Gerevich András

A legnehezebb kamasznak lenni

Vallomás az ifjúkori szerelmekről  

  • Gerevich András
  • 2021. június 23.

Publicisztika

Tízéves voltam, amikor utoljára valami olyasmit éreztem lány iránt, amiről gyerekfejjel azt hittem, szerelem. Dublinba költözött a család, és bár anyu próbált tanítani, fegyelmezetlen gyerek voltam, így minimális nyelvtudással kezdtem az évet az angol nyelvű iskolában.

Volt egy lány az osztályban, Susan, aki minden rezdülésemre kedvességgel reagált. Ha bármikor fel kellett szólalnom, mélyen a szemembe nézett, így bátorított. Sokszor találkozott a tekintetünk. Aztán egyszer valakinek elárultam, hogy Susan tetszik nekem, ez a valaki persze rögtön körbe is kürtölte. A korábbi varázs megtört, elvesztettem Susan figyelmét.

A következő gyermeki fellángolást már egy fiú, Lucas iránt éreztem, tizenkét éves koromban. Igazából fogalmam nem volt, mi ez, csak azt tudtam, hogy izgalomba jövök a társaságában. Sokat gondoltam rá és képzelődtem róla, bár ezek még teljesen ártatlan fantáziálások voltak. Lucas bunyós srác volt, minden verekedésből kivette a részét, és maga a gondolat, hogy birkóznék vele magam is, bénító érzelmi káoszt kavart a fejemben. Az sem volt még előttem világos, hogy Lucas megjelenésével a lányok egyre kevésbé érdekeltek. A belső összevisszaságot próbáltam titkolni, a fantáziákat nem tudtam értelmezni, de mindez komoly érzelmi hullámzást keltett bennem, s befolyásolta a viszonyomat másokkal is; a többiek furcsa és kiszámíthatatlan gyereknek láthattak. Nehéz időszak volt. Vonzódtam a többi srác teste iránt a tornaöltözőben, de le is bénultam ettől az érzéstől, nem tudtam magamban definiálni, mi játszódik le bennem. Sejtéseim voltak, de biztos érzéseim vagy érzelmeim egyáltalán nem. A megfelelő fogalmakat vagy szavakat sem ismertem. Maradt a végtelen zavarodottság.

Érzelmi káosz

Ismertem az elvárásokat, a viselkedési normákat. Hogy a fiúknak a lányok tetszenek, a szerelem férfi és nő között szövődik. Meg akartam felelni ezeknek a szigorú törvényeknek, s nem is vontam kétségbe, hogy ezek a szorongató titkos érzések és gondolatok mindennek ellentmondanak. Két szinten éltem az életemet: megpróbáltam lehasítani az ösztönösen tomboló érzelmeimet a hétköznapok forgásáról. Próbáltam lányokkal járni, udvarolni nekik, és róluk beszélni a haverok társaságában. Ráadásul ezeket teljesen őszinte gesztusként éltem meg, olyannyira sikerült magam elől is elrejteni azokat az érzéseket, hogy magam is azt hittem, ez valóban én vagyok. De Lucas, bár nem lettünk soha közeli barátok, két éven át mégis fontos szerepet töltött be az életemben.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.