Kezdjük a jövővel? – Legyen más a közös tan- és feladatkönyv!

Javaslat arra nézve, hogyan lehetne a tanulást és a tanítást rendszerszinten – átláthatóan, támogatóan, az esélyegyenlőséget is szolgálva – másfajta „taneszközzel” támogatni.

Az országosan megkövetelt oktatási szintek sikeres elérését és sok más egyebet sem várhatunk a különböző iskolatípusokra szánt egyentankönyvek legnagyobb részétől akkor sem, ha tudunk szinte véletlenszerű kivételekről is. Igaznak tekintjük azt is, hogy

a most kísérletinek nevezett egyentankönyvek

általában nem szolgálják a közoktatás folyamata idején, vagy a kimeneti, továbblépési pontokon az átjárhatóságot még az azonos iskolatípusokon belül sem.  
Véleményem szerint olyan, a mérésekre is felkészítő – az egyéni tanulást és az előmeneteli gondozást szolgáló – szaktárgyi feladatkönyvekre lenne szükség az elkülönülő és elkülönítő iskolatípusokra szabott egyentankönyvek helyett, amelyek tudásbázisa, készség- és képességfejlesztő feladatai valóságos esélyegyenlőséget kínálnak a különböző iskolatípusokban tanulók számára is. Ezeknek a feladatkönyveknek tanító, fejlesztő és összegző szerepe lehet.  Nemcsak a szaktárgyi feladatokat, azok megoldásait, hanem a megoldások és kapcsolódó szakmai anyag részletes magyarázatait is adják, kiegészítve keresztutalásokkal, fogalomtárral, tárgymutatóval.
A szaktárgyi feladatok ezekben a könyvekben világosan tagolódnak szintek, tudás- és kompetenciakövetelmények szerint. A különböző iskolatípusok követelményei, illetve az átjárhatóságot biztosító követelménykülönbségek is áttekinthetően megtalálhatók bennük könyvészeti, technikai megoldások segítségével.
A feladatok különböző mélységi szinteken lefedik a nemzeti alaptantervet és annak követelményrendszerét. Ugyanakkor lehetővé teszik eltérő kerettantervek, tankönyvek alkalmazását. Így bármilyen helyi kerettanterv szerint működik is az iskola, a diákok és a tanárok is tudják, hogy a tantárgyi mérési pontokon mi a pontos elvárás ismeret és feladattípusok szintjén is, mert az országos diagnosztikus és kimeneti mérések is ezeken alapulnak. A feladatkönyvek segítségével folyamatosan átlátható, hogyan készíthetik fel a tanárok a diákokat, miközben a tananyag, a módszerek tekintetében a helyi igények szerint tanítanak, akár eltolt tantárgyi struktúrában is. Ezek a szaktárgyi feladatkönyvek valójában támogathatják akár a differenciált és integrált oktatást is. A feladatkönyvek állami támogatást vagy ingyenességet élveznének mind a diákok, mind a tanárok számára.

Mindenki szakért

Fotó: kormany.hu/Árvai Károly

Ma is létezik gyakorlatias példa arra, hogyan lehet felkészülni akár diagnosztikus, akár kimeneti teljesítményt értékelő országos mérésekre.

A kétszintű érettségi 2006-os bevezetése óta,

helyesen, nyilvánosak és digitálisan folyamatosan elérhetők a korábbi érettségi feladatsorok és megoldókulcsaik is. Hasonlóképp igaz ez az országos kompetenciamérések matematikai és szövegértési feladataira, illetve a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok központi írásbeli feladataira. Ezek a nyilvánosan és ingyenesen hozzáférhető feladatsorok azonban csak megoldókulcsokat adnak, és nem tartalmaznak tanító, értelmező magyarázatokat, megoldási mintákat esszéfeladatok esetében, sem a nemzeti alaptantervi anyagra vonatkoztatott utalásokat. Természetesen így is informatívak és hasznosak mind a diákok, mind a tanárok számára. Korábban ugyanakkor készültek szaktárgyi kiegészítő könyvek – néhányuk ma is hozzáférhető –, amelyek tanító, feldolgozást segítő jelleggel célozták meg a sikeres szaktárgyi vizsgafelkészülést és a nagyobb ívű tananyag-áttekintést. Ezek a segédkönyvek a tankönyvpiac részei voltak, és ott lehettek a tanárok és diákok polcain is.

Teszt

Fotó: kormany.hu/Árvai Károly

Nem ismeretlen, álmodozó elképzelés, ami mellett állok. Különböző, különösen a felsőoktatás szintjeire vonatkozó felvételi standardok feladatait, azok részletes magyarázatait, módszertanát következetesen tartalmazó könyvek számos országban léteznek. Ezeknek belső és nemzetközi piaca is van. Ráadásul akkora példányszámban adják ki őket, hogy drágának is nehezen nevezhetők.
Ha a fentiekben bemutatott feladattankönyvek megszületnének,

nem lenne szükség az egyentankönyvekre.

