László Géza

Ha nem látom, nincs

A szándékos tudatlanságról

Publicisztika

Sok barátság, családi kapcsolat ment 2010 óta gajra politikai vitákon.

Kezdetben több témáról, de mostanában már leginkább csak a „lopásról”, a korrupcióról, a klientúra vagyongyarapodásáról zajlik süketek párbeszéde. A kritikusok sorolják az ügyeket, a kormánypártiak pedig bagatellizálják azokat. „Nem hallottam róla.” „Na, ne hülyéskedj.” „Miért, a szocik alatt nem ez ment?” Ha rákérdezünk, olvastad-e a vonatkozó hírt, esetleg magát az oknyomozó cikket, akkor a válasz rendszerint az, hogy „propagandát én nem olvasok”. Van, aki néha egy-egy érvet is odavet, mint Nagy Feró, aki szerint „az nem lopás, ha Mészáros Lőrincet megbízom azzal, hogy építse meg a toronyórát lánccal”. Árulkodó mondat, hiszen toronyórára lánccal ugyan senkinek nincs szüksége – de a művész úgy gondolja, ha egyszer megépül, akkor fölösleges elemezni és oknyomozni.

Homokba dugva

A szándékos vagy motivált tudatlanság jelensége azért meghökkentő, mert szembemegy az örök emberi kíváncsisággal. Miért nem akarunk politikai szempontból érzékeny tényeket megismerni, miközben folyamatosan igyekszünk gyarapítani a tudásunkat? És most nem arra gondolok, amikor egy információ megszerzése túl sok időnkbe, pénzünkbe kerül ahhoz képest, amennyi hasznot hoz. Anthony Downs, a kiváló amerikai társadalomkutató már vagy hetven éve felvetette (An Economic Theory of Democracy, 1957), hogy a választók megdöbbentő tudatlanságának racionális okai lehetnek: a szavazatuk jelentősége elhanyagolhatónak tűnhet a tájékozódás költségei­hez képest, ezért nem is tesznek erőfeszítést az információ megszerzéséért.

Ám a szándékos tudatlanság alanya magától az ismerettől, a tudástól fázik, és nem annak nyűgös megszerzésétől. A 2010-es években amerikai kutatók megvizsgálták, hogy országuk választói mennyire hajlandóak a másik oldal véleményét is megismerni. Az eredmény kiábrándító volt: az egyik oldal hívei még akkor sem szívesen olvasnak vagy hallgatnak a másik programjáról híreket, ha azért többet fizetnek nekik. Az eredmények szerint a liberális és a konzervatív szavazók hasonló szinten elfogultak. A motivált tudatlanságot csak akkor sikerült valamelyest csökkenteni, amikor nagyon részletes választ kértek a kérdésekre, mert ilyenkor a válaszadóknak fel kellett adniuk a zsigeri elutasítást, és a tényeket is mérlegelniük kellett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.