Tartalom

MaNcs, XVI. évf. 8. szám, (2004-02-19) (2004-02-19)

Egotrip

Egotrip

Nádasdy Ádám: Modern Talking (A médiumok)

Kedves budapesti olvasóm, Rózsahegyi Viktória a következőket írja levelében: "Szia, MaNcs! Tisztelt Tanár Úr! Nádasdy Ádámnak ér azt írnia, hogy >>médiák>hozzáértőKedves Viktória! Köszönöm, hogy megosztotta velem gondolatait, és először is azt kérem, vigyázzon az egészségére, mert bizony a médiákból ömlik a bosszantó szemét, és az egészség nem ér meg annyit. De nemcsak a médiákból, az emberek szájából is: én például epeömlést tudok kapni (én inkább epés vagyok, míg ön, látom, szíves-agyas), ha valaki a vécét "rötyi"-nek nevezi, vagy azt mondja, "óvodapedagógus", különösen hosszú "ó"-val az elején: óóóvo..., de ez szerencsére egyre ritkább. Egy hetemet tudja tönkretenni az, aki cukrot szór a túrós csuszájára, és kiköpök itt Berlinben, valahányszor meglátom, hogy pimf kis földalatti-megállókra azt írják ki: "U-Bahnhof", azaz pályaudvar. Szét tudnám rágni a fogmosó poharamat, ha a rádióban azt hallom: "a médiumok". De fordítva is megtapasztaltam: régen hosszú hajam volt, láttam azt a zsigeri ellenszenvet, amit ez a küllem sokakból kiváltott.

Publicisztika

Publicisztika

Karsai László: Még egy szobrot Teleki Pálnak?

Teleki Pálnak van már szobra Budapesten. Csak mellszobor, és az egyik pesti egyetem aulájában található. Ha kicsit jobbra fordítanák, éppen Marx szobrát láthatná. Most meg köztéri szobrát akarják egyesek fölállítani. Remélem, a szobor felirata néhány fontos információt tartalmaz majd. Ilyen szövegre gondolok: "Teleki Pál (1879. november 1. - 1941. április 3.) jogász, világhírű földrajztudós, rasszista antiszemita politikus. Miniszterelnök (1920. július 19. - 1921. április 14. és 1939. február 16. - 1941. április 3.). Első miniszterelnöksége idején fogadta el a Nemzetgyűlés az első világháború utáni Európa első antiszemita törvényét, a zsidó vallásúak egyetemi továbbtanulását korlátozó numerus clausust. Az Imrédy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztereként javarészt ő fogalmazta a II. zsidótörvény (1939. IV. tc.) indoklását, és előkészítette a III., "fajvédelmi" zsidótörvényt (1941. XV. tc.). 1939 márciusában Németországgal összefogva részt vett Csehszlovákia feldarabolásában, ekkor csatolják vissza Magyarországhoz Kárpátalját. 1939 szeptemberében nem engedélyezte, hogy a Lengyelország ellen támadó német csapatoknak Magyarország területén át szállítsanak utánpótlást. 1941 tavaszán, amikor megtudta, hogy Nagy-Britannia háborús oknak tekinti, ha részt veszünk a Jugoszlávia ellen tervezett német hadjáratban, öngyilkos lett."

Publicisztika

Az ország nemes költői verseny lázában ég!

Hogy az ún. országértékelő miniszterelnöki beszéd minden irodalmi műfajok legmagasabbika, és felette áll nemcsak mindenféle lírai klapanciának, de az epikai műnemnek is, afelől kevés kétségünk lehet. Arisztotelész is valószínűleg csak azért helyezte a tragédiát a hierarchia csúcsára, mert elfelejtett kimerítő tájékoztatást kérni a honoráriumtáblázatról. Ha időben értesül arról, hogy a miniszterelnöki beszédeket másodlagos felhasználásra is 18 millió forintért, azaz 68 420 euróért és 25 eurócentért veszik át, akkor bizonyára ő is elgondolkodik egy kicsit. De az országértékelő beszéd nem csak a piszkos anyagiak felől nézve magasztos műfaj. Bár perspektívája kiterjed múltra, jelenre, jövőre, vizsgálódásának tárgya nem csupán a történelembe, az időbe helyezett s avval hősies, bár eleve kudarcos küzdelmet vívó ember, hanem maga a lét, a condition humaine. Magyarország művészetkedvelő lakossága kivételes szerencsében részesült, amikor rövid időn belül két ilyen igényű felszólalást is meghallgathatott.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

