(Lásd: Lázár János a vasparipát karéjozza, Magyar Narancs, 2023. július 27. )
Úgy tűnhet, jó szórakozás fikázni a vasutat, de nem az. Elkészíteni is felzaklató volt. Én mindenhová vonattal megyek, ha az lehetséges és észszerű. Nem könnyű belátni, hogy amit szeretsz, valójában életképtelen.
Az írásra érkezett reakciók (közülük lásd: Busszal megyünk mindenüvé, Magyar Narancs, 2023. augusztus 24.) a személyeskedésen túl jellemzően kimerültek abban, hogy mi lesz, mi lehet a mellékvonalak sorsa, mégis hány ilyet kellene – szerintem – megszüntetni, illetve – a hozzáértők szerint – hogyan lehetne azokat továbbra is működtetni. Az írás jelentős része nem a mellékvonalakkal foglalkozott, hanem általánosan a magyar vasút tarthatatlan állapotával, finanszírozásával, s ennek egyetlen eleme volt a mellékvonalak kezelése, praktikusan azok felszámolása.
De akkor maradjunk ezeknél. Általánosan elterjedt, hogy a mellékvonalakon azért kell szüneteltetni a közlekedést, mert annak fenntartása drága. Pedig ez nem igaz. Nem hát. Nem is mondta senki, hogy ezen lehet spórolni. Azért kell a vonalakon szüneteltetni a közlekedést, mert nincs vonat. Azért kell kivenni a Bzmotokat, a „bézéket”, hogy máshová be lehessen tenni azokat – miközben valójában az összes bádogdobozt már az ócskavastelepre kellett volna hajítani réges-rég. Hogy mennyire nincs vonat, jól mutatja az az eset, amikor a bézé vadat gázolt Somogy megyében. A szerelvény kiesett a forgalomból, és ezt nem tudta másikkal helyettesíteni a MÁV, egész nap pótló buszokat kellett beállítania. Ez komoly probléma és komoly kockázat.
Könnyű belátni, hogy isten pénze sem lenne elég arra, hogy az összes bézét, Uzsgyit, InterPicit korszerű motorvonatokra cserélje a vasút, plusz a megnövekedett kapacitást is kiszolgálja, plusz a pályát is fejlessze. Akkor pedig nincs igazán más lehetőség, mint a nyírás: ahol nem ül vonatra senki, ott ne legyen vonat. A MÁV pontosan tudja, mely vonalakon indokolt szüneteltetni a közlekedést, nem a hobbituristák és a városi újságírók benyomása ugyanis a mérvadó, hanem a vasúttársaság utasszámlálási adatsora. És az magáért beszél. Ahol havonta száz utas van, vagyis napi 3–5, ott nincs miről beszélni. De senki sem tapsikol közben örömében.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
