László Géza

Ha nem látom, nincs

A szándékos tudatlanságról

Publicisztika

Sok barátság, családi kapcsolat ment 2010 óta gajra politikai vitákon.

Kezdetben több témáról, de mostanában már leginkább csak a „lopásról”, a korrupcióról, a klientúra vagyongyarapodásáról zajlik süketek párbeszéde. A kritikusok sorolják az ügyeket, a kormánypártiak pedig bagatellizálják azokat. „Nem hallottam róla.” „Na, ne hülyéskedj.” „Miért, a szocik alatt nem ez ment?” Ha rákérdezünk, olvastad-e a vonatkozó hírt, esetleg magát az oknyomozó cikket, akkor a válasz rendszerint az, hogy „propagandát én nem olvasok”. Van, aki néha egy-egy érvet is odavet, mint Nagy Feró, aki szerint „az nem lopás, ha Mészáros Lőrincet megbízom azzal, hogy építse meg a toronyórát lánccal”. Árulkodó mondat, hiszen toronyórára lánccal ugyan senkinek nincs szüksége – de a művész úgy gondolja, ha egyszer megépül, akkor fölösleges elemezni és oknyomozni.

Homokba dugva

A szándékos vagy motivált tudatlanság jelensége azért meghökkentő, mert szembemegy az örök emberi kíváncsisággal. Miért nem akarunk politikai szempontból érzékeny tényeket megismerni, miközben folyamatosan igyekszünk gyarapítani a tudásunkat? És most nem arra gondolok, amikor egy információ megszerzése túl sok időnkbe, pénzünkbe kerül ahhoz képest, amennyi hasznot hoz. Anthony Downs, a kiváló amerikai társadalomkutató már vagy hetven éve felvetette (An Economic Theory of Democracy, 1957), hogy a választók megdöbbentő tudatlanságának racionális okai lehetnek: a szavazatuk jelentősége elhanyagolhatónak tűnhet a tájékozódás költségei­hez képest, ezért nem is tesznek erőfeszítést az információ megszerzéséért.

Ám a szándékos tudatlanság alanya magától az ismerettől, a tudástól fázik, és nem annak nyűgös megszerzésétől. A 2010-es években amerikai kutatók megvizsgálták, hogy országuk választói mennyire hajlandóak a másik oldal véleményét is megismerni. Az eredmény kiábrándító volt: az egyik oldal hívei még akkor sem szívesen olvasnak vagy hallgatnak a másik programjáról híreket, ha azért többet fizetnek nekik. Az eredmények szerint a liberális és a konzervatív szavazók hasonló szinten elfogultak. A motivált tudatlanságot csak akkor sikerült valamelyest csökkenteni, amikor nagyon részletes választ kértek a kérdésekre, mert ilyenkor a válaszadóknak fel kellett adniuk a zsigeri elutasítást, és a tényeket is mérlegelniük kellett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.