Tartalom

MaNcs, XII. évf. 45. szám, (2000.11.02.) (2000-11-02)

Egotrip

Egotrip

Sajó László: Öt és feles (Jucika és Dezső)

Mindig felébred korábban, minek neki ez az ébresztős rádió, minek felébredni. A gyerekektől kapta, ők állították be, azóta úgy van. Jucika azonnal fölkelt a rádióra, elzárta, ment a fürdőszobába. De már akkor se tudott tovább aludni, fölkelt ő is. Most fekszik tovább, a rádió szól, nem hallja, nézi a függönyrést, mi lesz ma. Ma megint mit fog csinálni. Kell ez a rádió, a gyerekekre gondol már reggel, Jucikára. De hiszen velük álmodott, elfelejtette.

Egotrip

Vágvölgyi B. András: Tokyo Underground

Avárosszerkezet fittyet hány a geometriára, a metróállomások térképeinek nem északra mutat a tetejük, és tényleg csak az elhelyezői szeszély dönti el, hogy dél-délkelet vagy a magma-mag van felül. Tömeg. Milliónyi fekete öltöny, fehér ing, nyakkendő, mint a mozgást akadályozó sűrű semmi, vigasztalan, megállíthatatlan tavaszi eső, elektromos hangörvények, neonkisülések, az esernyőik bütyke nekem pont szemmagasságban, taszigálódás, lassított mozgás ismeretlen cél felé, létparadigma, úgy érzem magam, mint Timothy Leary hamvai. Kilőve a világűrbe. Tudományos-fantasztikum, archaikus jövő, az elveszettség olykor fokozhatatlan.

Publicisztika

Publicisztika

Szanyi Tibor: Van-e élet Magyarországon kívül? (A magyar agrárium és az Európai Unió)

Éppen egy nemzetközi konferencián ültem, valahol Európában, amikor kaptam egy SMS-t. A helyi szolgáltató értesített arról, hogy - noha "külföldön" vagyok - az általam otthon megszokott rövid hívószámokon keresztül vehetem igénybe az otthoni szolgáltatásokat. Igen, így csapódik le, ha csak piciben is, de mindenképpen a globalizáció. A sajátosan magyar utak világa elmúlt. Egy maradt csak nyitva: vissza Ázsiába. Itt, Európában maradva azonban van és lesz is levegő a nemzeti sajátosságok figyelembevételére, de csak addig a határig, amíg az nem mond ellent a közös európai és egyre inkább globális játékszabályoknak.

Publicisztika

Hammer Ferenc: Buták és szomorúak (Szegények a médiában)

William Randolph Hearst, az amerikai sajtócézár többek között azzal írta be magát az újságírászati tankönyvekbe, hogy a hirdetések miatt olcsó és a kétes hitelű, de szenzációs beszámolókkal legyalult színvonalú sajtó segítségével megalkotta a műveletlen olvasóközönséget mint olyat. Az egykori nyájas olvasóból moziba járó, filléres regényeket olvasgató nyáj lett. E populista kultúrfordulat meglódította a kortársak fantáziáját: minden huszadik századi antiutópiának határozott képe volt a kommunikáció ellenőrzésében, a propagandában rejlő lehetőségekről, illetve veszélyekről. Hearst maga szolgált az Aranypolgár mintájául, hazai feldolgozásban hasonló szerepben Lópici Gáspárt vagy Pálfy G. Istvánt láthattuk: én vagyok az utca hírmondója, én irányítom a közvéleményt.

Publicisztika

Ki pucol a végén?

Ássanak minket derékig a földbe az első sorban egy millenniumi zászlóátadási ceremónián, ahol rövid expozéja után Nemeskürty István Kaya Ibrahimot kéri fel az ünnepi beszéd megtartására, valamint az áfa befizetésére, de egyszerűen nem tudunk szabadulni attól a gondolattól, hogy ezt az egész kisgazda-tűzijátékot valaki nagyon kavarja.

Publicisztika

Al a búsba? A Bush? Picsába...

Lapzártánkkor még nem tudjuk azt, amit az olvasó lapunk kézhezvételekor már igen: hogy ki nyerte az Egyesült Államok elnökválasztását. Innen lesz a feltételes mód; az eredmények ismeretében tessék aztán majd örülni, hogy nem így lett, vagy fejvakarászásba fogni, hogy a szentségit neki, mi lesz most itt.

Belpol

Belpol

"Most itt kinyírnak" (Székely Zoltán képviselő)

Magyar Narancs: Az expozéjában azzal indokolta a közbeszerzési bizottság szükségességét, hogy "tombol az országban a korrupció". De egyetlen konkrét esetet sem említett, az elsősorban az önkormányzatokat érintő súlyos vádat konkrét információkkal nem támogatta meg.

Belpol

Kulturális hírek

VAJDA JÚLIA MONTÁZSAIVajda Júlia (1913- 1982), a mindössze három nyilvános évet megért Európai Iskola egyik tagja, Vajda Lajos felesége 1958-ben kezdett kollázsokat készíteni. Ezekből látható kiállítás a fővárosi Vintage Galériában (november 24-ig).SZOBOR AZ INFORMÁCIÓRÓL Az információs társadalmat jelképező, hálózatot mintázó, 5,5 méter magas krómacél szobrot állítottak fel a Westend City Center tetőkertjében: a Kapu 2000 a világ legnagyobb drótszobra, Botond alkotása, aki Tillmann J.

Belpol

Cyber hírek

Big Blue Az IBM átvette a vezetést az Inteltől a legerősebb szuperszámítógépek 500-es toplistáján. Az új csúcsgép az IBM ASCI White, amely 8192 processzort tartalmaz, súlya 106 tonna, és két kosárlabda-pályányi területet foglal el.

Belpol

Főügyészek cseréje: Polt alatti áru

annak a lehetősége, hogy a politika rátelepszik az igazságszolgáltatásra, s hogy "informálisan bedarálja" a ma még az Országgyűlés ellenőrzési körébe tartozó ügyészséget?

Belpol

Személyiségjogi per Pallag ellen: Kettőből kettő

"Az igazat mondjam vagy a valódit?" - kérdezett vissza az ítélethirdetés után Tompos Judit, Pallag László ügyvédje érdeklődésünkre, hogy mit szól a bíróság döntéséhez. "Az ítéletet előre borítékoltam volna" - folytatta. Tompos Judit színjátéknak nevezte a bírósági procedúrát. "A jogállam csak vágyálom" - mondta talányosan, elmenőben azért megjegyezve: természetesen fellebbeznek.

Belpol

Ítélet a magyar KFOR-parancsnok perében: Sikamika

"Vén faszszopó, mit ugatsz itt, mikor mi vagyunk a legjobbak, az a bajszos szopat minket, nyomoz utánunk, eldugta az ID-Cardját, és nem akarja megmutatni, faszszopó köcsög, szétütöm a fejét, ez a bunkó, mit dumál bele a munkánkba, kibaszom ezt a hülyét az ablakon, faszszopó bajszos geci." E gondolatokat Tóth Csaba, a vád koronatanúja - civil becenevén Rambó - ordította tavaly ősszel a pristinai légtérbe egy őt ellenőrző holland tiszthelyettes felé. Az esetet több tucat külföldi katonatiszt nézte végig, közben három magyar KFOR-katona minden erejét bevetve próbálta elvonszolni Rambót a helyszínről.

Külpol

Külpol

Zűrzavar Peruban: Kémfilmszakadás

Fujimori, a nagy piacliberalizátor (és eme minőségéből következően kétségkívül érdemdús gazdaságfellendítő) megválasztása érdekében némileg túlígérte magát szociális téren, ám új kormányába a tíz év előtti, privatizáló, importvámcsökkentő gazdasági minisztert hívta vissza. A választások után azonban elvesztette parlamenti többségét, és ez könnyen kellemetlen helyzetekbe sodorhatta volna. Csakhogy az ellenzékből rögtön átült tizenkét képviselő a kormánypárti oldalra, ami látszólag megoldotta a problémát, bár mindenféle - nem mindig sikertelen - lepénzelési ügyeknek terjedt kellemetlen híre. De végül is úgy látszott, Fujimori helyzete szilárdabb lesz a vártnál. Csakhogy ezekben az augusztus eleji napokban valahol valakik már javában alkudoztak egy videofelvétel sorsáról...

Zene

Zene

Kőmagyar (Káin kalapja - Artus társulat)

Az elvonulás már önmagában szép: a nagy hangú, mindent megtagadó kivonulás is lehet rokonszenves, de a látványos gesztus helyetti csendes, elszánt önfejlesztés még imponálóbb. Az Artus ez utóbbi, ritkábban alkalmazott módszert választotta. Már évek óta a világ (a Fonó) háta mögé bújtak, csak magukra figyelnek, és szigorú műhelymunkával építik, sőt művelik saját kertjeiket.

Zene

Film: Vakeset (Fésős András: Balra a nap nyugszik)

Még meg sem jelenik a főcím, és Fésős András már jól ráijeszt a nézőre: a két hintázó kisgyerek német nyelvű filozofikus párbeszéde, majd egy magányos öregember felolvasása azonmód felrepít minket Berlin felett az égbe. A főcím után viszont agyonnyűtt magyar gengszterfilmben véljük találni magunkat, ami, valljuk be, elég rémületes érzés.

Zene

Videó: Toronymagasan (Gyarmathy Lívia dokumentumfilmjei)

Mindenki látott már Gyarmathy Lívia-filmet, ha máshol nem, hát a televízióban, ha mást nem, hát a Faludy György költőt vagy a Recsket. Ez a két dokumentumfilm nagyot szólt a maga idejében (1987, 1988), amikor már javában érlelődött a rendszerváltás, csak azt nem hitte volna senki, hogy annyira közel a perc. Mindkettőt Böszörményi Gézával jegyzi társrendezőként, ahogy oda-vissza valamiképpen mindig benne voltak a másik munkájában. Szükségük is lehetett egymásra, két vegyészmérnök a kinematográfia szigorúan ellenőrzött területén, ráadásul az egyik priuszos. (Böszörményi Faludyval együtt élvezhette az állami gondoskodást és a friss hegyi levegőt Recsken.)