Lehetnének helyettük a helyi szociokulturális adottságoknak megfelelő, azokra módszertanilag és pedagógiailag alkalmazható, nyilvánosan is hozzáférhető tantervek, amelyek a kimeneti követelményeknek is megfelelnek. És lehetnek ezekhez szakmailag és nem politikailag akkreditált tankönyvpiaci könyvek.
A megvalósításhoz nemcsak a – hitem szerint meglévő – szakemberek munkájára, de a politika szakmaiság vezérelte belátására, egyetértésére, akaratára is szükség van.

Kulcskérdések, amiről a cikkben most nem ejtettem szót

1.    Miért is kellett az uniós források milliárdjait többek között egyentankönyvek legyártatására költeni?
2.    Miképp is konvergál a két alábbi állítás:
Az államtitkár azt mondta, a tankönyvválasztás szabadságának visszaállítása további 15 milliárd forintot húzna ki a családok zsebéből. A Tanosz közleményében leírja, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2010-ben készült tanulmánya szerint a kormányváltás előtt egy évvel (2009-ben) valamennyi oktatási célú könyv (beleértve a nyelvkönyveket is) könyvpiaci forgalma nem érte el a 17 milliárd forintot. A tankönyvpiac szereplői ellenben állami források és EU-s pályázati pénzek felhasználása nélkül igazították és fejlesztették az érvényben lévő tantervekhez a tankönyveket, szemben a jelenleg az adófizetők pénzére támaszkodó állami tankönyvkiadással, amely számítások szerint 15 milliárd forintot herdált el egy működő, minőségi szolgáltatást nyújtó rendszer felesleges felváltására a bevallott évi 10 milliárd forinton felül.
3.    A hivatalos farizeusokról, akik az egyentankönyvben látják az esélyegyenlőség egyik fő zálogát, és sok egyéb durva beavatkozás mellett a szakiskolák közismereti tárgyait cukorfalatokká formálták. A nemzetközi standardokkal köszönő viszonyban sem lévő duális képzésre hivatkozva, a közismereti tankönyvekkel rendszerszerűvé tették az átjárhatatlanságot a szakiskolások számára.
4.    A ma még részlegesen szabad tankönyvválasztás lehetőségét az érvényben lévő egyéb peremfeltételek felőrlik. A kísérletinek nevezett egyentankönyvek a torzított árképzéssel nagyon olcsók, és a központilag maximált tankönyvtámogatással a gyakorlatban kiszorítanak minden választható, tankönyvlistás könyvet egyszerűen azzal, hogy ez utóbbiak ára többszöröse az egyentankönyveknek, mivel nincs rajtuk támogatás.
5.    Az iskolák és a szülők jó része nem engedheti meg magának, hogy a még választható és egyben a tankönyvlistán szereplő tankönyveket rendelje meg. Fokozottabban igaz ez akkor, ha az iskolának sok az ingyenes tankönyvre jogosult diákja. Ha az iskolák nem az egyentankönyvet választják és így túllépik a központi tankönyvkeretet, a szociálisan rászorultak és a három- vagy többgyerekesek könyvpénzét kalapozással, alapítványi támogatásokkal tudják csak összeszedni, mert az a nem létező iskolai költségvetésből nem finanszírozható.
6.    Az ingyenes tankönyveket egy iskolában egy évfolyamra egy alkalommal biztosítják. Ettől lett a nevük „tartós tankönyv”.  Eközben a szakmai botrányokkal kísért hibák miatt kikerülhetetlen lesz a kísérleti tankönyvek bizonyos korrekciója. Így az egyszerre „kísérleti” és „tartós” tankönyvek szövegei, képei és az oldalszámai is változhatnak. Képzeljük el, amikor a tanító azzal kezdi a tanévet, hogy a gyerekeket a tankönyvek kiadási éve szerint ülteti padsorba, és mondja, hogy melyik padsor mely oldalon nyissa ki a tankönyvet, mit húzzon ki, mit írjon be a korábbi kiadásba. A szülő persze, ha nem kéri az előző évek tartós tankönyvét, friss, új, ropogós tankönyvet vásárol a gyermekének.
7.    Nem átlátható, hogy a beígért tananyagcsökkentés és az előmeneteli rendszer részbeni módosítása után, a tanártársadalom mekkora hányada igényli majd az esetleg tananyagcsökkentett kerettantervhez kapcsolódó egyentankönyveket. Hiszen azok látszólag egyszerűvé teszik mindennapi munkáját, mivel általuk olyan sorvezetőt kap, amitől nem kell az adott gyermekközösséghez vagy az adott osztályhoz, csoporthoz mérten szakmailag alkalmazkodni, miközben használatukkal igazolhatja, hogy teljesíti a külső követelményeket. Az ilyen döntésnek természetesen ára van, akkor is, ha maga a tankönyv elfogadható színvonalú. Ha a tankönyv egyáltalán nem illeszthető a helyi befogadókészséghez, akkor a diákokat nem motiválja, növeli a frusztrációt és a sikertelenség esélyét.