Olvasói levelek

A Népszabadság Kultúra, illetve a Magyar Narancs Szüret című rovatában foglaltak tanúsága szerint volt idő, amikor a progresszív (Aczél-ellenes) értelmiségi elit körein belül az egyik nagyszerű, szikrázóan szellemes férfielme nagy ötlettel, valamely dús keblű kolléganője, "egy adakozó kedvű gépíróhölgy" ajkain át küldözgette "prémiumcsókjait" a másik entellektüel macsónak: - No akkor menjen és csókolja, Mancika, a jó tollú Váncsa Pistát, de aztán megmondja ám, hogy az édes csókot én küldöm neki! "Így éltünk. Ilyen volt a légkör" - vallja Faragó Vilmos nyugalmazott lapszerkesztő.Mármost vigyáznunk kell, a Magyar Narancs fiatalabb olvasói azt hihetik ezek után, hogy a vázolt légkör nem más, nem egyéb, mint a kádári dekadencia szimplán homoerotikus megnyilvánulása.

Belpol

Belpol

Cigányellenes-e az igazságszolgáltatás? (Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke egy kutatás eredményeiről)

A Magyar Helsinki Bizottság műhely-konferencián mutatta be több éve megkezdett kutatása eddigi eredményeit. Azt vizsgálták, hogyan érvényesül a büntetőeljárásban a törvény előtti egyenlőség elve, felfedezhetők-e az eljárás során statisztikailag mérhető különbségek aszerint, hogy a terhelt roma vagy nem roma. A bírósági irattárakban megvizsgált, összesen 1147 ügyirat áttanulmányozásának és statisztikai-szociológiai elemzésének egyes eredményei a kutatókat is meglepték.

Belpol

Az M5-ös matricásítása: Kivásárlóerő

A múlt héten pont került az M5-ös autópálya matricásítása és továbbépítése körül évek óta tartó huzavona végére. A következőkben azt vizsgáljuk,hogy az eredeti koncessziós szerződés megkötése óta mi motiválta az egyes kormányok stratégiáját M5-ös ügyben, illetve hogy melyikük mivel járult hozzá a pálya megrövidítéséhez és a megépült szakasz megdrágításához.

Belpol

"Csata" a Zengőn: A mecseki láncfűrészes 1.

Két-háromszáz fős tömeg ünnepelte szombaton a Pécsvárad és Hosszúhetény fölött magasodó Zengő csúcsán, hogy az erdészeti szabályok miatt sikerült legalább október közepéig megakadályozni a Duna-Dráva Nemzeti Park területén magasodó hegyre tervezett katonai radartorony és a hozzá tartozó betonút megépítését.

Belpol

Jól járt-e a Zwack Unicum Rt. a kötelező érvényű vámtarifaszám bevezetésével? Egyszer s mindenkorra

A jövedéki törvény január elsejétől hatályos módosítása véget vet a vámhatóság és a gazdálkodók közötti adóvitáknak, melyek a jövedéki termékek - sokszor nem egyértelmű - besorolásából adódtak. A Pénzügyminisztérium szerint a változtatás kifejezetten a jogbiztonságot szolgálja, egyes ellenzéki vélemények más okokat valószínűsítenek: a visszamenőleges hatályú módosítás kormány közeli vállalkozásoknak kedvez - több tíz milliárdos költségvetési kiesést eredményezve.

Belpol

Háttérben maradni (Donald Kelley eszmetörténész)

Az International Society for Intellectual History (ISIH) tavaly decemberben, az isztambuli Boszporusz Egyetemen rendezte legutóbbi konferenciáját Alteritás és a határok tapasztalata címmel, alig néhány héttel a török fővárost ért terrortámadások után. A Rutgers Egyetem professzorát, az egyik legbefolyásosabb amerikai eszmetörténészt kérdeztük.

