Mit ugrál egy portugál? - pukkadozott az osztrák politikai elit és a közvélemény, amikor napvilágot látott az Európai Unió többi tagállamának Ausztria elszigetelésével fenyegetőző nyilatkozata, melyhez az Egyesült Államok is csatlakozott. Hogy jönnek ezek ahhoz, hogy az egyik leggazdagabb és legnyugisabb európai országot diszkriminálják? Mi, kérem, nem vagyunk fejlődő ország valahol a dzsungel szélén! Pedig Ausztria már a választások másnapján, tavaly október 4-én címlapsztorivá vált szerte a világon: a Hitler-utód (Guardian), neonáci (The Times), szélsőjobboldali (Le Monde, La Stampa) Jörg Haider pártja, az FPÖ második helyével nemcsak országát, hanem egész Európát veszélybe sodorhatja. Azt is elfeledték azóta a most sértettséget és megrökönyödést tettető osztrák politikusok, hogy a hisztérikus sajtóvisszhang után mindegyikük megszaladta a saját körét, hogy elmagyarázza odakint, nem eszik olyan forrón a kását, errefelé a másodiknak befutóból nem lesz feltétlenül kormányerő. A szocialisták és a köztársasági elnök talán el is hitték, marad a régi rendszer, csak most többe fog kerülni a vörösöknek, mint korábban. A konzervatív feketék pedig arra játszhattak, hogy nemcsak a szocikat, hanem a Nyugatot is kifárasztották: az ÖVP-FPÖ- koalíció történelmi szükségszerűség, ha nem mennek bele, jő majd helyette a kékek, magyarul Haider egyeduralma. Különben is, ők majd megszelídítik a karintiai fenevadat.
*
Hát tévedtek. Az új koalíciós tárgyalásokat figyelve elsőként megszólaló Chiracot kacagva lekontározta, a belga kormányt korruptnak titulálta Haider. Aztán mind Klestil köztársasági elnök, mind a Néppárt potentátjai ráparancsoltak, válogassa meg a szavait, és kérjen bocsánatot, ahogy Bécsben mondják: a bärenvölgyi embernek pofa be. Haider kétlelkű mea culpája, melyben odamondogatását gyerekes csínynek próbálta beállítani, nem aratott osztatlan sikert, szuperszonikus sebességgel jött a felelet: az FPÖ hatalomra kerülése esetén az EU többi tagállama karanténba csukja Ausztriát.
E Statement hadüzenet, még akkor is, ha a közeljövő politikai fejleményei esetleg fellazítják majd a szankciókat. Ausztriának joga van bárkit hatalomra segíteni, de az EU-nak is, hogy eldöntse, kivel szövetkezik - ez azóta az általános vélemény Nyugaton. A nyilatkozat nemcsak politikusi, hanem értelmiségi berkekben is megrökönyödést okozott. Déja vu, mondták sokan, olyan, mint Szerbia bombázása. Rövid idő alatt másodszor fordul elő, hogy az amúgy pragmatikus, sőt ad hoc-elvű nemzetközi politikában felbukkan egy norma, amely konszenzust teremt és kollektív cselekvést vált ki. A Statement egyébként meglehetősen szűkszavú: az FPÖ kormányra kerülése esetén a 14 tagállam megszünteti a politikai szintű kapcsolatokat Ausztriával, nem támogatja az osztrák jelölteket a nemzetközi szervezetekben, az osztrák követségek EU-fővárosokbeli működését pedig a technikai szintre szorítja vissza. És hogy senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy a szándék eltökélt, a nyilatkozat búcsúképpen még egyszer leszögezi, hogy a kétoldalú kapcsolatoknak is annyi, mától fogva no business as usual.
A Statement egy szót sem veszteget Haider és az FPÖ minősítésére, ezt ugyanis az előző hónapokban a média már megtette. Míg az osztrákok - legyen szó politikusról, vezető újságíróról vagy más értelmiségiről - többszólamúan ugyan, de kikérik maguknak a rossz bizonyítványt (ki azzal érvel, hogy demokrácia van, ki azzal, hogy a kékek nem barnák, sőt sokan még Haidert is mosdatják, mondván, nem náci ő, csak szalonképtelen nézeteket is hangoztató populista), addig Nyugaton láthatóan eldöntötték, nincs több apelláta, pokolba a szélsőségekkel.
Náci? Nem náci? - teszik fel a kérdést úton-útfélen Magyarországon is. Szerintem nanáci, nem Hitler vagy Hitler-utód, hanem sajátos terméke Ausztria feldolgozatlan nemzetiszocialista múltjának és a post-soá anti-antifasizmusnak. Az egyik osztrák zöld EU-képviselő például csak azért tekinti fasisztának és nem nácinak a kék vezért és pártját, mert nincsenek nagyhatalmi álmai. Reméljük, de lássuk a tényeket!
