A gazdaság területén a jelenség régóta ismert. Elég arra az esetre emlékeztetnünk, amikor Lázár János nyíltan megfenyegette a diszkriminatív adóterhek miatt panaszkodó multikat: „Lehet az Európai Bizottsághoz fordulni, de akkor még többet kell fizetni.” A kormány két magánszereplő jogi vitájába is szívesen beavatkozik, amint azt a Heineken és a Csíki Sör ügyében láttuk. Az állam feladatának totális – és bizonyára szándékos – félreértelmezéséről tanúskodik, hogy míg a bírósághoz fordulást az Orbán-kormány bármikor képes Magyarország elleni támadásként beállítani, ő maga meghatározott szereplőkre szabottan, aktuális politikai érdekei szerint használja az elvben általános normák létrehozására hivatott törvényalkotást (a Heineken befenyítése a vöröscsillag-törvénnyel erre is szép példa).
Az elmúlt két és fél évben a jog mibenlétének e sajátos értelmezését a Magyarországra érkező menekültek és menedékkérők is megtapasztalták. A következmények az ő esetükben nem csak azért borzalmasabbak, mert eleve traumatizált, sérülékeny, érdekérvényesítő képességgel alig rendelkező emberekként érik el a magyar határt. Mivel a menekültkérdés 2015 előtt jobbára ismeretlen volt még a tájékozott közvélemény (és az újságírók) előtt is, Orbán gyakorlatilag zavartalanul magyarázhatta félre az azzal kapcsolatos jogi összefüggéseket. Eközben nem pusztán a társadalom idegengyűlöletét szította fel, de megrendítette a nemzetközi humanitárius jog érvényesülésébe vetett bizalmat is. És ami legalább ilyen fontos: úgy tűnik – legalábbis egyelőre – sikeresen hátráltatja az Európai Unió közös menekültügyi rendszerének reformját, mely reform pedig elengedhetetlen feltétele volna annak, hogy a két évvel ezelőttihez hasonló esetleges újabb menekülthullámot Európa immár felkészültebben fogadjon.
Migránsbiznisz
A propagandagépezet kedvelt témája lett az a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) előtt folytatott per, amelyet márciusban nyert meg két bangladesi menedékkérő a magyar állammal szemben. Iliast és Ahmedet a Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte, és az EJEB fejenként 15 ezer eurót ítélt meg nekik, mert úgy találta, hogy Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett bizonyos jogaikat. A Helsinki ügyvédi munkadíjára mutogatva a kormány rögvest „migránsbizniszt” kiáltott, és egész kis összeesküvés-elméletet rittyentett az eset köré. A (nyilván Soros György által útra indított) migránsokat a Soros támogatta Helsinki Bizottság képviseli a bíróság előtt, a perben Soros-szervezetek Magyarországot lejárató jelentéseire hivatkoznak, és még az ítélkező bírói tanács magyar tagja, Sajó András is Soros embere, hiszen a 90-es évek elején a CEU jogi karának dékánja volt. A magyar kormány a közelmúltban fellebbezett, így az ügy az EJEB nagykamarája elé kerülhet, de az is elképzelhető, hogy érdemi vizsgálat nélkül fenntartják az első fokon eljáró tanács értékelését.
Bár a kormány azért is kritizálja az ítéletet, mert az állítólag „előírná nekünk, kivel kell együtt élnünk”, fontos leszögezni, hogy az EJEB nem foglalt állást abban a kérdésben, járna-e menekültstátus a két bangladesinek. Valójában az ítéletből inkább arra lehet következtetni, hogy szerencsétlen sorsuk ellenére nem járna. Egyikük a magyar hatóságok előtt kizárólag gazdasági okokat jelölt meg menekülése okaként – egy áradásban elvesztette számos családtagját és minden vagyonát –, másikuk emellett azt is állította, hogy két politikai párt erőszakkal próbálta beszervezni. Ha a bevándorlási hivatal tisztességes eljárásban megvizsgálta volna ezeket a kérelmeket, valószínűleg jogosan tagadta volna meg a menekültstátust Ahmedtől és Iliastól. Ehelyett a tranzitzónába zárta őket, majd pusztán abból kiindulva, hogy Szerbia „biztonságos harmadik ország”, minden formális procedúra nélkül kitette a szűrüket a déli határon. Az EJEB szerint Magyarország ezzel megsértette az önkényes fogva tartás tilalmát, a megalázó, embertelen bánásmód tilalmát és a menedékkérők jogorvoslathoz való jogát.
Szembeötlő, hogy a bíróságnak elsősorban jogkérdésekben kellett állást foglalnia: megvalósult-e a fogva tartás vagy sem, volt-e ezzel vagy a kiutasítási határozattal szemben hatékony jogorvoslat stb. A kormánypárti megszólalásokban gyakran emlegetett országjelentést – amelyet a Helsinkit is tagjai közt tudó nemzetközi ernyőszervezet készített – csupán Szerbia vonatkozásában használta a bíróság, de a perdöntő itt is az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának anyaga volt. Egyébként 2015 szeptemberét megelőzően a magyar hatóságok sem kezelték biztonságos országként Szerbiát, és a hirtelen megváltozott hozzáállásra nem adtak érdemi magyarázatot (valójában Szerbia biztonságossá nyilvánítása is az aktuálpolitika által motivált jogalkotás példája). Sajó András szerepéről pedig legyen elég annyi, hogy az ítéletet a héttagú tanács egyhangúlag fogadta el.
