Nem kérnek a trumpizmusból: világszerte ébredezik a Z generáció

Publicisztika

Amikor már azt gondoltuk, hogy a világ elfordul a szélsőjobb irányába, megjelent egy új erő. Az elmúlt egy évben a huszonévesek, a Z generáció tucatnyi országban kezdett látványos, de békés tiltakozásba, mert működő államokban, egészséges társadalmakban szeretnének élni. Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő írása.

Tizenegy ország egy éven belül – ez már nem véletlen. Tizenegy ország, ahol ugyanabban az időben ugyanaz a nemzedék mozdul meg, ugyanazok miatt az igazságtalanságok miatt. Ez már jelenség, méghozzá világméretű.

Afrikától Ázsiáig, Európától Latin-Amerikáig, Kenyától Peruig, Madagaszkártól Indonéziáig, Nepáltól Szerbiáig, Marokkótól Kelet-Timorig – Bangladesen, Malin és Paraguayon át – szerte a világon az utcára vonul az ezredforduló után született Z generáció. Nem forradalmat akarnak, hanem reformokat. Mosolyogva, őszintén és elszántan állnak ki magukért: nem akarják megdönteni a hatalmat, csak azt követelik, hogy az állam a közjó érdekében kormányozzon. Szinte mindegyik esetben a rendőrség működési zavarai vagy brutalitása gyújtotta meg a lőporos hordót.

A tucatnyi mozgalom közül némelyik kifullad, mások megerősödnek. Ha azonban tovább terjednek, és elérnek egy befolyásos országot – Kínát, Franciaországot vagy az Egyesült Államokat –, akkor könnyen lehet, hogy a mostani évszázad húszas éveiről úgy beszélünk majd, mint az előzőben a hatvanas évekről. Akkor a „baby boomer” generáció elutasította a világ kettészakítását és mindkét blokk társadalmi konzervativizmusát. A prágai tavasz, a szexuális forradalom és a kommunista mítosz kifulladása lezárt egy korszakot, és újat nyitott. De mi történik most?

Ma az a feltűnő, hogy a Z generáció a békés ellenállást tűzte a zászlajára. Nem álmodozik dicsőséges jövőről – nincsenek hősei, nincsen Che Guevarája, aki felkarolná a haldokló bolsevizmus örökségét. A kapitalizmust sem utasítják el, egyszerűen csak azt akarják, hogy folyjon a víz a csapból, ne haljanak meg az emberek a hiányosan felszerelt kórházakban, hogy felszámolják a korrupciót, és ne hanyagolják el az egyetemeket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.