Haider ifjúkori szocializációja a Burschenschaftban (legényegylet) kezdődött a sportos élet, a férfias virtusok, harciasság, vérszövetség (arc-összekaszabolás), tehát a II. világháborút megelőző nagynémet minták alapján. Azóta sem szakított e tornaegyletként eufemizált társasággal. A bärentalit mint eposzi jelzőt pedig azért kapta, mert mindmáig egy, hajdanában-danában a családja által árjásított birtokon csücsül Mackóvölgyben. További bizonyítékul szolgálhat nanáciságára a hazai sajtóban is többször idézett megjegyzésén túl (melyben a Harmadik Birodalom foglalkoztatáspolitikáját méltatta) az, hogy 1995 februárjában a parlamentben a koncentrációs táborokról mint büntetőtáborokról szónokolt. Nem sokkal később, 1995 novemberében részt vett a krumpendorfi náci és neonáci találkozón, ahol nem átallotta azt mondani az egykori Waffen-SS-tagoknak, hogy tiszteli őket, mert a legnagyobb ellenszélben is hűségesek maradtak nézeteikhez.
Karintiai országlása óta Haider 2000-ről 60-ra csökkentette az éves bevándorlási kvótát a tartományban. Röviddel a mostani választások után pedig ismét előállt a javaslattal: a legálisan Ausztriában tartózkodó nem-EU külföldiek, akiknek szerinte eddig is állandóan a farzsebben kellett volna lapuljon a vízummal felmatricázott útlevelük, kapjanak ezentúl A(ustria)-Cardot (a külföldi németül Ausländer), a színe egészen véletlenül sárga lenne, fényképünk mellett pedig ujjlenyomatunk is díszítené. A bécsi pártfőnök, az idegengyűlölő választási plakátokról elhíresült Hilmar Kabas (nem egy teuton név) - nyilván tőlünk koppintotta - rákontrázott: AIDS-, hepatitis-C- és tbc-szűrésen is kötelezően essünk át ezentúl. (Azt még nem közölték, hogy e szűrési eredményeket is magunknál kell-e éjjel-nappal tartanunk.) Egy másik FPÖ-vezér, a nálunk is elhíresült Prinzhorn papíripari vállalkozó pedig azzal vádolta meg a szocikat, hogy titokban potenciajavító szereket adnak a külföldieknek, hogy jobban szaporodjanak. A tíz év előtti német szlogen Ausztriában lassan aktuálisabb lesz, mint valaha: Külföldiek! Ne hagyjatok egyedül minket a németekkel!
Egy dolog a Jörg, meg egyes kék vezérek, megint másik az ő pártja - hangoztatják sokan mindenfelől. 1991-ben a Bad St. Leonhard-i (ez egy olyan település, mint mondjuk Balatonfenyves-Alsó) FPÖ-főnököcske a következő - hű de vicces - retorikai fordulattal üzent a világhírű nácivadásznak: "Ismét kemencéket építünk. De nem önnek, Wiesenthal úr. Ön Jörg pipájában is elfér." 1996-ban kiderült, hogy az eisenstadti zsidó temető megrongálásáért a Ring Freiheitlicher Jugend (az FPÖ ifjúsági szervezete) két funkcionáriusa a felelős (Sieg Heil, Sieg Haider, hirdették a graffitik), az egyik közülük nem restellt a kékek képviselőjelöltjeként megjelenni a legutóbbi választásokon.
Jaj, még a választóik is? - sikoltanak fel ilyenkor a demokratikus megfigyelők. Az lehetetlen! - mondanám én is, ők még bonyolultabb képlet. Ne vetítsük vissza a mostani állapotot a választások pillanatára, akkor ugyanis egy gazdaságilag virágzó, ám politikailag velejéig korrupt ország polgárai gondolkodtak úgy, bármit is voksolnak, úgyis marad minden a régiben, szívassák legalább erősebben a kékek és a zöldek a vörös-fekete párost. Okos érv, van benne igazság, csak túl könnyű útját kínálja a menekülésnek a nácizmus vádja alól - érdemtelenül. Mi ártatlan tettesek vagyunk!, Ausztria múltfeldolgozó (Vergangenheitsbewältigung) erőfeszítése a legjobb esetben ennyiben maradt, Waldheim-affér ide vagy oda. Személyes kutatói tapasztalataim is azt mutatják, hogy az egykori Wehrmacht-katonák és SS-ek nem határolódnak el egyértelműen ifjúkori tetteiktől, hogy a soá, az abban való részesség, tettesség kimondhatatlan, és ha mégis, akkor csak igen keveseknek fáj, és nemcsak a kortársak, hanem a fiatalok közül is.
