A bűnvádi eljárás alá vont, a bírósági tanácstermek hűvösségével hosszabb ideje belülről ismerkedő fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György a minap visszaszólt Lázár Jánosnak. Az egykori csúcsminiszter hetekkel korábban egy vele készült interjúban nem közéjük valónak, politikai pályájának végére érő embernek nevezte a dél-békési politikust, akinek közéleti karrierje a bíróságon fog véget érni. Mindezzel nehéz volna vitatkozni, bár hogy a ki közéjük való, és ki nem, arról tereferélhetnénk egy keveset.
Simonka erre adott válasza után egyetlen dolog jutott eszembe: elkezdődött. De mi is? A kibeszélés, a leszámolás, a másik leleplezése, ami egyáltalán nem volt jellemző arra a szervezetre, amit Fidesz néven ismertünk és ismerünk. Akárhogyan is: meglátásom szerint a nyilatkozó Lázár kapitális hibát követett el. Szükségtelenül belerúgott egy politikai hullába, mégis olyan valakibe, akinek önérzete láthatóan nem viseli el a – maradjuk a fogalomnál – hullagyalázást.
Simonka kimondta, amit a politizáló közélet tud, ám amit a kormánypárt egyetlen tagja sem jelentett ki eddig nyilvánosan: Lázár vagyonosodása a jövedelmi viszonyaiból nem levezethető.
Messzire vivő kérdések sorát vetheti ez majd fel az előttünk álló években. Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester erről többször beszélt, de igazságtartalma ellenére szavai aligha hatottak a megvilágosodás erejével a kormánypárt szavazóira. Ez is változhat, nem mintha a bíróság előtt álló fideszes politikus különösebben szavahihető ember volna. Ennek ellenére sok mindent tudhat.
Emberileg érthető, hogy Simonkánál elszakadt a cérna. Akármit követett el, hosszabb ideje sarokba szorított ember, akit nemrégiben saját párttársa támadott meg. Ráadásul azzal az erkölcsi fölénnyel, amivel Lázár a legkevésbé sem rendelkezik. És erről alighanem illetlenül sokat tud Simonka, aki rálépett – vállalva a képzavart is – a politikailag és mentálisan is nehezen kezelhető „ha én egyszer kinyitom a számat” mozgólépcsőjére, ahol nem tudni, hol lesz a megállás.
Érzelmek és indulatok eszkalálódtak kettőjük között. Valami olyasmi történt, aminek egy pártban, különösen egy eddig falanxként működőben, soha nem volna szabad megtörténnie. Világos, hogy e két ember nehezen érzékeltethető ellenszenvet táplál egymás iránt, ami szívük joga, ám aminek következményei számukra szinte beláthatatlanok. Kettőjük durván induló és durván folytatódó vitája könnyen lehet, hogy bizonyos értelemben a vég kezdeteként is felfogható és értelmezhető. Mert minden borúlátó várakozás ellenére elkövetkezik a pillanat, amikor a NER szőtte évtizedes korrupciós hálóról azok kezdenek el nyilvánosan beszélni, aki annak is részesei és haszonélvezői voltak.
Lázár János – akár tudta, akár nem – nyilatkozatával ezt a folyamatot indította el. A megannyi kormánybiztosi teendővel megbízott Lázár mutatta interjúbeli magabiztosságáról sokat elmond, hogy a jelentéktelenné válóba, a szorult helyzetbe jutó, kiszorított párttársába rúgott bele egy egészségesen nagyot. Ez volna a „nem félek senkitől” lázári bátorsága? A rúgás felesleges és szükségtelen volt, amivel kettőjüknek abban az érzelmek motiválta „adok-kapok”-jában találták magukat, amelyben a pártérdekek felől nézve minden kezd irracionálissá és kontraproduktívvá válni.
Ha nem is nemzetközi, de a hazai helyzet fokozódni fog – jut eszembe egyszerre ironikusan és egyszerre nagyon földhöz ragadtan Virág elvtárs velünk élő mondata. A politikai és a büntetőügyi számonkérés évei előttünk állnak, ezt éppen a ma hatalomba lévők tudják másoknál jobban.
Ha az ember bajban van, és sokan lesznek abban, akkor nem válogat az eszközökben. Az első számú parancs a személyes védelem biztosítása, bármilyen áron.
A korrupció teremtette gazdagság legalizálása korántsem olyan egyszerű, mint azt átlagember gondolja. Az igazságszolgáltatás jövőbeli tényleges működéséhez alapvető fontosságú a politikai akarat tényleges megléte, és mellette a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok szakszerű működése.
Az viszont már most, a Lázár-Simonka-csörtétől látszik, hogy még valódi nyomás sincs, mégis az árulkodás elkezdődött. Nem látszik reménytelennek a jövő. Szállingózni kezdenek a pentitók.
(Címlapképünk forrása: Lázár János Facebook)
Kedves Olvasónk!
Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
