Publicisztika

Eseti Kornél

Mindenki lehet híres tizenöt percig - e talaj menti bölcsesség Andy Warhol nevéhez köthető, s egész eddig azt hihettük, hogy csupán jól hangzó blöff. De Andy a magyar lélek nagy ismerőjének tűnik ma már. Csak nem volt ő is magyar (származású)? Ezt inkább ne firtassuk! Ám az tény, hogy valami Döbrentei Kornél nevű honfitársunk (bizonyos, nem ellenőrzött források szerint költő, a Hír Tv közvélemény-kutatásán 80 százalék szavazott igennel arra a kérdésre, hogy ő írta-e az Anyám piros-fehér-zöld tyúkja című verset) elmúlt hetek alatti szereplése arra hívja fel a figyelmet, hogy Andynek mégis több esze lehetett a Campbell-féle leveskonzervnél. Mindenesetre aranyköpése a mai Magyarországon immár axiómának tekinthető, s csak egy kicsit kellett hozzá zsidózni. A kölyökpezsgőmámorban lenyomott aviatika történeti jelentőségű burleszk már csak tejföl volt a töltött káposztán, csupán arra jó, hogy beszéljünk még egy kicsit róla. A jövő héten nyilván az állatkertben fog randalírozni, azért, mert a galléros pávián csak az egyhetes Magyar Nemzetet kapja, s abból is kilopja a vezetőség a szexhirdetéseket. Az állatkert után talán a Borsodi Liga valamelyik meccse, aztán a megérdemelt felejtés következik.
  • 2004. március 18.

Hegedűs István: Állatmesék

Csúnya csapdát állított a miniszterelnök és csapata a nagyobbik ellenzéki párt vezérének. Az eszmecserét kezdeményező Medgyessy Péter minden külön értesítés helyett azt javasolta a betoppanó, télikabátjából még ki sem bújt Orbán Viktornak az újságírók és a kamerák gyűrűjében, hogy a sajtó - vagyis ország-világ - előtt beszélgessenek el a feleket kölcsönösen érdeklő közéleti kérdésekről. A meglepett exkormányfőnek mindössze egy-két másodperc állt rendelkezésére, hogy á-t vagy bé-t mondjon. Politikai ösztönei nyilván azt súgták; nem jönne ki jól abból, ha a provokációt viszszautasítaná. Másnap feltehetőleg azzal lenne tele az ellenséges bal-liberális média, hogy nem merte vállalni a nyilvános megmérettetést, és már megint csak akadályozta a pártos-önös érdekeken felülemelkedő össznemzeti konszenzuskeresést.
  • 2004. március 11.

A közellenség

Örvendj, magyar, örvendj, gazda! A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára bejelentette, hogy immár a Tesco sem fog (az Auchan, a CBA, a Metro és a Spar után) "tejimitátumot" forgalmazni.
  • 2004. március 11.

A kilenc mesterlövész

Nem lehetünk túl büszkék, Zrínyinek még kijutott egy rendes kan, nekünk már csak olyanra fussa, amit az ájtatos képű Semjén Zsolt is ki bír lőni Mauser-Beretta típusú, EU-szabványos gyíklesőjével, míg halkan elmorzsol egy páternosztert a csíkos hátú lelki üdviért. A fene tudja, mennyire érvényes beszállókártya a vadkanmennyországba egy szekérderék sörét Semjéntől, valószínűleg inkább érvénytelen jegy. Január 25-én nem volt jó vadállatnak lenni Magyarországon, a Lónya falui vadasparkban meg pláne, hisz az úri kompánia állítólag durrantott mindenre, ami mozgott: Herbály Imre szocialista parlamenti fővadász szerint viszont minden szabályszerűen zajlott, még áldozatot is mutattak be Dianának
  • 2004. március 11.

Kettőből egy

Ciprus több okból is nevezetes hely. A legenda szerint itt szállt ki Aphrodité a habokból, amit ugyan nem tudunk igazolni, ám tény, hogy ha megkezdődik egy építkezés a tengerparton, néhány kapavágás után általában egy ókori város romjaira bukkannak a munkások. Ciprus továbbá arról is nevezetes, hogy ez Európa utolsó, szögesdrótokkal megosztott országa.
  • Eörsi Mátyás
  • 2004. március 4.

