Publicisztika

Néhány évvel európai uniós tagságunk előtt a magyar politikai élet fontos szereplői maguk is mindinkább szociálpszichológiai megközelítésből értelmezik a csatlakozási folyamatot. A jelenlegi miniszterelnök önérzetét például kicsit sérti, hogy az EU bizonyítványt állít ki a tagjelöltek teljesítményéről. A korábbi kormányfő pedig azt nyilatkozta pénteken az egyik kereskedelmi rádiónak, hogy a nyugati politikusok nem értik eléggé a magyarországi helyzetet. Orbán Viktor ugyanaznap Frankfurtban közölte: elfogadhatatlan, hogy az uniós tagállamok termékei akadálytalanul áramolhatnak a mi piacainkra, miközben a régió országait politikailag és intézményi szempontból kirekesztették. Beszédében a belpolitikából már jól ismert "egyensúly" fogalmával - hogy is mondják? - operált. Horn Gyula viszont alighanem úgy döntött, csak azért sem használja helyesen az európai integráció hivatalos elnevezését, és tovább "ejrópajunjózik". Nem csoda, hogy Michael Lake, az Európai Bizottság budapesti delegációjának vezetője nemrég lélektani nyomást kívánt gyakorolni a magyarokra és a többi izgatott jelentkezőre, felszólítva őket, hogy kicsit türelmesebbnek kellene lenniük - persze ő elsősorban a csatlakozási dátum körüli műbalhéra gondolt.

Az, hogy a hétvégi tisztújító kongresszusára készülődő MSZP érdekességét (amint arról lapunk beltestében bőven szólunk) momentán és szinte kizárólag az úgynevezett személyi kérdések adják, sajnálatos módon nem csak az MSZP problémája. Még akkor is, ha a meglepetés kizárt, és elképzelhetetlen, hogy Kovács Lászlót ne válasszák újra elnökké - a miniszterelnök-jelölt jelölése ugyanis még korántsem lefutott játszma, a kenkődés tehát a kongresszus után is el fog még tartani.

A két héttel ezelőtti bosznia-hercegovinai választásokról az eseményt megelőzően az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) valamelyik tisztviselője azt nyilatkozta, hogy ez lesz az utolsó választás, amit az EBESZ finanszíroz és menedzsel: öt évvel a háború után, két választással a hátuk mögött lassan eljött az ideje, hogy a nemzetközi közösség elengedje az ország kezét, és az, ha remegő lábakkal is, de önállóan botorkáljon vissza a balkáni politika küzdőterére.

Három hete halálos közúti balesetet okozott a Nógrádi László - azóta lemondott - közlekedési minisztert szállító állami Audi. A karambol egyik áldozatát a múlt héten temették, vele utazó menyasszonya súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A balesetre adott politikai reakciókat, a lehetséges okokra adott magyarázatokat, valamint a sajtóban felmerült kérdéseket két szóval tudom csak minősíteni: tűrhetetlen és érthetetlen.

"A kormány döntött a Postabank számára stratégiai partner kereséséről." (MTI-hír)

Az újabb olajbizottsági jegyzőkönyvben ötvenegy oldalon vall Sándor István ("Papa") nyugalmazott rendőr alezredes, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) volt főnyomozója a szervezett bűnözés és a politika kapcsolatáról. Politikusokról, rendőrökről, ügyészekről és vámparancsnokokról. Többükről ugyan megjegyzi: érintettségüket bizonyítani nem tudja, de olajos körökben ezt meg azt lehet hallani az illetőkről. (Más helyütt viszont azt fejtegeti, hogy a maffiózók bevett szokása ismert emberekre hivatkozni. Kiss Ernő rendőr tábornok, a KBI volt főigazgatója múlt heti bizottsági meghallgatásán többször is jelezte, hogy Sándor Istvánnak szerinte nincsenek olyan jellegű "olajos információi", amelyeket a testület érdemben tudna hasznosítani.)