A Helsinki Bizottság tájékoztatása szerint az idén márciusi újabb jogszabályváltozások után – amelyek következtében a 14 év alatti kísérő nélküli kiskorúak kivételével immár mindenkit a tranzitzónákba zárnak – az EJEB több esetben ideiglenes intézkedéssel rendelte el menedékkérők szabadon engedését. Később ezekből is kártérítési per lehet Strasbourgban.
Nyomásgyakorlás
Mint egy falat kenyér, úgy kellett a kormányzati kommunikációnak, hogy Brüsszel végre megpróbálja megbüntetni Magyarországot a menekültkvóta elszabotálása miatt. Az Európai Bizottság a múlt héten Lengyelország és Csehország mellett hazánkkal szemben is kötelezettségszegési eljárást indított: ez a három ország az elmúlt évben egyetlen menedékkérőt sem vett át Olaszországtól és Görögországtól, és még ilyen irányú felajánlást sem tett. A kormány rögtön lecsapta a labdát, és megengedhetetlen nyomásgyakorlásként ítélte el a bizottság lépését, holott a menedékkérők átvételéről érvényes uniós döntés rendelkezik. Mint ismert, a belügyminiszterek tanácsa 2015 szeptemberi határozata Magyarországra két év alatt 1294 menedékkérelem elbírálását rótta, amiből eddig nullát teljesítettünk (mellesleg a bizottság eredeti javaslata arról szólt, hogy az akkor még ténylegesen nyomás alatt álló Magyarországról is máshová vigyék a menedékkérőket, szám szerint 54 ezret, de ebbe Orbánék nem egyeztek bele). A magyar kormány persze bízhat abban, hogy az EU luxembourgi bíróságán megnyeri a tanácsi határozat érvénytelenítéséért indított pert, de a bizottság friss döntése azt üzeni, hogy eléggé biztosak a dolgukban.
Erre van is okuk, hiszen a kormánynak a határozattal szemben megfogalmazott érvei jórészt eljárási kifogások, és nem érintik a döntés lényegét. Amelyik érinti, azt meg elképesztő cinizmusa miatt nehéz komolyan venni. Az a kormány, amelyik minden mérvadó nemzetközi szervezet szerint semmibe veszi a menekültek emberi jogait, képes azzal érvelni, hogy pont a menedékkérők országok közti elosztása sértené a genfi menekültügyi egyezményt, mert „tényleges kapcsolat” hiányában irányítana embereket bizonyos tagállamokba. Árulkodó az is, hogy míg Orbánék itthoni kommunikációja szerint az uniónak „nincs hatásköre” a menedékkérők elosztására, és valamiféle újabb hatáskört vonna magához a nemzetállamoktól, luxembourgi beadványukban ilyet nem állítanak. Ehelyett például azt hozzák fel, hogy az Európai Parlamentnek is szavaznia kellett volna a határozatról, nem volt elég konzultálni a testülettel. Minthogy az uniónak – implicite a magyar kormány által is elismerten – van hatásköre a menedékkérelem elbírálásáért felelős tagállam meghatározására, elméleti akadálya nem lenne az ezt szabályozó dublini egyezmény reformjának. Nem jogi, hanem politikai okai vannak, hogy a bizottság ezt célzó javaslata több mint egy éve áll a társjogalkotóknál (az Európai Parlamentnél és az Európai Tanácsnál).
Az EP nemrég sajtószemináriumot rendezett a kérdésről, ahol kiderült, hogy az eredeti javaslaton ambiciózus módosításokat hajtanának végre. Míg az Európai Bizottság az állandó elosztási mechanizmust akkor léptetné életbe, ha a menedékkérelmek száma egy tagországban meghaladja a rá eső arányos rész 150 százalékát, az EP már az arányszám elérésekor, tehát a 101. százaléknál megtenné ezt. A bizottság a mechanizmusban részt nem vevő tagállamokat pénzbírsággal sújtaná, az EP ellenben az uniós támogatások teljes megvonását javasolja. Úgy tűnik, az EP-ben viszonylagos egyetértés uralkodik a dublini reform szükségességéről, a panelbeszélgetésen a néppárti képviselő is egyetértett a változtatások mellett hangosan kiálló liberálisokkal és szocialistákkal (a rend kedvéért jegyezzük meg, hogy az Európai Néppárt álláspontját egy olasz képviselő ismertette, márpedig az olaszok tudvalevőleg élharcosai a kvótának). Abban azonban érezhetően nem bíznak a képviselők, hogy a reform átmegy majd a miniszterekből álló tanácson is, és ennek a keleti tagállamok, főként a visegrádi négyek ellenkezése az oka. Egy magas beosztású forrás szerint a bizottság sem erőlteti már annyira a dolgot, abban bíznak, hogy az EU és Törökország közötti megállapodásnak köszönhetően úgysem lesz gond a menekültek magas számával.
Aggasztó rövidlátásról tenne tanúbizonyságot azonban az EU, ha néhány tagállama vezetőinek xenofób játszadozásai miatt a viszonylagos békeidőben elmulasztaná a 2015-ös menekültválság tanulságainak levonását.