Dobrovits Mihály: A kettős leléptetés igénye

Választásokra készül az ország. Idén nyáron a magyar politikai elit újra megméreti magát, s ettől kezdve a korábbi kettős, törvényhozási és helyhatósági választási rendszert felváltja a hármas, nemzeti törvényhozási, helyhatósági és európai választási szisztéma. Minthogy mindháromnak megvan a maga önálló érvényessége, nyilvánvaló botorság lenne azt állítani, hogy az egyik eredménye alapján meg lehetne kérdőjelezni a másik eredményének érvényességét. Ugyanakkor senki sem hiheti, hogy a három választáson három eltérő típusú választópolgár fog az urnák elé járulni - e szavazás jelzéseit tehát figyelembe kell venniük a következő választásokra készülő politikusoknak. Márpedig e pillanatban tagadhatatlan, hogy a kormánykoalíció pártjai aligha számíthatnak délceg eredményre.
  • 2004. március 4.

Az ötletek embere

Kossuth Lajos nem létező hadvezéri képességeire volt igen büszke, Petőfi Sándor a gyomrából előcsalt morajokat előszeretettel nevezte hasbeszélésnek, Orbán Viktor, ha már nem lehet az Egyesült Államok elnöke, politikai munkásságát a lelkek főmérnökeként igyekszik magasabb régiókba emelni. Medgyessy Péter pedig nagyon-nagyon határozottnak igyekszik mutatkozni, mi több, úgy döntött, hogy a retorika ördöge lesz. A miniszterelnök különböző, a sajtóban rendre "meghökkentőnek" nevezett felszólamlásaival, ötleteivel hetek óta címlapsztori.
  • 2004. március 4.

Kordult egyet a világ

Népfelkelés volt - mármint Szlovákiában a múlt hét elején, amikor romák csoportjai élelmiszerüzleteket fosztottak ki.
  • 2004. március 4.

Tamás Gábor: Utakra menni könnyű

Az utakat lezáró paraszt hálás téma a híradásokban: jópofa bejátszásokat, fotókat lehet mutatni a vasvillával átszúrt transzparensekről, a csatornába öntött tejről, a vesszővel az úttestre hajtott disznókról. Az elmúlt napokban sokaknak bizonyára mindössze annyi "jött át", hogy a parasztok már megint több pénzt akarnak - a gond azonban ennél sokkal súlyosabb. Kérdés, hogy akár maguk a tüntetők is mit látnak át mindebből.
  • 2004. február 26.

Pogátsa Zoltán: A talányos triumvirátus(Ki irányítja az uniót?)

Február elején Berlinben találkozott az Európai Unió három meghatározó országának vezetője, Jacques Chirac, Tony Blair és Gerhard Schröder. Megbeszélésük középpontjában a gazdaság élénkítése és a versenyképesség fokozása állt. Választ próbáltak keresni az évtized elején megfogalmazott lisszaboni program sikertelenségére. Mint ismeretes, e program szerint kellene Európának 2010-re a világ legversenyképesebb, tudásalapú gazdasági térségévé válnia. Ám eddig kevés konkrét lépés történt e célkitűzések gyakorlatba ültetésére, megvalósulásuk az évtized végére immáron valószínűtlen, sőt egyre nő a lemaradás az Egyesült Államoktól. A triumvírek javaslatot tettek 1500 fős, gyorsreagálású minihadtestek felállítására. Ez a kezdeményezés az európai "védelmi kemény mag" megteremtésének irányába mutat, amelyhez minden tagállam szabadon csatlakozhat.
  • 2004. február 26.

Nem

Azután, hogy egy rakás érv elhangzott és megjelent a nyilvánosságban - többek közt: ebben a lapban Karsai László, a Népszabadságban Ungváry Krisztián tollából - arról, hogy miért ne legyen szobra a fővárosban Teleki Pálnak, meg azután, hogy a fővárosi önkormányzat illetékesei magukhoz kaptak, az öngyilkos miniszterelnök történelmi szerepe körüli vita bizarr fordulatot vett. Kiderült, hogy a szoborállítást pártolók legfeljebb félszívvel cáfolják a szoborállítást ellenzők érveit, vagy inkább az általuk eme érvek alátámasztására felsorakoztatott tényeket (hogy tudniillik Teleki nagyon nem szerette a zsidókat), s ez többé-kevésbé igaz vice versa is (azaz a szoborállítás ellenzői sem vitatják azt, hogy Teleki a németeket sem szerette). Mindenki tud mindent, és mindenki többé-kevésbé ugyanazt tudja Telekiről. Ennek ellenére, ahogy mondani szokták, a felek álláspontja egy fikarcnyit sem közeledett.
  • 2004. február 26.

