítani, vagy dolgozatot javítottak feltűnően. Pedagógusként az ország távoli sarkában – talán másodmagammal az egész országban, több esetről legalábbis nem tudok – erre az eszement felkérésre 2014 őszén határozott nemet mondtam, és amikor az értekezleten ez a napirendi pont következett, felálltam és távoztam.
| ||
Ezek után lényegében fel lettem jelentve a Kliknél. (A szerző elküldte szerkesztőségünknek e „Feljegyzés”-t. – A szerk.) Szándékomat, hogy bojkottálni fogom a Klik-fényezést, már akkor jeleztem, mikor azt egy vezetőségi e-mailben és egy felvezető értekezleten tervbe vették. Az igazgató azt mondta: ha nem akarok, nem kell ott lennem. Azt nem mondta, hogy ennek következményei lesznek. A távolmaradás lehetőségével tehát éltem; akkor is ezt tettem volna a lelkiismeretem miatt, ha ezt kifejezetten megtiltják nekem. Egy – a feljegyzésbe be nem került – e-mailben azt is leszögeztem, hogy az iskolámért, a munkahelyemért szívesen megteszek mindent, elvégzek minden előremutató feladatot, de a csődtömeg Kliket nem vagyok hajlandó legitimálni.
A feljegyzés az eset után napokkal készült. Miért?
Talán mert az iskolák legtöbbjében ott ülnek a Párt emberei és a Párttal rokonszenvezők. Akik számára az élet csak úgy teljes, ha mindenki boldogan bólogat. Akik, ha nem ezt látják, megteszik a szükséges lépéseket. És ha az iskola vezetője erre magától nem lenne hajlandó, akkor odahatnak, hogy hajlandó legyen erre.
Engem senki sem keresett meg a kollégák közül, hogy te, mi a bojkottoddal nem értünk egyet ezért és ezért. Nekem nem szóltak, ellenben a hátam mögött a vezetésnek többen is elpanaszolták, hogy a viselkedésem zavarja őket.
Miután pár nap múlva a szőnyeg szélén álltam, elolvastam a rólam készült feljegyzést. Keserűen felnevettem és javasoltam, hogy akkor már ne álljon meg félúton a felettesem, hanem küldje el a Kliknek. Adódik a kérdés, hogy a tanügyi visszásságokról alkotott nem titkolt véleményemmel szemben oly sokszor megértőnek mutatkozó igazgató valóban köteles volt-e elküldeni ezt a feljegyzésnek becézett iratot? Nem mondhatta volna, hogy „dehogy küldöm, de legközelebb vigyázz jobban, mit csinálsz”? Egyáltalán: el kellett készíteni ezt a feljelentő iratot? Tényleg azt hitte, hogy ezzel jót tesz?
Ha a rendszert a miskolci központú felhördülés előtt bírálni merte egy pedagógus, beindultak a besúgások, feljelentések, valamint a lázadóval szimpatizálók részéről az e-mailben, Facebook-üzenetben kifejezett egyetértések, a Kádár-korszakból ismert folyosói kézszorítások.
A hivatkozási alap: közérdekű bejelentés
Most Pukli Istvántól, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatójától – mint ő maga az ATV-ben kedd este elmondta – kéretett be iskolai dokumentumokat a Klik, különös tekintettel február harmadikára, a miskolci pedagógustüntetés napjára. Indoklás: közérdekű bejelentés miatt van erre szükség. Nevezzük nevén: egy feljelentés miatt. Ez az eset is mutatja, hogy a Klik létének alapfeltétele és végső értelme a beosztottak elleni feljelentések. És akkor még nem beszéltünk a hermanos levelet aláírni szándékozók igazgatói vagy klikes megfélemlítéséről és egyéb vegzatúrákról. Ezért mondom: ha a Klik marad, akkor a diktatúrák pszichológiája is marad.
Ráadásul Czunyiné legnagyobb örömére felálltak a PÖCS-ök. Csak hogy biztosak lehessenek a tanárok abban, hogy Nagy Testvér figyeli, figyelteti és ki is értékelteti őket. Érvénybe lépett a pedagóguskar etikai kódexe is. Sok fórumon azon akadtak ki, hogy az etikai kódex szabályozni akarja a pedagógus öltözetét, életmódját. De nézzünk kicsit messzebbre. Az egyik legaljasabb pont a pedagógusokra rakott szájkosár, a bírálat, a kritika jogának megvonása. Ha bírálni mered a kormányt, a Kliket, a fenntartódat, a jelen rendszernek elkötelezett kollégáid vagy szülők följelenthetnek, etikai bizottság elé idézhetnek.
Meddig lesz ez még így?
Nagyon fontos, hogy az összefogni, a diákokért és önmagukért végre kiállni képes bátrak kitartsanak, legyenek elszántak, ne érjék be félmegoldásokkal, és ezt a NER-világot küldjék oda, ahová való: a történelem szemétdombjára.
(A szerző álnevet használ, mert érintett volt kollégáit védeni szeretné.)
