Kordult egyet a világ

  • 2004. március 4.

Publicisztika

Népfelkelés volt - mármint Szlovákiában a múlt hét elején, amikor romák csoportjai élelmiszerüzleteket fosztottak ki.

n

A népfelkelés nyilvánvalóan nem egy jogi kategória, mit kezdjünk vele akkor, amikor a résztvevőit lopásért, garázdaságért, rendzavarásért, hatóság elleni erőszakért tartják rács mögött? Eszerint jogot sértettek. Hogyhogy csak most?! Hiszen a rájuk most gumibotozó rendőrökkel, katonákkal támadó állam voltaképpen a rendszerváltás óta folyamatos jogsértésben van velük szemben. Sértik, de inkább lábbal tiporják alapvető politikai, polgári, szociális és gazdasági jogaikat. Mert az olyan településeken, ahol 80 és 100 százalékos munkanélküliség van, ott brutálisan aktív diszkrimináció folyik, államilag tűrt - és most nagyon finoman fogalmaztunk, helyesebben: rendszerből fakadó - cigányüldözés. Ott nincsenek meg az élethez való alapjog minimális feltételei sem. Egyébiránt ez az állapot pusztán annyiban különbözik a magyarországitól, hogy itt még nem csökkentették a felére, a hideg vízre való alá a szociális segélyeket.

Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő azt mondja: szavatoljuk a polgárok biztonságát, a közbiztonságot kvázi. De miféle köz az, ahol egy csoport létbiztonságát a kutya sem szavatolja? A demonstratív és erőszakos karhatalmi fellépés pedig, a megfélemlítésen túl, azt a célt is szolgálja, hogy a romákat nyíltan kimondva is szembeállítsa az ország úgymond polgári lakosságával, lévén ők nem polgárok, hanem bűnözők. És ezen már aligha segít bármi is. Legkevésbé az állam vezetése által szőtt összeesküvés-elméletek, melyek szerint uzsorások által gerjesztett felforgató cselekményekkel szemben kell megvédeni a jóravaló közt, lárifári. A társadalmi igazságosság hivatalos semmibevételével működő napi praxist követve halad Szlovákia az Európai Unióba. Mondhatnánk, csak addig kell kibekkelni, akkor majd lesznek a polgári engedetlenségnél esetleg hatékonyabb lehetőségek is az éhező romák számára. Például perelhetik kenyerükért az államot, hiszen az EU 2003-ban életbe lépett, a faji megkülönböztetés elleni irányelveit szinte minden eresztékében sérti a jelenleg fennálló helyzet. Melynek pillanatnyi megoldása - a gumibotjaikat cigánytelepeken fenyegetően lóbáló rendőrök nyújtotta "biztonság" - a legfőbb garancia arra, hogy a "probléma" még jó sokáig megmaradjon.

De az EU-ig nincs az az éhezőművész, aki kibírja étlen-szomjan. Nincs segítség, annál is kevesebb erre a lehetőség, hiszen az állam a rendszerváltás óta egyhuzamban a társadalmi szolidaritás ellen dolgozik. Arra nem várhatunk tehát, a romák meg pláne.

Így nekik csak a népfelkelés és a gumibot marad. Vagy még felfordulhatnak éhen. Csak csendben csinálják!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.