n A múlt héten megnyílt a Páva utcában a Holokauszt Emlékkiállítás.
Az ünnepség meg a hozzá kapcsolódó események, a beszédek, az Akadémián rendezett konferencia, a megnyitó nyilvánossága úgy zajlottak, ahogy az illik. A magyar állam legmagasabb képviselői, pártállásra való teintet nélkül, szép és őszinte beszédeket mondtak. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy "a holokauszt aljas bűnét magyar emberek követték el magyar emberek ellen". Ez pontos megfogalmazás, a "zsidónak" nyilvánított magyar állampolgárok elpusztításának egyetlen el-fogadható értelmezése. És mint ilyen csak ez várható el, sőt, követelhető meg a demokratikus köztársaság hivatalos kép-viselőitől.
A kiállítás szép és megrázó, mi is el fogjuk vinni serdülő gyermekeinket, és még az is lehet, hogy e kiállítás nélkül sokkal nehezebben kezdenénk beszélni nekik arról, hogy hogyan történhetett meg: a magyar állam és a magyar nemzet egy része aktívan közreműködött a magyar nemzet egy általuk önkényesen kijelölt részének a kiirtásában.
És egyáltalán nem akarjuk e szomorú, ám mégis felemelő eseményeket holmi akadékoskodással elrontani.
Épp ellenkezőleg.
A Páva utcai kiállítás tiszteletre méltó szerénységgel emlékkiállításnak nevezi magát. De bajosan is tehetne mást. A kiállított fényképek ugyanis nem többek annál, amik: kiállított fényképeknél. Ahhoz, hogy a kiállító intézmény, a Holokauszt Múzeum és Dokumentációs Központ is az lehessen, amit a saját neve állít, még nagyon sok mindent kell a köztársaságnak tennie. A "múzeum" a klasszikus definíció szerint hármas feladatot lát el: tárgyi emlékeket gyűjt és konzervál, ezeket tudományosan feldolgozza, valamint közművel is: ezeket az emlékeket bemutatja a nagyközönségnek. A Páva utcai múzeumnak előbb-utóbb el kell mondania a saját történetét, a Magyar Köztársaság történetét is a magyarországi zsidóüldözésekről. Úgy, ahogy elmondja a magáét a jeruzsálemi Yad Vashem vagy a berlini zsidó múzeum. Erre csak egy állandó kiállítás alkalmas, amelynek koncepcióját és filozófiáját történészeknek kell kimunkálniuk; s aminek nemcsak arra kell választ adnia, hogy hogyan, de arra is, hogy miért történt meg mindez. A Páva utcai dokumentációs központnak össze kell gyűjtenie mindazokat az írásos és tárgyi dokumentumokat, amelyek a magyarországi zsidóüldözésekhez köthetők. Fotókat, magánleveleket, naplókat, visszaemlékezéseket, az állam működése során keletkezett megannyi iratot, parlamenti jegyzőkönyveket, listákat, előterjesztéseket, utasításokat, rendeleteket, menetrendeket. Újságcikkeket és könyveket, amelyek olyan viszonyokat teremtettek az országban, hogy a népirtás magától értetődő szükségszerűséggé vált.
A múzeumnak meg kell tudnia az áldozatok nevét és haláluk lehető legpontosabb körülményeit. Meg kell írnia - a költővel szólva - a Holtak Enciklopédiáját.
Ha ezt a munkát nem végezzük el, úgy a múlt héten megnyílt épület csak díszlet marad. A részvétlenség és a felejtés emlékműve.