Égni kell

A lapzártakor érkezett hír szerint újabb elemmel gazdagodott a már korábban is zömmel vudujellegű magyar politikai kultúra: egy kicsi s szinte már teljesen elfeledett párt jövő keddi nagygyűlésére úgynevezett felismerhető szalmabábut készít a jelenlegi kormány minden egyes tagjáról - ezeket azután kigúnyolják, megalázzák, sőt el is égetik. Az ötlet konkrétan Cs. István egykori novellista, tárca- és drámaíró munkásságának egyik, vélhetően utolsó terméke, ám a regresszív, gyermeki szadizmus és a pirománia újabb kombinált manifesztálódása általános tapasztalatok levonására is ürügyet kínál. Nem új a felismerés, mely szerint a magyar politikai elit analízisére sokkal inkább alkalmas egy pszichopatológus, mint egy ún. politológus - a politikai elitről terjedő populista rágalmakkal szemben a szó szerint kiválasztottak eme gyülekezete kiváló reprezentatív mintát kínál arról a társadalmi csoportról, melyből vétetett, s mint tudjuk, az ún. nemzeti (értsd: hazai) középosztályban nyüzsögnek a bolondok. Az még rendben is volna, hogy ezentúl a politikai elemzők helyett inkább pszichopata
  • 2004. február 26.

Karsai László: Még egy szobrot Teleki Pálnak?

Teleki Pálnak van már szobra Budapesten. Csak mellszobor, és az egyik pesti egyetem aulájában található. Ha kicsit jobbra fordítanák, éppen Marx szobrát láthatná. Most meg köztéri szobrát akarják egyesek fölállítani. Remélem, a szobor felirata néhány fontos információt tartalmaz majd. Ilyen szövegre gondolok: "Teleki Pál (1879. november 1. - 1941. április 3.) jogász, világhírű földrajztudós, rasszista antiszemita politikus. Miniszterelnök (1920. július 19. - 1921. április 14. és 1939. február 16. - 1941. április 3.). Első miniszterelnöksége idején fogadta el a Nemzetgyűlés az első világháború utáni Európa első antiszemita törvényét, a zsidó vallásúak egyetemi továbbtanulását korlátozó numerus clausust. Az Imrédy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztereként javarészt ő fogalmazta a II. zsidótörvény (1939. IV. tc.) indoklását, és előkészítette a III., "fajvédelmi" zsidótörvényt (1941. XV. tc.). 1939 márciusában Németországgal összefogva részt vett Csehszlovákia feldarabolásában, ekkor csatolják vissza Magyarországhoz Kárpátalját. 1939 szeptemberében nem engedélyezte, hogy a Lengyelország ellen támadó német csapatoknak Magyarország területén át szállítsanak utánpótlást. 1941 tavaszán, amikor megtudta, hogy Nagy-Britannia háborús oknak tekinti, ha részt veszünk a Jugoszlávia ellen tervezett német hadjáratban, öngyilkos lett."
  • 2004. február 19.

Az ország nemes költői verseny lázában ég!

Hogy az ún. országértékelő miniszterelnöki beszéd minden irodalmi műfajok legmagasabbika, és felette áll nemcsak mindenféle lírai klapanciának, de az epikai műnemnek is, afelől kevés kétségünk lehet. Arisztotelész is valószínűleg csak azért helyezte a tragédiát a hierarchia csúcsára, mert elfelejtett kimerítő tájékoztatást kérni a honoráriumtáblázatról. Ha időben értesül arról, hogy a miniszterelnöki beszédeket másodlagos felhasználásra is 18 millió forintért, azaz 68 420 euróért és 25 eurócentért veszik át, akkor bizonyára ő is elgondolkodik egy kicsit. De az országértékelő beszéd nem csak a piszkos anyagiak felől nézve magasztos műfaj. Bár perspektívája kiterjed múltra, jelenre, jövőre, vizsgálódásának tárgya nem csupán a történelembe, az időbe helyezett s avval hősies, bár eleve kudarcos küzdelmet vívó ember, hanem maga a lét, a condition humaine. Magyarország művészetkedvelő lakossága kivételes szerencsében részesült, amikor rövid időn belül két ilyen igényű felszólalást is meghallgathatott.
  • 2004. február 19.