Belpol

A Holocaust Dokumentációs Központ: Emlékeztető

Hatvan évvel a magyarországi gettósítások kezdete után, idén április 15-én megnyílik a vészkorszak áldozatainak budapesti emlékhelye. Két hónappal a nemzetközi diplomáciai esemény előtt azonban még sok minden bizonytalan.

Külpol

Külpol

Kulturális hírek

Ahogy a művész tevékenysége sem korlátozódott szülőhazájára, a Dalí-év eseménysorozata is nemzetközi méreteket ölt (részletek: www.dali2004.info). A barcelonai Fundació la Caixában május 23-ig látható, Dalí és a tömegkultúra kapcsolatát boncolgató, négyszáz műből összeállított kiállítás (Dalí.

Külpol

Cyber hírek

n Szervertúlterhelés A Gyalogló (gyaloglo.hu) chatoldal szervereinek jutott a kétes dicsőség, hogy az első olyan szervertúlterheléses (denial of service, dos-) támadás áldozatai legyenek Magyarországon, mely miatt nyomozás indul - adta hírül az Index. A rendőrség múlt hét szerdán tartott házkutatást a feltételezett elkövetőknél, akik egy konkurens csevegőszolgáltatás üzemeltetői.

Külpol

Franciaországi muzulmánok: Elkendőzve

A francia törvényhozás hatalmas többséggel(494 szavazattal, 36 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett) szavazta meg a múlt héten a laicizmus-törvényt. Eszerint a következő tanévtől kezdve az állami iskolák diákjai a tanintézet falai között nem viselhetnek olyan látható jelképet vagy ruhadarabot, amely feltűnő módon utal vallási hovatartozásukra.

Zene

Zene

Könyv: Bombasztikus vívmányok (Paul Virilio: Háború és televízió, Információs bomba)

Paul Virilio egyike azoknak a posztmodern gondolkodóknak, akiknek a megítélése az "ihletett próféta" és az "eszement futóbolond" minősítések között ingadozik. Mint minden olyan szerzőnél, akinek határozott mondanivalója van a világról, az ő esetében sem létezik középút. Mostanában két könyve is megjelent magyarul, így most már a hazai érdeklődők számára is könnyebbé válhat a döntés.

Zene

Színház: Kő, kenyér (A Teomachia a Bárkában)

Semmi kétségem afelől, hogy számtalanokat elrettent majd a Bárka Színházban látható Teomachia megtekintésétől az a sok bonyolult és magvas magyarázat, amellyel pedig tudós kollégáim épp az előadás megtekintésére biztatnák a színházrajongókat. Én azt mondom: nem könnyű előadás, jobb megadni magunkat neki mindjárt az első percben.

Zene

Film: Budapest, a paradicsom (Steven Lovy: Mix)

Vagy: Budapest, a pokol? Ja, az is lehet, különösen a tekintetben, hogy aki dudás akar lenni, hova kell annak menni. Azaz utazni. Milyen szerencsések is vagyunk mi, pestiek, egy villamosjegy áráért úgyszólván ölünkbe hullana az önismeret, ha tudnánk erről a lehetőségről. Sebaj, majd eztán. Nem így Mitch. ' Kaliforniából érkezik, hogy átessen pokoli (paradicsomi, máig nem tudom eldönteni) viszonyaink közt ezen a húszévesforma legények számára kötelezőnek tűnő fejlődéstörténeten. Kell-e mondani, nem is kimondottan önszántából jön. Apjával, a családi sebektől űzve vadul asszimilálódni és (elsősorban is mint a legkézenfekvőbbet, a nyelvet) felejteni igyekvő Kulka Jánossal, aki nem csak ebben hasonlít John Lurie-ra a címünkben megidézett műből, csak hát a korkülönbség, ugye. Az életkorbéli meg a történelmi: mindkettő dacára azért a kilencvenhét perces játékidő alatt szembejön párszor Jim Jarmusch, és akkor kezdeni kell vele valamit. Az a jó (akkor jó), ha sikerül kicselezni, az a kevésbé jó (akkor rossz), ha csupán egy "korszerű" göncöt sikerül jöttiben ráhúzni.

