Publicisztika
Mintakövetés – Az agrárhivatali földmaffia bukására
A termőföldek után igényelhető uniós támogatások körül a múlt hónapban kirobbant botrány a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalig ér. Néhány köztisztviselő úgy gondolhatta: ha a „nagyoknak” szabad, nekik ugyan miért nem?
Székely menet, irányok
A székelyek nagy meneteléséről és a magyar balközép ahhoz való viszonyáról, részben vitázva, részben egyetértve Ara-Kovács Attilával.
Útravaló
"Akadályozzák meg a tragédiákat, amelyeket meg lehet akadályozni, és számolják fel az igazságtalanságokat, amelyeket fel lehet számolni!" - Amartya Sen Nobel-díjas közgazdász arról, hogy mit tehetnek a cselekedni vágyó emberek a világon.
Vakmagyarok
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és néhány más európai szervezet által az Európai Bizottsághoz (EB) közösen benyújtott kisebbségvédelmi kezdeményezés hasonló sorsra jutott, mint az RMDSZ-szel szemben álló úgynevezett Székely Nemzeti Tanács, a Tőkés vezette Erdélyi Magyar Néppárt, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács korábbi kisebbségvédelmi kezdeményezése.
Hát akkor itt fogunk élni – az ellenzék ünnepi műsoráról
A megaellenzéki össztüntetésen majd mindenki túllépte az időkeretét. Fölöslegesen, mert senki nem mondott semmit.
A fekete lyuk - a Sorsok Házáról
Sorsok Háza lesz a neve a holokauszt gyermek áldozatainak emlékét őrző intézménynek. Az új múzeum a régi józsefvárosi pályaudvaron, 2014 tavaszán nyílik majd meg, amint arról a parlamentben Lázár János egy nemzetközi sajtótájékoztatón beszámolt. A név nyilvánvaló utalás Kertész Imre regényére, és talán a fenti mondatra is.
Olaj, cseppenként
Értékes vita folyik a gyűlöletbeszéd tilalmáról a Narancs hasábjain. Az eddig megjelent cikkek jobbára a kérdés alapjogi vonatkozásait boncolgatták: a magam részéről újabb árnyalatot ebbe nem kívánok vinni.
Most mintha nem lopnának – a Fidesz és a jogdíjak
A kormány kirabolja a művészeket – harsogja a sajtó már két hete, de a helyzet sokkal bonyolultabb. Az érdekesebb részeit megpróbálom elmagyarázni – és igen, most inkább a kormánnyal értek egyet, nem a tiltakozó művészekkel.
Mivel jár, ha mindenkinek jár?
A szociális segélyezés hazai rendszerén bizonyosan van mit javítani - erre utalnak a riasztó és romló szegénységi mutatók, a rendszer diszfunkcióinak leltárai és sűrű foltozgatása. Gébert Judit és Tőzsér János (lásd: Ami jár, az jár, Magyar Narancs, 2013. június 6.) a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését kínálja megoldásnak. (Szeptember 16-ától pedig egyenesen Nemzetközi hét az alapjövedelemért címmel Európa-szerte rendezvénysorozatot terveznek a hívek.)
Herényi Károly: Amiben Ángyánnak igaza van
Ángyán József az, aki észrevette: Orbán nem a Horthy-korszakot, hanem a feudalizmust, a nagybirtokrendszert akarja visszaállítani.
Jöhet az új, parókanép – Bethlen vs. Orbán
Most még csak a szobrát avatta fel Orbán Viktor, de gr. Bethlen István hamarosan ikonná válhat egy olyan rezsimben, amely a múltról csak allegóriákban és hasonlatokban bír beszélni.