Helyreigazítás

Éppen egy nemzetközi konferencián ültem, valahol Európában, amikor kaptam egy SMS-t. A helyi szolgáltató értesített arról, hogy - noha "külföldön" vagyok - az általam otthon megszokott rövid hívószámokon keresztül vehetem igénybe az otthoni szolgáltatásokat. Igen, így csapódik le, ha csak piciben is, de mindenképpen a globalizáció. A sajátosan magyar utak világa elmúlt. Egy maradt csak nyitva: vissza Ázsiába. Itt, Európában maradva azonban van és lesz is levegő a nemzeti sajátosságok figyelembevételére, de csak addig a határig, amíg az nem mond ellent a közös európai és egyre inkább globális játékszabályoknak.

William Randolph Hearst, az amerikai sajtócézár többek között azzal írta be magát az újságírászati tankönyvekbe, hogy a hirdetések miatt olcsó és a kétes hitelű, de szenzációs beszámolókkal legyalult színvonalú sajtó segítségével megalkotta a műveletlen olvasóközönséget mint olyat. Az egykori nyájas olvasóból moziba járó, filléres regényeket olvasgató nyáj lett. E populista kultúrfordulat meglódította a kortársak fantáziáját: minden huszadik századi antiutópiának határozott képe volt a kommunikáció ellenőrzésében, a propagandában rejlő lehetőségekről, illetve veszélyekről. Hearst maga szolgált az Aranypolgár mintájául, hazai feldolgozásban hasonló szerepben Lópici Gáspárt vagy Pálfy G. Istvánt láthattuk: én vagyok az utca hírmondója, én irányítom a közvéleményt.

Ássanak minket derékig a földbe az első sorban egy millenniumi zászlóátadási ceremónián, ahol rövid expozéja után Nemeskürty István Kaya Ibrahimot kéri fel az ünnepi beszéd megtartására, valamint az áfa befizetésére, de egyszerűen nem tudunk szabadulni attól a gondolattól, hogy ezt az egész kisgazda-tűzijátékot valaki nagyon kavarja.

Lapzártánkkor még nem tudjuk azt, amit az olvasó lapunk kézhezvételekor már igen: hogy ki nyerte az Egyesült Államok elnökválasztását. Innen lesz a feltételes mód; az eredmények ismeretében tessék aztán majd örülni, hogy nem így lett, vagy fejvakarászásba fogni, hogy a szentségit neki, mi lesz most itt.

Amikor Körmendy-Ékes Judit, az Országos Rádió és Televízió Testület elnök asszonya a Népszabadságban azt találta nyilatkozni, hogy az internet úgy, ahogy van, leszabályozandó, a félelem jeges marka szorította össze a szíveket, szerverek rogytak féltérdre, bitek dermedtek le a kábelben, IP-csomagok vesztek el nyomtalanul, rooterek bújtak riadtan hubokhoz, a sávszélesség úgy összeszűkült, hogy egy zabszemet sem lehetett volna bele. Mindenki arra gondolt nyilván, hogy a rettegett ORTT megpróbálja maga alá gyűrni a hálót, megpróbál ráülni jól, mert a hatóság már csak ilyen, hatni akar.

Építtethet-e Torgyán József pártelnök-miniszter száz-egynéhány millióba kerülő családi házat a főváros egyik elit részén? Természetesen építtethet. Joga van-e a sajtónak firtatni a vállalkozást, ha a költségek és a két évvel ezelőtti képviselői vagyonbevallás adatai nem állnak összhangban egymással? Szolgalelkű barom lenne, ha nem tenné. Mondhatja-e Torgyán - vagy bárki más politikus -, hogy képviselői vagyonbevallásában azért hallgatta el tényleges anyagi helyzetét, mert "nem akart tipekket adni rablóknak és robbantó csoportoknak"?

Meghalt egy húszéves fiatalember. Huszonegy éves menyasszonya életéért lapzártánkkor az orvosok még küzdenek, állapota válságos. Az alábbi dolgok mindig akkor kerülnek szóba, ha valaki odavész egy-egy ilyen helyzetben. A közlekedési minisztert szállító gépkocsi balesetéről van szó most. Annak konkrétumairól és olyan általánosságokról, amiket az ilyen esetek felvetnek.