Konrád György, a migránsok és a liberalizmus

  • Babarczy Eszter
  • 2016.01.06 06:44

Publicisztika

Amikor Konrád kiáll Orbán megoldása mellett, elfelejti, hogy Orbán ismét Magyarország legrosszabb kulturális vonásaira épített – a félelemre, a bizalmatlanságra, a közönyre, az ellenségességre. Babarczy Eszter cikksorozatának első része.

Konrád nem először fejezte ki örömét, hogy Orbán kirekesztette Magyarországról a menekülteket. De most ugyanabban a New York Times-cikkben, amely szenzációértékénél fogva mindjárt Konrád bejelentésével indít, a veterán diplomata, Gyarmati István sokkal árnyaltabban fogalmaz: Orbán megoldása mindössze azért talál mind több megértésre, mert sem a baloldal, sem a centrista jobboldal nem tudott adekvát megoldással szolgálni arra a nagyon gyakorlati problémára, hogy mit tehetünk a migránsok tömegeivel, akik itt állnak a határon. Azért tartom fontosnak megemlíteni Gyarmati nyilatkozatát, mert jól mutatja, hogy nem egyetlen lehetséges megoldás van a migrációs válságra, és a fal – amellyel Orbán tulajdonképpen kikényszerítette, hogy a környékbeli országok is falakat építsenek – egy olyan politikai kultúra része Magyarországon, amely az orbánizmus legpusztítóbb átka. Nem a rasszizmusra gondolok – véleményem szerint Orbánról és kormányáról sok rosszat el lehet mondani, de a rasszizmus nem tartozik ezek közé.

A segítségnyújtás – a menedéknyújtás – nem bevándorlási kérdés. Nem következik belőle, hogy a segítségre szorulók kapjanak politikai jogokat, állampolgárságot, kulturális autonómiát és saját iskolákat. A segítségnyújtás nem mindent kíván adni: annyit kíván adni, amennyivel képes enyhíteni a szenvedést. Nem politikai terv, hanem morális meggyőződés, amelyet azonban nagy hiba lenne leértékelni.

Sok barátomtól hallottam, hogy a hozzánk hasonló szentimentális jó lelkek (nota bene: Orbán ebben a kontextusban szívesen nevezi a liberalizmust morális terrornak) nem értik „a nagyobb összefüggéseket”, a valódi tétet, a történelmi kérdést. Amire válaszképpen azt mondhatom: akik a nagy összefüggéseket nézik, nem látják az itt és mostot, azt az egyszerű kérdést, hogy adok-e enni egy gyereknek, ha éhes. A szentimentális jó lelkek számára az a morális kultúra a becses, az az európai keresztény és humanitárius identitás a fontos, amelyben adunk egy éhes gyereknek enni, viszünk takarót egy menekülő családnak, segítünk jegyet venni egy csak arabul tudó férfinak, és általában igyekszünk egy nehéz helyzetben lévő ember helyzetén könnyíteni. A segítő nem akadályoz egy bölcsebb európai bevándorláspolitikát, nem foglal állást ökopolitikai vitákban – nem állít valamit, hanem cselekszik, ami, mint Arisztotelésztől tudjuk, a moralitás lényege. A Leszboszon élők mindennap kénytelenek eldönteni, hogyan cselekszenek, és mindennap van köztük, aki segít a partra kúszó menekülteknek. S akármilyen szorult helyzetben vannak is, büszkék erre. A magyar fal nem segít a leszbosziaknak; nekünk segít, hogy nyugodtan úgy érezhessük, a dolog nem tartozik ránk.

Egy olyan Magyarország, amelyben nincs helye az „itt és most segítek”-nek, rosszkedvű hely, félelmetes hely. Olyan hely, ahol a félelem mindig erősebb lesz, mint a szolidaritás. A fal azt üzente: mi magyarok mossuk kezeinket, dögöljetek meg inkább Szerbiában. Volt ennek alternatívája? Persze, hogy volt. Nagyméretű és jól felszerelt menekülttáborok, ahol emberi módon bánnak a menekültekkel és kiszűrik közülük azokat, akik nem jogosultak védelemre, miközben Európa felülvizsgálja a működésképtelen dublini egyezményt. Hogy ez sokba került volna? Azért van az európai szolidaritás – ezért van Európa –, hogy vészhelyzeteket közösen oldjunk meg.

Amikor Konrád kiáll Orbán megoldása mellett, elfelejti, hogy Orbán a menedékjog nyújtásának alkotmányos és nemzetközi kötelezettségét írta felül azzal a cinikus állítással, hogy a hozzánk érkezők biztonságos harmadik országból jönnek. Tudatosan mosta össze a bevándorlás kérdését a menekültjoggal, a terrorizmust az iszlámmal. Mint annyiszor eddig is, ismét Magyarország legrosszabb kulturális vonásaira épített – a félelemre, a bizalmatlanságra, a közönyre, az ellenségességre, a „nem az én bajom”-ra, az „oldja meg valaki más”-ra. Orbán ebből a morális kultúrából él, ezt a morális kultúrát táplálja a menekültekhez kapcsolt üzeneteivel. A „megvédjük az országot” ugyanúgy eleme ennek a kultúrának, mint a segítők lesorosgyörgyözése.

Ha van valami, amire büszkék lehetünk az elmúlt évből, az a több ezer önkéntes, akik politikai nézeteiktől függetlenül, a politikán túl, a mindennapok morális kultúrájában magától értetődőnek tekintették, hogy a segítségre szorulóknak segíteni kell. Ezek az emberek másképpen magyarok, mint Orbán szeretné.

Arról szeretnék elmélkedni, milyen mélyebb tanulságokat vonhatok le a baloldali liberális gondolatkör, a saját szellemi hazám kudarcaiból és sikereiből. Igaza van Orbánnak? A liberalizmusnak leáldozott?

Neked ajánljuk