Lemez

Zene

Kétszer harmincévnyi szenvedély

Sexteto Mayor: Passion du Tango; Bratsch: Nomades en vol

Két életmű-válogatást is kihozott az elmúlt hónapokban a Network kiadó, mindkettőt könyvszerű formátumban, hogy a CD-tárolóhelyek fogytán a könyvespolc felé terjeszkedhessen a gyűjtemény. A portrésorozat koncepciójának szemlátomást része a kísérőfüzetek gazdagítása is - hol tényszerű ismeretekkel, hol inkább hangulati elemekkel megrakott, riportszerű életképekkel.

Zene

Nyolc kis kritika

n Fagyöngyszüret Ez a címe annak a... versösszeállításnak? színházi előadásnak? lírai drámának?, amelyet a marosvásárhelyi Ariel Színház és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház hozott vendégjátékra a Tháliába, és igen remélem, hogy nem utoljára.

Könyv

Könyv

Egy unterman emlékére Malachi Favors (1927-2004)

Malachi Favors 1927-ben születik, hogy aztán tizenöt évesen bőgőzni kezdjen. Játszik Dizzy Gillespie-vel, Freddie Hubbarddel, első felvételeit Andrew Hill-lel készíti 1957-ben, de mindez nem túl érdekes. A dolog onnantól izgalmas, amikor - a hatvanas években - Chicago válik az avantgárd dzsessz egyik legfontosabb központjává. 1961-ben megalakul Favorsszel a Muchal Richard Abrams' Experimental Band, az évtized közepén pedig a Roscoe Mitchell Art Ensemble. 1966-ban St. Louisból megérkezik a trombitás Lester Bowie. 1967-ben felveszik a Number 1 & 2 című albumot, Bowie, Mitchell, Favors és a szaxofonos Joseph Jarman közreműködésével. Favors ekkor negyvenéves, tempóérzéke kiváló, hangzása nagy és robusztus. Munkássága ezután mégis szinte csak ehhez a körhöz kötődik. 1969-ben átjönnek Párizsba, ahol immár Art Ensemble of Chicago néven aratnak jelentős sikereket. Itt csatlakozik hozzájuk a dobos Don Moye, akivel több mint három évtizedet töltenek együtt. Koncertjeiket felejthetetlen színházi eseményekké bővítik, Favors például különféle afrikai jelmezeket és arcfestést visel, szövegeket és különféle hangeffekteket alkalmaznak, de mindez nem megy a zene rovására.

Lokál

Lokál

Valentin-napi kisállat- és növénybörze: Kígyót, békát

A gyökértelen és népünk lelkületétől idegen ünnepek köréből is kiemelkedik a teljesen értelmetlen Valentin-nap, mely ezúttal jó ürügyet kínált egy vegyes kisállat-kisnövény vásár megtartására is. Aki például tigrispitont vagy madárpókot akart ajándékozni szeretteinek, az nem csalódott, s valószínűleg a többiek sem.

Lokál

Drakula Park: Reszkess, Disney!

Külföldi utazási irodák már jó ideje szerveznek túrákat "Draculaland"-be, ahol a borzongásra vágyók nemcsak Bram Stoker vadregényes Erdélyét, hanem egész Romániát bebarangolhatják a néha csak félig-meddig hiteles Drakula-emlékek után kutatva.

Szex

Szex

Az öreg hölgyek látogatása

Számtalan publikáció tárgyalja a csecsemőkort, a pubertást, melyek csupán néhány hónapot/évet jelentenek az ember életében. Nem mintha a különböző életszakaszok hossza arányban lehetne a fontosságukkal, de méltatlanul keveset foglalkozunk az öregedéssel, életünknek azzal a periódusával, melyben akár több évtizedet is megélünk.

Szex

Digitális befogadás: Nők a konzol előtt

A nemek közötti digitális megosztottsággal foglalkozó, négy évig tartó nemzetközi felmérés eredményeit január végén, a Strategies of e-Inclusion: Gender in the Information Society (A befogadás mód-szerei: nemek az információs társadalomban) című brüsszeli konferencián foglalták össze. Magyarországon azonban még az is kérdés, van-e legitimitása a problémának.

Szex

Hírek

Ebben az évben egy tréninget tartanak Budapesten: 2004. április 27-29.