Zene

Lemez: Szaharatrip (Justin Adams: Desert Road)

Justin Adams-szólólemezről eddig nem volt alkalmam írni: most jelentetett meg ilyet először. Van egy kis házistúdiója, egyedül játszotta fel az összes hangszert (millió pengetős + orgona és szolid elektronika), tokkal-vonóval kijött hatszáz fontból. Október végén, amikor a berlini világzenei vásáron találkoztunk, egészen megilletődtem: Justin éppoly bensőséges és visszafogott pasas benyomását keltette, mint ahogyan a - kritikusoktól amúgy a csillagokba menesztett - lemeze készült. Aminek persze megvan a maga története.

Zene

Lemez: A srácok (Radiohead: Kid A)

Volt egyszer, még 1986-ban egy Jamaicára kacsintó, napfényes dal a Talking Heads True Stories albumán, Radio Head a címe (két szóban). Szerethették azok a 17-18 éves, Oxford környéki srácok, akik 1991-ben zenekarként léptek színre: ők lettek a Radiohead (egybe írva). 1993-ban hozták ki első albumukat, ez volt a Publo Honey. (Csak zárójelben: hallhattak erről valamit azok a pesti srácok is, akiknek aztán Publo Hunny - vagy hogy is írják éppen - zenekarként ´97-ben jött ki az első hunglish hablaty lemezük, de ez tényleg mellékszál.) Aztán ´95-ben a The Bends, ´97-ben az OK Computer, és máris a mába érkeztünk, negyedik agylemez, Kid A. Hír volt pár hete, hogy Nr 1-ként debütált a Billboard amerikai eladásokon alapuló listáján, ami komoly dolog, bármit gondoljunk is különböző ízlésekről és promóciókról. A Publo Honey nekem speciel kimaradt, de a The Bends és az OK Computer meg az ezekkel járó, valaha az MTV-ben, pár éve pedig egy Titanic Fesztiválon látott klipek ismeretében (ők hajtották a Karma Police kocsija elé Kovács Lajost) magam el sem tudtam volna képzelni az amerikai lista csúcsán a Radiohead képét és hangját, aztán tessék, mégis. Merthogy ez popzenekarnak túl komoly, rockzenekarnak túl kifinomult, az arcokon idegenül festene a tinimagazinos smink, a viharvert, vén csatalovakhoz képest viszont fiatalok, magánéletük azonban, tudtommal, semmi fogást nem kínál a pletykaiparnak. Marad a zene.

Film
Képzőművészet
Tudomány

Tudomány

Újra repülhet a Concorde: Szuperszonikus rulett

1997-ben a British Airways (BA) flottájában repülő egyik Concorde hajtóműve kihagyott, a gép megbillent, és a fedélzet áram nélkül maradt. A sikeres kényszerleszállás után a járat utasai - köztük a The Who gitárosa - oda nyilatkoztak, hogy soha többé nem repülnek a típussal. Még ebben az évben két BA Concorde is megszakította útját hajtóműhibák miatt. 1998 májusában egy BA Concorde szárnyáról levált egy lemezdarab, ezért visszafordult Londonba. 1999 augusztusában két BA Concorde majdnem összeütközött New York felett: az egyik le-, a másik felszállóágban manőverezett, amikor közel ötszáz kilométer per órás sebességgel 250 méterre megközelítették egymást. 2000 júniusában az Air France (AF) Concorde-ja közvetlenül a felszállás után felrobbant, és ráesett egy közeli hotelra. A katasztrófa után az angolok és a franciák is visszavonták a típus repülési engedélyét. A műszaki nagytakarítás során hajszálrepedéseket találtak a BA összes Concorde-jának szárnyában.

Tudomány

Állatkert, Pálmaház: Mizantrópus

APálmaházhoz vezető úton, és máshol is, a nagy marák szabadon éldegélnek a Fővárosi Állat- és Növénykert területén. A nagy marák úgy néznek ki, mintha kozmikus házibuliban egymásra talált volna a nyúl és az őz, majd viharos kapcsolatukból létrejött volna ez a nem igazán ergonóm, de nagyon kedves állat. Némi aggodalommal figyeltem tevékenységüket az állatkerti sétányokon, és megkérdeztem az egyik alkalmazottat, hogy nem okozhat-e gondot a látogatók és a marák találkozása. ´ megnyugtatott, hogy a nagy marák végtelenül szelídek, még a füvet is egyben nyelik le, nehogy harapniuk kelljen, mire én elmondtam neki, félelmem nem egészen ilyen irányú, sokkal inkább attól tartok, hogy valamelyik baromarcú látogató kitépi az egyik állat lábát, vagy csak kipróbálja rajta a vadonatúj elektromos sokkolóját, de megnyugtatott, hogy a nagy mara igen szapora állat, és eddig még egyiket sem sikerült elkapniuk a látogatóknak. Nem mondom, hogy megnyugtatott volna, de aztán tapasztaltam, hogy amennyiben egy csapat teljesen hülye gyerek veszi üldözőbe, a nagy mara elképesztően felgyorsul.