Horvátország a felhőbe hanyatló fehér bércek és a rőtes-lilás alkonyi tenger hazája, valamint az ízléses üveggömbben lebegő miniatűr delfiné és a mutatós porcelán halászbárkáé, melyek minden dalmát kisváros Riváján bőven és olcsón hozzáférhetők (mind kínai gyártmány). A helyi (tengerparti) lakosság pedig lassan két évtizede a cseh, szlovák, lengyel és magyar alsó és közép-középosztály vidám tömegeinek változatos módozatú pumpolásával keresi meg a betevőt. Ezen élményeken kívül kevés tudásunk van déli szomszédunkról, ami annál is kárhozatosabb, mert Horvátországban sok minden még mindig a magyarokról szól. Itt van például az utóbbi hetek legzaftosabb politikai botránya, melynek a legnagyobb magyar vállalat, a Mol a főszereplője.
| ||
Horvátországban két hét múlva tartják az államelnök-választás első fordulóját, melyből két továbbjutót jósolhatunk, a konzervatív jobboldali jelöltet (Andrija Hebrang) és a szocdem favoritot (Ivo Josipovic). A még hivatalban lévő államfő, az érdemes Stipe Mesic inkább a szocdemekhez húz, s hivatali idejének végheteiben nem ódzkodik az aktív munkavégzéstől sem. Pár hete például a közszolgálati rádió "Az elnökkel egy kávé mellett" című műsorában tett arra célzásokat, hogy az ország előző miniszterelnöke, Ivo Sanader és gazdasági minisztere valamely görbe úton juttatták a magyar nemzeti olajvállalatot meghatározó befolyáshoz a horvát nemzeti olajvállalat, az INA tulajdonosi szerkezetében és operatív irányításában. (A jobboldali konzervatív Sanader az idén nyáron mondott le posztjáról párttársa, Jadranka Kosor javára, azóta sem megmagyarázott okokból.) Az államelnök azt furcsállotta, hogy bár a Mol nem abszolút többségi tulajdonos az INA-ban - a részvények 47 százalékát birtokolja, a horvát állam 43-at, a többi közkézen forog -, a szerződés szerint olyan erős menedzsmentjogokkal rendelkezik, mintha az egész az övé lenne. Hát ez meg hogy történhetett - értetlenkedett Mesic, majd önkezűleg tett feljelentést a horvát ügyészségen és a korrupcióellenes különleges nyomozóirodánál. (Melyek üstöllést az ügy vizsgálatába is fogtak.)
A félig kimondott korrupciós vád mögött tehát, mely szerint a magyar gigász megvette volna egy szomszéd kis ország kormányát, belpolitikai kavarások sejthetők. Bár az, hogy egy államfő s. k. nyomjon fel egy exminiszterelnököt az ügyészségen, némileg szokatlan tempó. És szép kis ügyészség meg korrupcióellenes hivatal lehet az is, amelynek egy feltételezett tényállás épp az elnökválasztás véghajrájában kezd el fájni, akkor, amikor az államelnök szól, hogy fájjon. De ebből csak annyi tanulságot vonhatunk le, hogy nem csak nálunk van kupleráj, a szerepek pedig esetlegesek, ott a baloldal szavát lesi az ügyészség, máshol a más oldalét, ott a baloldal birizgálja a magánosítást (és a nemzeti érdekre hivatkozik), a jobb meg csinálja (és közben a piacra, meg a nyugati befektetések áldásos modernizációs hatására hivatkozik), máshol meg fordítva.
Az azonban már nekünk sem mindegy, hogy ebből az ügyből hogy keveredik ki a Mol. Azt, hogy erős jogokat kötött ki magának az INA irányításában, senki nem róhatja fel neki - ugyan, miért rakna bárki épeszű pénzt egy olyan üzletbe, ahol a horvát állami hivataloknak, sőt hivatalnokoknak van meghatározó szavuk? Miért hányna akár csak egy eurócentet is egy francia vízvigéc egy olyan közös vállalatba, ahol nem ő, hanem egy magyar önkormányzat irányít?
De evvel még nincs minden elintézve.
A Mol először 2002-2003-ban szerzett tulajdonrészt az INA-ban, 25 százalékot vásárolt meg az akkori (baloldali) kormánytól; ezt egészítette ki az évek során további 22 százalékkal. Közvetlenül nem a mostani (jobboldali) kormánytól vette ezt a kvótát: de hogy a horvát kormány(ok) egyes tagjainak e gyűjtögetésben, vagy abban, hogy a Mol erős jogokat szerzett a vállalatirányításban, milyen szerepe volt, egyelőre nem tudjuk. Erősen reméljük, hogy semmilyen, hogy Mesic vádjai megalapozatlannak bizonyulnak majd. A korrupció ugyanis olyan tranzakció, amelyben egyik fél se sokkal különb a másiknál. Aki korrumpál, annak rossz híre kél, és előbb-utóbb kinézik a jobb társaságokból. A zsírosabb ügyletek során gazdát cserélő összegek pedig kisebb, félkész országok akár komplett politikai berendezkedését tönkre bírják vágni. Nincs az a terjeszkedés, ami megérne ennyit.