Keblemre, EU, egy követ fújunk, példát kell végre statuálni - hihetné a naiv demokrata, ez azonban épp akkora baromság lenne, mint a NATO szerbiai bombázásának feltétlen hallelujázása. Sajátjai közt is vágja a rendet mindegyik tagország akkor, amikor Haider ellen szót emel. Csak a pontosság kedvéért: Olaszországban 12-14 (az Alleanza Nazionale és a Lega Nord), Franciaországban 21 (a Front National, a Mouvement National Republicain és a Rassemblement pour la France), Németországban a CSU-t nem ide sorolva 4-6 (Deutsche Volksunion, Nationaldemokratische Partei Deutschlands), Belgiumban 10 (Vlaams Blok), Norvégiában 12 (Fortschrittpartei), Svájcban 15 (Schweizerische Volkspartei) százalékot szerzett a legutóbbi választásokon a populista idegengyűlölet. Bevándorlási politikájukat tekintve pedig egyik-másikuk szintén nem jobb a Haiderné vásznánál. Nem csoda, hogy a lesújtó ítélet nem az FPÖ konkrét politikai programjából, hanem vélelmezett nácizmusából és szélső-jobboldaliságából merítkezett. Ezek, kezdjük el magolni, az EU civilizációs projektjének (forrás: Antonio Guterres portugál teoretikus, miniszterelnök) kerékkötői. A szélső-jobboldaliság vádja szerintem nem helytálló, Haider pártja populista párt, fura posztmodern kevercse a jóléti rasszizmusnak, és ebben az értelemben akár liberális és szocialista szólamokat is hangoztathat, mint ahogy teszi is. Ami meg a hitlerájjal való összehasonlítást illeti, az lehet, hogy örökre hipotézis marad, olyan, mint az előítélet általában, valóságelemeken alapul ugyan, végkövetkeztetése mégis túlzó. Haider Mein Kampfja az ad hoc riposztozás, mindig az ellen, akin a legnagyobbat csattanhat a poén. Ijesztő ereje abban áll, hogy kerül minden normát és dogmát, hogy letojja az európai humanizmust.
A Statementet megelőző és követő nyugati nyilatkozatbombázás szépséghibája azonban nem az, hogy előre megbélyegzi az új osztrák koalíciót, hiszen miért ne használhatná fel saját belpolitikai stabilitása megőrzéséhez e közép-európai kisállamban eszkalálódó nyomorúságot mondjuk Belgium? Lelke rajta, nem vállal nagy kockázatot. Sokkal kínosabb ennél a soá megszokott felemlegetése: a zsidók alattomos belekeverése az évezredzáró skandalumba azzal, hogy az antiszemitizmust gyakran legfőbb vádként szegezik Haiderrel szemben. Az ő hatalomra kerülése tabula rasát teremthetett volna a Nyugat múltfeldolgozó munkájában, előállhattak volna a franciák, angolok és a többiek végre egy új szöveggel, amelyben saját egykori tétlenségükre, cinkosságukra hivatkoznak. A múltbéli tettek és bűnök felemlegetése helyett azonban ismét az áldozatokat mutatták fel.
Magyarország figyelmét mind ez idáig mintha elkerülte volna, hogy a nyilatkozat felénk is mutogat: csínján a neonáci találkozók engedélyezésével, az antiszemita szólamokkal, tessék szalonképesen viselkedni, mert különben fújhatjuk a bővítést. Vették az adást a csehek és a lengyelek, míg kis hazánk vívódott, hallgasson-e a szívére. Sajnos hallgatott. Pedig nagyszerű alkalom lett volna a nemzeti és a polgári szempontok - ez egy nemzeti, polgári kormány, nemde? - hatékony, a szerbiai bombázásoknál legalábbis hatékonyabb kifejtésére. Hiszen Haider tiltakozott a leghangosabban a kelet-európai bővítés ellen, pártja többször a szájára vette a magyar feketemunkásokat (persze csak a románok után, de mit lehet tudni, talán azok is erdélyi magyarok voltak), és épp most készül kriminalizálni az Ausztriában legálisan munkát vállaló honfitársakat is. Egy magyar nemzeti polgári kormány számára az osztrák fejlemények kiváló apropóul szolgálhattak volna ahhoz, hogy határozottan kijelentse, ha hinné egyáltalán, hogy mi jobbak vagyunk, nemcsak az osztrákoknál, hanem más európai országoknál is, hisz - juhé! - nálunk mindössze 5 százalékot kapott a MIÉP. Ezzel szemben ez a kormány - hogy is szokták vezetői mondani? - idegen szívűen cserben hagyja ausztriai magyarjait, és belenget egyet az EU-nak, amikor közli, mi nem a múlt, hanem a jövő alapján ítélünk. Ismét az Elbától keletre kerültünk.
Ui.: Simon Wiesenthal a profil utolsó kérdésére, hogy ti. nehéz helyzetben van-e Ausztria, azt válaszolta, éltem meg már ennél nehezebbet is. Nos, ő mondhat ilyet.
