Kirill Haratyjan

Kié a pöröly?

A Prigozsin-merényletről

Publicisztika

„Hogy ízlik a főztöd, Zsenya?” „Jól kifőz­ted magadnak, Prigozsin!” Ilyen és hasonló címek­kel lett tele hirtelen (a külföldről szerkesztett) az orosz internetes sajtó, amint augusztus 23-án híre ment, hogy „lezuhant” a magánrepülő, fedélzetén a „Putyin szakácsaként”, majd „Putyin pörölyeként” hírhedtté vált zsoldosvezérrel.

Arról persze továbbra sincs (és aligha lesz) minden kétséget kizáró bizonyíték, hogy Prigozsin valóban rajta volt-e azon az Embraer típusú gépen. Ahogy arról sincs, hogy mitől zuhant le a gép: a fedélzeten lévő pokolgép robbant fel, netán beépített diverzáns keze nyomán, vagy „külső” támadás érte, s ha ez utóbbi, azt ki követte el. Bármennyire is meg van győződve a világ nem Putyin-párti fele, hogy Oroszországban az ő bólintása nélkül ilyen horderejű akció nem hajtható végre, mégiscsak érdemes végignézni, hogyan alakul a hivatalos és nem hivatalos „közbeszéd”, hogyan vélekednek és mire támaszkodnak a befolyásos (vagy épp kirekesztett) csoportok hangadói.

A központ rébuszokban beszél

Putyin hivatalos „nekrológja” aligha ad eligazítást az orosz politikai-gazdasági elitnek és a köznépnek, hogy hogyan is viszonyuljanak most Prigozsinhoz és halálához. Már két hónappal ezelőtt, a lázadás idején is az volt a dodonai üzenet, hogy „gondoljon mindenki, amit akar, de csak azt gondolhatja, amit mi”. A mostani, kanonikussá vált elnöki közlemény szerint Prigozsin „bonyolult sorsú” személy, aki „sok hibát követett el”, de számos olyan cselekedetet hajtott végre, amelynek eredményei Oroszországot szolgálták a „neonáci ukrán hatalom elleni küzdelemben”.

Az „eredményeket” Putyin nem nevezte ugyan meg, de aligha kulináris innovációkra utalt. A Wagner magánhadsereg és a Szentpétervár külvárosában, Olginóban működtetett, az orosz és a globális információs tér befolyásolásában igencsak hatékonynak bizonyult trollgyár pótolhatatlan kincs volt az orosz hatalmi körök számára. És persze az utóbbi hatékony eszköz volt Prigozsin személyes imázsának és hatalmának kiterjesztésében is: éppúgy termelte a Prigozsin-hívőket, mint az éppen soros ellenfél lejáratóit. Most ez a gépezet leállt, a trollok eltűntek – mindegy, majd legyártja az üzeneteket más. A Wagner-sereget pedig Putyin számolta fel friss rendeletével. Eszerint minden területi és magánalakulat tagja és parancsnoka, beleértve a közintézmények őrző-védőit is, köteles felesküdni az Oroszországi Föderáció honvédelmi minisztériuma által irányított egységes haderőre. Nincsenek többé szabadcsapatok, nincs többé fosztogatás, zsákmányszerző magánakció. Csak az egységes orosz haderő van. Hogy az mennyire egységes, ki irányítja, és ki kinek az alárendeltje, továbbra is tabu; s bár Prigozsin június 23-i lázadásával épp ezt a tabut törte meg, a nyilvánosság strukturális és stratégiai változásokat továbbra sem lát.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.