Gerevich András

A legnehezebb kamasznak lenni

Vallomás az ifjúkori szerelmekről  

  • Gerevich András
  • 2021.06.23 21:00

Publicisztika

Tízéves voltam, amikor utoljára valami olyasmit éreztem lány iránt, amiről gyerekfejjel azt hittem, szerelem. Dublinba költözött a család, és bár anyu próbált tanítani, fegyelmezetlen gyerek voltam, így minimális nyelvtudással kezdtem az évet az angol nyelvű iskolában.

Volt egy lány az osztályban, Susan, aki minden rezdülésemre kedvességgel reagált. Ha bármikor fel kellett szólalnom, mélyen a szemembe nézett, így bátorított. Sokszor találkozott a tekintetünk. Aztán egyszer valakinek elárultam, hogy Susan tetszik nekem, ez a valaki persze rögtön körbe is kürtölte. A korábbi varázs megtört, elvesztettem Susan figyelmét.

A következő gyermeki fellángolást már egy fiú, Lucas iránt éreztem, tizenkét éves koromban. Igazából fogalmam nem volt, mi ez, csak azt tudtam, hogy izgalomba jövök a társaságában. Sokat gondoltam rá és képzelődtem róla, bár ezek még teljesen ártatlan fantáziálások voltak. Lucas bunyós srác volt, minden verekedésből kivette a részét, és maga a gondolat, hogy birkóznék vele magam is, bénító érzelmi káoszt kavart a fejemben. Az sem volt még előttem világos, hogy Lucas megjelenésével a lányok egyre kevésbé érdekeltek. A belső összevisszaságot próbáltam titkolni, a fantáziákat nem tudtam értelmezni, de mindez komoly érzelmi hullámzást keltett bennem, s befolyásolta a viszonyomat másokkal is; a többiek furcsa és kiszámíthatatlan gyereknek láthattak. Nehéz időszak volt. Vonzódtam a többi srác teste iránt a tornaöltözőben, de le is bénultam ettől az érzéstől, nem tudtam magamban definiálni, mi játszódik le bennem. Sejtéseim voltak, de biztos érzéseim vagy érzelmeim egyáltalán nem. A megfelelő fogalmakat vagy szavakat sem ismertem. Maradt a végtelen zavarodottság.

Érzelmi káosz

Ismertem az elvárásokat, a viselkedési normákat. Hogy a fiúknak a lányok tetszenek, a szerelem férfi és nő között szövődik. Meg akartam felelni ezeknek a szigorú törvényeknek, s nem is vontam kétségbe, hogy ezek a szorongató titkos érzések és gondolatok mindennek ellentmondanak. Két szinten éltem az életemet: megpróbáltam lehasítani az ösztönösen tomboló érzelmeimet a hétköznapok forgásáról. Próbáltam lányokkal járni, udvarolni nekik, és róluk beszélni a haverok társaságában. Ráadásul ezeket teljesen őszinte gesztusként éltem meg, olyannyira sikerült magam elől is elrejteni azokat az érzéseket, hogy magam is azt hittem, ez valóban én vagyok. De Lucas, bár nem lettünk soha közeli barátok, két éven át mégis fontos szerepet töltött be az életemben.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk